Mostoha világörökség

Azt gondolhatnánk: a versengő nagyvárosok kezüket-lábukat törik, hogy felkerülhessenek az UNESCO világörökség-listájára. Budapestnek abban a ritka szerencsében van része, hogy több városrésze is szerepel e dicső lajstromon, így a pesti és budai Duna-part belvárosi szakasza is. E területeken még szigorúbbak az örökségvédelmi előírások, épp ezért felfoghatatlan, ami mind a mai napig egy patinás, a folyamra néző lipótvárosi házzal zajlik.
A Balassi Bálint utca 21–23. épülete nemcsak a dunai panoráma miatt fontos, hanem nívós építészeti emlékként is: az a Kalina Mór tervezte, aki a nagyvonalú Budai Vigadót is jegyzi. Elegáns környék: nincs innen messze a Parlament. A társasházat egyaránt lakják módos polgárok és nemzetközi hírességek. Karbantartására nagy gondot fordítanak a lakók: például a belső korlátok és térelválasztó elemek mindenütt az eredeti kovácsoltvas mintákat követik. Az idillnek azonban nemrégiben vége szakadt; ennek oka egy önkényes és megalomán tetőtér-beépítés. Az engedélyeztetés még az előző, baloldali kerületvezetés alatt történt, az építtető házaspár akkor a társasház beleegyezését is megszerezte. Ám menet közben megjött az étvágyuk, s nemcsak az eredetileg kérelmezett területet lépték át legalább hetven négyzetméterrel, hanem a tetőtér-beépítés helyett kétszintes emeletráépítést produkáltak, sőt öntevékenyen egy száz négyzetméteres luxustetőteraszt is létrehoztak. A mohó terjeszkedés olyan lakások fölé is benyúlik, ahol a tulajdonosoknak szándékukban állt beépíteni a lakásuk fölött elhelyezkedő tetőtérrészt. A világörökségi tilalom ellenére megemelték a tetősíkot, feljebb került a Kalina-féle torony, változtattak az utca felőli falfelület színezésén. Eltorzult a homlokzat képe: gyakorlatilag tönkretették a Duna felőli látványt – mintha nem is 1910-ben, hanem a hetvenes években épült volna. A pluszemelet olyan mértékben beárnyékolja az udvari lakásokat, hogy némelyikbe be sem süt a nap, jelentősen megcsappantva értéküket. A társasház az önkormányzattól kért birtokvédelmet az engedély nélkül terjeszkedő lakótársak ellen, de egyelőre csalódnia kellett. Voltaképpen hozzá sem férnek az építési területhez, mert a házaspár lefalazta és felmérni sem engedte a közgyűlésen közösen kiválasztott szakértő által, mondván: „még leesnének a tetőről”. A tető, aminek meg sem kottyant a 2006. augusztus 20-i vihar, kisvártatva rozogaságára hivatkozva került le a házról: öt lakás be is ázott. Egyet a közegészségügyi szemle emberi egészségre ártalmasnak nyilvánított: lavórokba csöpög a víz, s a kárvallott családnak el kellett költöznie. Az építtetők által megbontott tetőt és kéményeket az önkormányzat ügyintézője mégis a társasházzal kívánta helyreállíttatni, milliós büntetést helyezve kilátásba.
Mindeközben az engedély nélküli építtetőkkel az ügyintéző kesztyűs kézzel bánik. A harminc nap helyett három hónap múlva kiszálló bizottság jelentése alapján a jegyző elismerte, hogy a kivitelezés eltért a jogerős építési engedélytől, de nem az azonnali bontást rendelte el, hanem felszólította az építtetőket, hogy kérjenek fennmaradási engedélyt. Mivel ehhez a társasház négyötödének beleegyezése is szükséges, az eljárás nem egyéb, mint időhúzás, miközben a munkálatok gőzerővel folynak. A legszebb gyöngyszem azonban az a végzés, amely nem az építkezést, hanem a fennmaradási engedélyezési eljárást függesztette fel határidő nélkül (örökre?), míg az építtetők meg nem szerzik a lakótársak beleegyezését.
A szép ház ronda lett, az eredeti homlokzati attika helyén ormótlan erkély terpeszkedik. Míg a homlokzatra kihelyezett cégtábláért egy bolt egymilliós büntetést fizetett, a házaspár egy fillért sem. A Parlamenttől ötven méterre a kerület a szabálytalan építkezőket pártolja. Mivel a demokráciában tudvalevőleg megszűntek a szocialista összeköttetések, a tanácstalan szemlélő csak alkalmatlanságra vagy korrupcióra tud gondolni. A polgári kerületvezetés megörökölte a hivatali apparátust; de nem az utóbbinak kell majd a választásokon megméretnie magát…