A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körözést folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Laakso Kaisa Liisa Kristiina finn állampolgár ügyében – írja a rendőrségi portál.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körözést folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Laakso Kaisa Liisa Kristiina finn állampolgár ügyében – írja a rendőrségi portál.

A 35 éves nőt augusztus 9-én Budapest XIX., Báthory utca, és a Köki terminál környékén látták utoljára, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrök jelenleg is keresik. Laakso Kaisa Liisa Kristiina körülbelül 170 centiméter magas, hosszú, vállig érő egyenes, szőkésbarna hajú, kék szemű.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Laakso Kaisa Liisa Kristiina tartózkodási helyéről tud valamit, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Felcsuti Péter azzal érvel, ő maga még kritikusabb adóügyben, mint az ellenzéki párt.

Telt ház volt a háborúellenes gyűlésen.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Felcsuti Péter azzal érvel, ő maga még kritikusabb adóügyben, mint az ellenzéki párt.

Telt ház volt a háborúellenes gyűlésen.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!