Az MSZP-s Szabad Sajtó Alapítvány 27 százalékos tulajdonában álló Népszabadság egyik bedolgozója a kanadai–magyar állampolgárságú Göllner András, a montreali Concordia Egyetem emeritus professzora, a Budapesti Gazdasági Főiskolán a média tanára.
Aki tudni szeretne valamit a Concordia Egyetem színvonaláról, ne a sanghaji Csiao Tung Egyetem híres globális rangsorában keresse, ugyanis az a világ „csupán” ötszáz legjobb egyetemét tartalmazza.
Göllner András mindettől függetlenül ügyes ember.
A fordulat után bukkant fel Magyarországon, ahol 1991-ben a Hill and Knowlton „píár”-cég budapesti irodájának lett a vezetője. Az iraki háború előtt e cég találta ki és vitte véghez – Tom Lantos, a nemrég elhunyt amerikai kongresszusi képviselő hathatós közreműködésével – azt a hazugságkampányt, amelyben Lantos egy kongresszusi emberjogi csoport elnökeként egy 15 éves, magát állítólag a boszszútól való félelmében csupán „Najrának” nevező kuvaiti ápolónőt szólaltatott meg. „Najra” Amerikában a jóérzésű emberek százmillióit megbotránkoztatva arról „tanúskodott”, hogy a Kuvaitvárosban lévő Al-Addan kórházban saját szemével látta, amint a behatoló iraki katonák az újszülötteket az inkubátorokból kitépték, és a hideg padlóra hajították, hogy ott pusztuljanak.
Az amerikai sajtó később kiderítette, hogy „Najra” valójában a Washingtonban akkreditált kuvaiti nagykövet lánya, és az iraki invázió idején Amerikában tartózkodott apjával.
E cég volt budapesti embere, Göllner András nagyon sok területen járatos, és mindenhol szakember. A politikai gazdaságtanban, a közigazgatási kommunikációban, a politikai marketingben, a kockázatelemzésben, a stratégiai kommunikációban, a vállalati társadalmi felelősségvállalásban, hogy csak néhányat említsünk azon szakterületek közül, amelyek az Europrosperitas, 2010 Alapítvány honlapján olvashatók, és amely alapítványnak kuratóriumi titkára.
Göllner a Hill and Knowlton után sorra alapította meg cégeit: az AG Internationalt, a Ferenczy–Göllner Kft.-t és legújabban az ANNAX Internationalt.
A Los Angeles Timesban cikket írt 2006. október 7-én, amelyben a magyar alkotmányos demokrácia túléléséért aggódik, főként azért, mert az Európai Néppárt vezetője, Wilfried Martens és társai Orbán Viktort támogatják, úgy, ahogyan Neville Chamberlain csúszott-mászott Hitler előtt 1938-ban. Hát igen, a párhuzam…
Göllner András – a kis Najra budapesti változataként – a Los Angeles Timesban írt, jajkiáltásnak is beillő tézisének újabb változatát, most már kibontva, de Martensről sem elfeledkezve, Keleti áramlat címmel jelentette meg a Népszabadság múlt szombati mellékletében vezető anyagként.
Ebben arra figyelmeztet, hogy a parlamenti demokrácia világszerte visszavonulóban van, különösen a volt szovjet birodalom területén. Arról ír, hogy az antidemokratikus „vírus” – a kapitalizmus és az autokrácia különlegesen erős keveréke, „amit egyre gyakrabban kapitokráciának hívnak” – mindjobban terjed. Ha a „kapitokrácia” ledönti trónjáról a „szolgáltatói államot”, mi jön a helyére? – kérdezi Göllner. Nos, feleli, a ragadozó vagy fosztogató állam. A vírus nem kíméli Magyarországot sem, amit erősen segít a Fidesznek e vírus iránti vonzalma.
