– Az Illés 1971-es Human Rights című albumán már szerepelt egy rockoratórium, majd következett a Kőműves Kelemenről szóló rockballada 1982-ben, rá egy évre pedig az István, a király a Városligetben. Úgy tetszik, ekkorra már bizonyossá vált, hogy Szörényi Leventének kevés a háromperces dalok világa az önkifejezéshez.
Szörényi Levente: Ennyi alkotást maga mögött tudva már lehet őszintébb az ember. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatára írt opusunk a későbbi nagyobb lélegzetű, összefüggő zenedrámák előfutárának, kísérletének fogható fel. A rockoratórium valamelyest eltér attól a hagyományos zenei világtól, amelyet pályatársainkkal akkoriban képviseltünk. Úgy gondolom, hogy a Pink Floyd hangulatvilágához kötődő – még az Illés értő közönsége számára is kissé nehezen befogadható – zeneművet alkottunk. Arra azonban mindenképpen jó volt ez a mű, hogy sokkal átgondoltabb dramaturgiai szerkesztéssel és tudatosabb szövegi mondanivalóval továbbfejlesztve eljuthassunk az István, a királyig, majd a későbbi „leporellós” rockoperákig. Összességében nézve a lényeg ugyanaz: dalok sora.
– Az 1973-as diósgyőri rockfesztivál után, a Bródy János lakásán történt házkutatás során, többek között az István, a király szövegkönyvét is lefoglalták. Ekkor már eldöntötték, hogy bemutatják a rockoperát?
Bródy János: Nem, nem! Amit akkor nálam megtaláltak, az Boldizsár Miklósnak, az István, a király alapmű szerzőjének egy másik darabja volt. Az Istvánról szóló rockoperának ekkor még nem volt leírt formája; lassan bontakozott ki, a hetvenes évek közepe-vége felé kezdett elfogadható alakot ölteni. Közös munkával kitaláltunk néhány szereplőt, felvetettünk egy-két lehetséges helyszínt. A hetvenes évek végén aztán Boldizsár Miklós Ezredforduló címmel opera-prózában megírta a darabot. Ebben már az összes alapkarakter szerepelt, arra viszont, hogy színpadon valaha is bemutatták volna, nem emlékszem. Az 1981-es Illés-koncertfilm nagy sikere után a következő zenés film alapját jelentette Boldizsár munkája.
– Hogyan jött létre a film?
Szörényi Levente: Koltay Gábor nevéhez kötődik, miként dicséretes ténykedése nyomán az Illés-együttes újraegyesítése is. Nem mintha annyira nehezünkre esett volna! Gábor mindenképpen filmet akart készíteni, amit Nemeskürty tanár úr, a Budapest Stúdió akkori vezetője is támogatott. Tinivel alaposan átbeszéltük, végül az István király szálon indultunk el.
Bródy János: Nemeskürty tanár úr látott ebben fantáziát, és megrendelte tőlünk a darabot. Sokáig nem tudtuk formába önteni, elég nehezen alakult ki a forgatókönyv.
Szörényi Levente: Nem véletlenül! Olyan elképzelések is napvilágot láttak a megrendelők részéről, hogy nagy fekete autókból szállnak ki a főszereplők a Vörösmarty téri ORI-székház előtt – hát ez elég elképesztőnek tűnt akkoriban!
Bródy János: Több egymásnak ellentmondó változat is készült forgatókönyv címén, amiből tényleg nehéz volt kiindulni. Aztán Leventével megegyeztünk, hogy mi eddig is lemezeket készítettünk, ezen a szokásunkon most se változtassunk!
Szörényi Levente: Így történt. Nemeskürty tanár úrnál döntöttük el a kérdést, aki csak ennyit mondott: „Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!” Sok mindent végig kellett gondolnunk: például azt is, hogy egy bakelitlemez időtartama maximum 45 perc. Azért lett az István, a király másfél óra, mert a dupla albumra ennyi fért föl.
