Színeváltozások története

Közös zárkának tágas, kiállítóteremnek kicsi az a szobácska, ahol – az Erdélyért Könyvesházban (Budapest III., Bécsi út 99.) – politikai kultúránk fontosabb emlékeiből nyílt tárlat, a szervezők szerint „a rendszer(nem)váltás” korszakából. Egy másik meghatározásuk szerint pedig nemzeti öntudatunk története ez „látástól vakulásig”.

Még a plafonra meg a padló közelségébe is jutott a reményről, a drámákról, a hazugságokról, a fékevesztett hatalomvágyról beszélő relikviákból. A kiállítók honismereti, önismereti túrának szánják a terjedelmes anyagot, s ha felteszik is a kérdést, hogy vajon a vakvéletlen vagy tudatos döntések formálták ilyenné közelmúltunkat, a választ a látogatóra bízzák. A fogcsikorgató, mégis abszurd szerzők tollára illő húsz esztendő története a falakon 1988. június 27-én, Szent László napján kezdődik, azon a napon, amikor a Hősök terén tüntettünk Ceausescu diktatúrája ellen, s a 2007. év végén fejeződik be. A nyitóeseményt jól sikerült amatőr fotók örökítik meg, nemzeti viseletbe öltözött lányokat látunk, alattuk meg azokat, akik a nagy pillanat extázisában elájultak, mint egy rockkoncerten. Reagan elnök üzenetét hozza Nagy László Kaliforniából a magyaroknak ’88 novemberében, Grósz Károly fehérterrorról üvölt. Jönnek a tiltakozások, menetek Nagymaros ügyében, a Magyar Nemzet arról cikkezik, hogy döntsék végre el, rátámadhat-e a hatóság a szabadságjogait az utcán követelőkre. A Jurta Színházban még egy helyen találkozik mindenki, aki a többségnek akar tisztességes jövőt. A kiállítás meglepő figyelemmel és plaszticitással ábrázolja egyébként azt is, hogy a valóban munkás–paraszt párti baloldal szinte az első percektől hallatta a hangját, s a kiállítás jegyzi a továbbiakban is a baloldal minden becsületes lépését. Meg persze a becstelen ígérgetéseket, hazudozásokat, árulásokat is. Különösen árnyalt a 2004. december 5-i népszavazás ábrázolása, az ahogyan a szórólapokon az MSZP két ellentétes szólamban énekel a kettős állampolgárság kapcsán. Tárgyilagos az FKGP megítélése is. Talán csak az MDF színeváltozásának története, jelentősége sikkad el kissé. De a legrosszabbul persze az SZDSZ jön ki az időutazásból. Pedig mi mindent ígértek húsz év alatt! Hányszor akarták megtisztítani a közéletet, hányszor akartak adót csökkenteni, népet boldogítani! S ki mindenki állt kezdetben melléjük, s fordult el tőlük szélsebesen!
A fotók, plakátok, pecsétes papírok, szórólapok mellett előbb rózsaszín, aztán zöld, vörös, narancsszínű, majd megint vörös lapokon a húsz esztendő krónikája olvasható pontos dátummal.
Még csak úgy két-három éve panaszkodunk igazán arról, hogy Abszurdisztánban kell élnünk, de aki végigköveti a falakon a történteket, azt hiheti, körbe-körbejárt csupán velünk az idő, csak mi hittük, hogy mennek valamerre a dolgok. Csak mi hittük, hogy többet már nem kell tűrnünk, vagy többet már nem tudunk tűrni. A kiállítás májusig látható hétköznap 10–17 óra között, addig kéthetente hívnak neves vendégeket a tárlat helyszínére a kiállítók, egy kis közös időutazásra. Ki tudja, miként íródik közben tovább – a falakon kívül – nemzeti öntudatunk története.