Göllner cikkében szó van még a „mocskos medencéről”, cigányokról, zsidókról, Wilfried Martensről (aki segít a Fidesznek simogatni azokat, akik „felebarátaikat” származásuk stb. miatt sértegetik, fenyegetik); a gyáván menekülő Fideszről, annak vágyáról, hogy „bolsevik párthoz illő centralizmussal” működjék, valamint arról, hogy most a vészórákban a bátor embereknek kell kiállniuk a gátra, mert különben EU ide, EU oda, nagyon nagy baj lesz Magyarországon.
A cikkel azonban pontosan az a baj, mint a Najra-sztorival. Egy szó sem igaz belőle. A szemtanú – Göllner – pedig nem mond igazat, és mondanivalót, idézeteket hamisít.
Nézzük a részleteket.
Göllner esszéje elején azt állítja, hogy a mocskos medencébe fulladásunk előtt elég a „rangos” nyugati egyetemek fórumain elhangzottakat követni, vagy ismert külföldi folyóiratokat lapozgatni, amelyekből „megtudhatjuk, hogy a parlamenti demokrácia világszerte visszavonulóban van, különösen a volt Szovjet Birodalom területén. (Lásd: L. Diamond, Democracy in Retreat: The Ressurgance of the Predatory State, Foreign Affairs, 2008. március–április)”.
És itt szakítsuk meg az idézetet.
Először is, apróbb helyesírási hibák: a „Szovjet Birodalom” elfogadott alakja „szovjet birodalom”, de nézzük el azt, hogy Göllner is az értelmiség azon nem igazán elit részéhez tartozik, amely kedveli szeretete vagy utálata tárgyainak nagy kezdőbetűs írását.
A másik helyesírási probléma – szintén az apróbb hibáknál maradva – a „resurgence” szó, amelyet egy és nem két „s”-sel írnak. A szó harmadik magánhangzója pedig „e”, nem pedig „a”.
Ennél nagyobb baj az, hogy a cikk címe nem a megadott, hanem: The Democratic Rollback: The Resurgence of the Predatory State. (A Göllner által idézett Democracy in Retreat ugyanennek a cikknek a folyóirat borítójára kinyomtatott „blikkfangos” változata.)
Most pedig nézzük a tartalmi megfelelés kérdését.
Göllner idézett mondatának második része egyszerűen nem fedi a szóban forgó cikk mondanivalóját. Ugyanis a szerző a Göllner által említett módon egyáltalán nem említi a volt „szovjet birodalom” országait általánosságban, mint olyanokat, ahol a demokrácia visszaszorulóban van. Az pedig csak részben a Népszabadság bedolgozójának – Göllnernek – a hibája, hogy cikkében másodlagos forrásból dolgozik, és az általa idézett forrásokat nemcsak félreértelmezi, sőt masszívan meghamisítja, de nem ellenőrzi forrásai állításainak helyességét az elsődleges forrásokból sem.
Ugyanis Larry Diamond – aki a New York-i Freedom House-ra hivatkozik azon állításában, hogy a demokrácia visszaszorulóban van globálisan – egyszerűen nem mond igazat.
Nézzük a Freedom House 2007. évi jelentését, amely szerint 2006-ban „a szabadnak nyilvánított országok száma 90 volt, ami a világ 193 politikai egységének 47 százalékát és 3 004 990 000 embert jelentett, a világ lakosságának 46 százalékát. A szabad országok száma a 2005. évre vonatkozó előző felméréshez képest eggyel növekedett.” A jelentés szerint a részben szabad országok száma egyáltalában nem változott az előző évihez képest.
És mit mond a Freedom House Közép- és Kelet-Európáról?
Tom Melia, a Freedom House ügyvezető igazgatója a Magyar Országgyűlés emberi jogi bizottságának és az európai ügyek bizottságának április 29-i ülésén megdicsérte Magyarországot a hazai demokráciáért, amiért az az egyik legjobb a térségben. (E New York-i szervezetet egyébként évek óta a magyar jobbközép kormányokkal mélységesen ellenséges – azaz a Göllner-vonalon mozgó – Charles Gati látja el jó tanácsokkal.)
De folytassuk a félbeszakított idézetet ezzel az önvállveregető mondattal: „A képviseleti demokrácia globális megfutamodása a Kínából kiinduló, Oroszországon át Közép-Európa felé tartó keleti áramlatnak (copyright G. A.) köszönhető.” Amely állításnak nyoma sincs az idézett Diamond-cikkben.
