Holnap lesz négy éve, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. A tagság előnyei és hátrányai mérlegének megvonása nem könnyű feladat. Nyilván annyi mérleg készíthető, ahányan azt elkészítik. „Az élet, a szabadság és a boldogság elérése” – ezt tartotta Thomas Jefferson a Függetlenségi Nyilatkozatban, a világ egyik legmagasztosabb dokumentumában a szabad Amerika polgárai fő kincseinek. Mondatában visszacsengett John Locke hasonló felfogása az életről, az egészségről, a szabadságról, a tulajdoni vagyonról, amelyeket „senkinek nem szabad megkárosítania”.
Hogy a magyar polgárok négyéves uniós tagság után miként vélekednek boldogságukról a belépés előtti időkhöz képest, nyilván nem kell külön felmérés. Elég, ha végigsétálunk arcokat fürkészve a főváros utcáin és aluljáróiban, de akár más településeken is, a legkisebb faluig. Valószínűleg abban sincs sok vita, hogy megkárosította-e az elmúlt, uniós tagsággal gazdagabb négy év a magyarok egészségét és egészségügyi ellátását, hogy az életet leginkább megkeserítő és azt megkurtító stressz nőtt-e vagy csökkent, és hogy miként áll négy évvel később a tulajdoni vagyon.
Az Európai Unió az átlagpolgár szemében messze nem töltötte be a hozzá fűzött reményeket és várakozásokat. Legnagyobb eredménye minden bizonnyal néhány fontos negatívum megszüntetésében jelentkezik: nem piszkálják az utazókat a határokon, egyre kevesebb az akadály a külföldi munkavállalás előtt, holott a legtöbb magyar polgár nyilván szívesebben venné, ha otthon találna munkát és tisztességes megélhetést.
Brüsszel egyértelműen kudarcot vallott azonban abban, amire leginkább büszke, és amit oly gyakran hajtogat: a szabadság és demokrácia értékeinek védelmében. Arról az unióról van szó, amely néhány kötelező jellegű piruettet tett, de lényegében nem vonta felelősségre azt a Gyurcsány-kormányt, amelynek azonosítatlan rendőrei 2006 októberében a polgárok szemét lőtték ki, ujját robbantották le, a Magyar Rádió udvarán fogakat rúgtak ki, a tetteseket egy-két kivételtől eltekintve nem állította bíróság elé, amely a titkosszolgálatát, az igazságszolgáltatási rendszerét és médiáját politikai játékszereként használja, és amely legnagyobb ellenzéki pártjának vezetője kijelentette, Magyarországon nincs demokrácia. Talán nem véletlen, hogy a Gyurcsány-kormánnyal szembeni ellenséges érzületekkel nem vádolható Economist Intelligence Unit a magyar kormányzat működésére globális rangsorában pontosan olyan osztályzatot adott, mint Guatemala, valamint Trinidad és Tobago kormányáénak. A Zöld-foki-szigetek kormányánál kifejezetten rosszabbat.
A négy éve lefelé haladó hullámvasút gyomorforgató érzete azonban minden bizonnyal nem Brüsszel számlájára írható, amit jól mutat a Robert Fico „populista” miniszterelnök alatt „pannon pumaként” előrerohanó Szlovákia szédületes sikere: Pozsonyban jövőre – és ki gondolt volna erre 2004. május 1-jén? – már euróban fizethetünk, miközben Magyarország tavaly januárra tervezett euróövezeti csatlakozása a jelenlegi kormánynyal gyakorlatilag lehetetlen.
Negatív uniós teljesítményünkben Tabajdi Csabának, az európai parlamenti magyar szocialista delegáció vezetőjének komoly része volt. Ahelyett, hogy „kilobbizta” volna Budapestet a Frontex, a határőrizeti szervek székhelyéül – amelyet azután Varsó kapott meg –, energiáját arra fordította, hogy az Európai Parlamentben Magyarországot a tomboló antiszemitizmus és neonácizmus helyeként fesse le. Ahelyett, hogy minden energiáját most az európai uniós technológiai és innovációs intézet székhelyének Budapestre hozatalára fordítaná – a döntés május végére várható –, a Fideszt ostorozta. Az eredményt e téren is előre tudjuk. Annyira kézzelfogható lesz, mint négy évünk az unióban a szocialista/balliberális kormányzat alatt.
origo.hu
Szentkirályi Alexandra levelet írt Lázár Jánosnak