– Nemeskürty tanár úr segítsége ellenére önöknek is meg kellett vívniuk a harcot a mű elfogadtatásáért.
Bródy János: Utólag visszagondolva azért kicsit más a perspektíva. Valóban nagy vihart kavart a rockopera, amelyet születésekor még senki nem tartott fontos és jelentős alkotásnak. Afféle kísérleti jellegű próbálkozásként fogták fel, amellyel szemben – vagy mellette – erős érvek nem hangzottak el.
Szörényi Levente: Nyolcvanhárom januárjában leültünk tárgyalni a hanglemezgyár vezetőségével a stúdióidőkről, megjelenésről stb. Akkor eléggé nagyképűen, arrogánsan álltak hozzá a kérdéshez, nem bíztak a sikerben. Az augusztusi bemutató után végül olyanynyira beindult a lemezeladás, hogy a vállalat egész évi büdzséjét az István, a király elképesztő mennyiségben eladott példányai hozták rendbe. Persze Bors Jenő igazgató elvtárs – aki addig kifejezetten lekezelően nyilatkozott a produkcióról – az adatokat látva már szélesen vigyorgott.
– Hogyan nyerte el végső formáját a darab?
Bródy János: Ahogy Levente mondta: törekvéseinket jelentősen meghatározta, hogy dupla nagylemezt akartunk elkészíteni. Ennek megfelelően viszonylag hamar meg is írtuk a művet. Az alapokat a Főnix stúdióban a Fonográffal vettük fel, majd folytattuk a munkát a törökbálinti stúdióban. Eközben kerestük a megfelelő szereplőket, akik szintén nem gondolták akkor, hogy ilyen jelentőségű darabhoz adják a nevüket, tehetségüket. Ezért most is hálás vagyok nekik; utólag is köszönöm áldozatos munkájukat!
Szörényi Levente: Hadd tegyem hozzá: lelkileg és emberileg úgy éreztem, hogy szükség van arra a szakmai összefogásra, amely összehozza a periférián lévő „fekete bárányokat” az „államilag” elfogadott színészekkel, zenészekkel. Egyébként a rockzenészek, Vikidáltól Nagy Feróig, örömmel vállalták a feladatot.
– A szereplők kiválasztása nagymértékben hozzájárult a mű sikeréhez. Milyen szempontokat vettek ehhez figyelembe?
Bródy János: A véletlen is közrejátszott abban, hogy kinek melyik szerep jutott. Például Varga Miklósra – a Safari együttes akkori énekesére – egy tehetségkutató verseny zsűritagjaként figyeltem fel, és ajánlottam Levente figyelmébe.
Szörényi Levente: Utólag már nagyon bánom, hogy hallgattam Koltay Gáborra, aki nem merte Miklós arcát és személyiségét vállalni a filmben. Így eleinte „csak” a hangját kölcsönözte a szerephez, később pedig hozzáöregedett István karakteréhez.
– Bródy János szövegének művészi ereje – többek között – abban rejlik, hogy a Himnusz akkordjainak lecsengésével a néző semmilyen gyűlöletet vagy elégtételt nem érez Koppány vezér felnégyelése miatt, miközben István törekvései mellett teheti le a voksát.
Bródy János: Természetes, ha valaki világnézete, netán vérmérséklete szerint alakítja ki a két főhős iránt érzett rokonszenvét; ez mindig változó. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy az István, a király igazi dráma legyen. A darabban két hasonló nagyságrendű személyiség és két hasonló nagyságrendű igazság összeütközéséről beszélhetünk.
Szörényi Levente: Ki kell mondanunk, hogy a magyar ember ősidők óta tüskéket, sérelmeket hordoz magában. Hogy a nézők többsége nem örült Koppány bukásának, az pontosan erre a sértettségre vezethető vissza; ez az érzés mind a mai napig benne maradt az emberekben. Nem tudatosan, de azért jelen van. Ez a tüske aztán bizonyos kihívások esetén fájdalmat okoz. Ilyen kihívás volt az István, a király.