Göllner ezután így folytatja: „Ezt állítja Niall Ferguson, a harvardi és oxfordi egyetemek (sic!) professzora nagy port felkavaró könyvében (lásd: War of the Worlds, Penguin, 2006).”
Nos, Niall Ferguson sok könyvet írt, de ilyen címmel egyet sem. Viszont War of the World (A világ háborúja) kötetének már az első mondataiban utal H. G. Wells War of the Worlds (A világok háborúja) című könyvére, amely arról szól, hogy egy más világból, a Marsról érkező idegenek támadják meg földünket.
De ez is még csak a kisebb probléma.
Ennél jóval nagyobb baj az, hogy Ferguson 808 oldalas könyvében egyetlen szóval sem állítja azt, amit Göllner. Tézise arra hívja fel a figyelmet: az emberiségtől egyáltalán nem áll távol, hogy ugyanolyan iszonyatot hozzon magára az elkövetkező években, mint amilyet az előző száz évben hozott.
Göllnernek a kezdeti két tartalmi hamisítás után már könnyen megy a többi a saját „Najra”-tézise alátámasztása érdekében: „Hasonlókat mond G. J. Ikenberry, a princetoni egyetem nagy tekintélyű professzora a Foreign Affairs ez év január–februári számában (The Rise of China and the Future of the West).”
Nos, Göllner pechére Ikenberry sem mond hasonlókat. Cikke arról szól, hogy Kína emelkedése elkerülhetetlenül véget vet az Egyesült Államok egypólusú uralmának.
És most ismét Göllner Andrásé a szó: „Egyre többen állítják, hogy a nyugati világ két alappillére – a szabadpiaci verseny és a képviseleti demokrácia – olyan támadásnak van kitéve, amelyet a madárinfluenza-vírus átalakulásához lehetne hasonlítani.”
E mondattal a legnagyobb baj az, hogy a Népszabadság szerzője az „egyre többen”-ből egyetlenegy szerzőt sem idéz, úgyhogy e mondattal lehetetlen vitatkozni. De megeshet, hogy Göllner a virológiai állításokat egy barátai által éppen privatizálandó kórház várótermében hallotta.
Viszont a téma egyre izgalmasabb lesz: „Az új gazdaságpolitikai »vírus« egy vadhajtás – a kapitalizmusnak és az autokráciának egy különlegesen potens, újkori keveréke, amit egyre gyakrabban kapitokráciának hívnak. A kapitokrácia nagyon rövid időn belül két vállra tudja fektetni azt az állammodellt, amelyet idehaza is a szolgáltatói állam néven ismerünk.”
Vagyis: a vírus vadhajtás, amelynek neve mind sűrűbben „kapitokrácia”, amely dupla nelsonnal a szőnyegre viszi azt az állammodellt, amelyet nálunk – Göllner szerint – szolgáltatói állam néven ismernek.
Miközben, tegyük hozzá, az ország népe egy emberként aggat sokféle jelzőt Gyurcsány államára, de a „szolgáltató” a legritkábban szerepel e jelzők között. Magyarország kormányzati működése – mint kiolvasható a Gyurcsány-kormányzattal szemben ellenséges érzülettel még meg nem vádolt Economist Intelligence Unit globális demokráciafelméréséből – rosszabb, mint a Zöld-foki-szigetek, a szlovák, a panamai és a jamaicai kormány teljesítménye. És innentől nehéz megérteni Göllner logikáját, hogy amikor kapitokráciát emleget, ugyan miért nem a jelenlegi kormánnyal viaskodik, miért annak ellenzékével?
Göllner ezután ezt írja: „Ha a kapitokrácia ledönti trónjáról a szolgáltatói államot, mi jön a helyére? A ragadozó vagy fosztogató állam (angolul „the predatory state”), mondják a nyugati elemzők.”
Ez már valóban riasztó távlat, de lehet, hogy csak méretes képzavar: a vadhajtásos madárinfluenza-vírus, miután kapitokráciát kelt Magyarországon, a ragadozó és fosztogató állam szálláscsinálójává válik.
Göllner így idéz Diamondtól: „A fosztogató állam elitjeit leginkább a cinizmus és az opportunizmus jellemzi.”
Csakhogy ez is Najra-szerű idézet. Ugyanis Diamond ezt írja: „Ilyen államokban (a kockázatnak kitett demokráciákban – L. I.) az elitek magatartása cinikus és opportunista.”
Göllner a továbbiakban is végig a saját áthallásos tézisének megfelelően idéz félre minden, hangsúlyozni kell, minden mondatában, aminek bemutatására sajnos itt nincs hely.
De ugorjunk. Ugyanis Göllner is ugrik, mégpedig James K. Galbraith közgazdászra, aki – Göllner szerint – a Mother Jones 2006. májusi számában ezt jelentette ki: „A fosztogató állam kriminogén… gerjeszti és jutalmazza a kriminális üzleti magatartást.” Csakhogy Galbraith – a híres John Kenneth Galbraith fia – ennek homlokegyenest az ellenkezőjét írta, azaz nem az SZDSZ és Göllner által elméletileg nem szeretett államot, hanem a gazdaságot és a szabályozatlan piacot kárhoztatta: „A ragadozó gazdaság kriminogén: gerjeszti és jutalmazza a bűnöző magatartást.”
Göllner, az ANNAX cég jeles tulajdonosa a következő bekezdésben ezt írja: „A kapitokrácia és politikai párlata, a fosztogató állam ma Oroszországban tarol, mint azt M. McFault és K. S. Stoner-Weiss jegyzik (Foreign Affairs 2008. január–februári száma): »Az orosz szavazók 80 százaléka elismerően nyilatkozik Puyinról, egyharmada élete végéig tartó elnökként szeretné őt látni … az autokrácia barátai Putyin népszerűségét, Oroszország gazdasági sikereit arra használják fel, hogy meggyőzzenek bennünket arról, hogy ez a mi jövőnk … ellentétben azokkal, akik a modern kort a liberális demokrácia győzelmeként könyvelik el, és a történelem végét prédikálják, ők azt állítják, hogy a piac és az autokrácia fúzióját, amely Putyin és Deng Xiaping (helyesen Deng Xiaoping vagy Teng Hsziao-ping – L. I.) nevéhez fűződik, bárhol a világon meg lehet ismételni.«”
Kezdjük azzal, hogy McFaul (és nem McFault) nem használja a „kapitokrácia” kifejezést, nem ír annak politikailag lepárolt formájáról, és tarolást sem említ. (A felettébb bizarr „kapitokrácia” kifejezésre egyébként a Google internetes kereső a Göllner-féle kijelentés alapján várt több ezer hivatkozás helyett csupán néhány tucatot dob ki – a pár releváns találat mellett például asztrológiai témájú blogokat –, amelyek viszont adósak maradnak a fogalmi meghatározással.) A szerzőpáros – véleményem szerint merőben helytelen – tézise az, hogy Putyin elnöksége nem tett jót az orosz fejlődésnek, amely nagyobb lett volna egy nyugati értelemben vett demokrácia esetén.
De most ne a szerzők állításaival foglalkozzunk, hanem azzal a sokkal szomorúbb ténnyel, hogy Göllner intellektusa képtelen befogadni egy némileg összetettebb gondolatot, ugyanis az eredeti szöveg így hangzik: „Putyin tetszési indexe 80 százalék körül mozog, és az oroszok csaknem egyharmada azt szeretné, ha örökös elnök lenne… Ugyanakkor máshol a tekintélyelvűek Putyin népszerűségére és oroszországi teljesítményére annak bizonyítékaként mutogatnak, hogy a tekintélyelvűségnek van jövője – és hogy ellentétben a liberális demokrácia elkerülhetetlen diadalával kapcsolatos állításokra a történelem végéről, Putyin, mint tette azt Kínában Teng Hsziao-ping, kikovácsolta a sikeres piaci tekintélyelvűség modelljét, amely világszerte utánozható.”
Göllner ezután így folytatja meséjét: „A kapitokrácia diszkrét bája ma elsősorban Kelet- és Közép-Európát bódítja – történelmünk során sajnos nem először.”
Helyben vagyunk az alaphanggal, mondhatnánk göllneri képzavarral. A Népszabadság című napilap cikke néhány mondattal lejjebb így folytatódik: „Ezek mind növelik a kapitokrácia diszkrét báját Közép-Európában… Hajrá, Magyarország? Inkább ne – mondja Michael McFaul és Kathryn Stoner-Weiss…”
Már csak legyintve mondjuk: a szerzők érinteni sem érintik Magyarországot.
Göllner ezután hazai pályára érkezik, és az SZDSZ holdudvarától megszokott logikai labirintusba kalauzolva hálás olvasóit levezeti azt, hogy a március 9-i népszavazás a fasiszta gyökerekből nőtt ki. Ezután megfeddi a magyar választókat, akik éppen olyan arányban szavaztak március 9-én egy irányban (80 százalék), mint amilyen népszerű Putyin Oroszországban (hiába, az asztrológia kapitokráciája), mert „halvány gőzük” sem volt arról, hogy döntésük „milyen társadalmi, közösségi következményekkel jár”. De hát nem Gyurcsány kijelentésére adtak választ a szavazók (a putyini párhuzam misztikája helyett), aki a népszavazás jelentőségét totálisan elbagatellizálva hajtogatta a referendum előtt, hogy március 9-e után március 10-e jön? Lehet, hogy ezt a kérdést Göllnernek nem illik feltennie.
De a szerző itt már tényleg nagyon otthonosan mozog: mindenütt a történelem megismétlődésével fenyegető „rémálmok” veszik körbe. A legnagyobb veszély pedig, sikolt fel, ha elhisszük, hogy Magyarországot csak a jobboldal tudja kivezetni válságából. „Ha elfogadjuk az aporia állapotát (sic!), amely több hazai elemzésből kiolvasható, akkor valóban már csak azzal kell törődnünk, hogy merre az útlevelünk” – kezdi el Göllner azt az Orbán idejében megkezdett bőröndcsomagolós ijesztgetési kampányt, amelytől a jobboldal nem rémült halálra. Azon jobboldalról van szó, amelynek tagjait Gyurcsány Ferenc viszont valóban elmenetelre buzdította, és akik az elmúlt években igen nagy számban hagyták el hazájukat, épp a kormány teremtette közállapotok miatt.
Göllner így kezdi Najra-sikolyának záró szakaszát: „Az egyedüli kiút a keleti áramlat által szállított vírus elől a határokon átívelő összefogásban, a bátor beszédben és cselekedetekben rejlik” – ugyanis téves azt hinni, állítja már egy mondattal lejjebb, hogy az EU segít.
De akkor kivel akar Göllner a határokon átívelve összefogni? Netán az EU-n kívüli életet keresgéli? Vagy Ficóval? Băsescu elnökkel? Kaczynski elnökkel? Klaus elnökkel? Topolanek miniszterelnökkel? A szélsőjobboldali Berlusconival vagy a Göllner által a cikkben dicsért, ugyancsak szélsőjobboldali vezetés alatt álló Svájccal?
Lényegtelen. Ezt a vonalat ismerjük.
Még Boross Péter miniszterelnöksége idején írta Vámos Miklós a baloldali amerikai Nation című lapban, hogy Magyarországon nem tartanak majd választásokat, mert Boross úgyis puccsot hajt végre.
A Nation meg leközölte.
A Los Angeles Times pedig Göllnert. Mint a magyar valóságot tökéletesen ismerő Népszabadság is.
Magyarország különleges ország. Aki nem bontja ki az igazság minden szeletét, annak karrierje, úgy tűnik, meglódul. E cikkel tehát csak Göllner András karrierjét szerettük volna segíteni. Ha már az országon úgy sem lehet egy ideig.
origo.hu
Összeverték a románok, mert magyar - videó