– Hogyan ítélik meg e két figura történelmi szerepét?
Bródy János: A történelmi tudatban Koppány akkor még nagyon halványan szerepelt.
Szörényi Levente: Markánsabban fogalmazva: az egyház mindent megtett annak érdekében, hogy ez a történelmi szereplő háttérbe szoruljon. Történészek által bizonyított tény – a darabban is elhangzik –, hogy Koppánynak joga volt a trónra. Mi rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ezt a „koppányságot”, vagyis a vezér történelmi jelentőségét előhoztuk a szürke homályból.
Bródy János: Szándékom szerint nem pusztán István államalapító szerepét szerettem volna kidomborítani történelmi illusztráció keretében. Megpróbáltam azt ábrázolni, amit akkor éreztem. Ebben két nagyon erős paradoxon játszott szerepet. Egyrészt megállapítható, hogy a mindennapi gondolkodásban más eredményre jutunk, ha az értelem logikáját követjük, illetve ha az érzelmeinkre hallgatunk. A magyar történelemben nagyon sokszor feszült egymásnak a nemzeti önrendelkezés és az európai integráció eszméje. Ha ez a konfliktus nem tudott valamilyen közmegegyezéses formában feloldódni, akkor bizony tragédiákat eredményezett. Így volt ez az államalapítás korában, és nincs másképp ma sem. Úgy gondolom, hogy egy olyan általánosnak is nevezhető társadalmi modellt képvisel az István, a király, amelynek szerepei a mai napig kioszthatók a közélet figurái között.
– Szörényi Leventének Attilával és az őstörténeti kutatásokkal kapcsolatos elkötelezettsége köztudomású. Az István, a király után tíz évvel bemutatták a hun vezérről szóló rockoperáját is. A honfoglalás előtti idők történelme már régebben is foglalkoztatta, vagy az István-mű kapcsán jutott el ehhez az időszakhoz?
Szörényi Levente: Nem gondolom, hogy e zeneműveket külön-külön kellene vizsgálni. Ha megnézzük történelmünket, sajnos tapasztalható, hogy a magyar mindig is hajlandóságot mutatott az árulásra. Azért írok darabokat, hogy történelmi példákon levezetve megértessem másokkal, mennyiben vagyunk felelősek a saját sorsunkért. A történelmi kihívásokra válaszokat kell adni. A válaszokat sokkal könnyebb megadni, ha az alkotó évszázadokkal korábbi példákon mutatja be az ok-okozati összefüggéseket. A történések nyomon követhetők az István, a király második részében, a Veled, Uramban; az utolsó darabban, az Árpád népében pedig lezárul a gondolatmenet.
– Sokan a rendszerváltozás előszelének tartják a rockopera 1983-as bemutatóját. Valóban ez lett volna az első szeg a kommunizmus koporsójában?
Bródy János: Mi mindig is tiltakoztunk ez ellen a felfogás ellen.
Szörényi Levente: Negyed század elteltével őszintén kimondhatjuk: ha a Köztársaság téri reformkommunisták, Maróthy Lászlóval az élen, nem állnak ki a bemutató mellett, akkor a darabot soha nem ismerheti meg a magyar közönség. Más kérdés, hogy a túlélést a rockopera engedélyezése biztosította számukra.
Bródy János: „Nem attól hajnallik, hogy kukorékol a kakas, de a kakas veszi észre legelőször”, tartja a mondás. Érzékeny kakas módjára mi is észrevettünk valamit.
– A KITT Egylet létrehozásának ötlete Bródy János fejében született meg. Rocktörténeti szükségszerűség volt az ebből a formációból életre hívott Fonográf?
Bródy János: Akkor ez tartalmas és nagyon jó ötletnek tűnt. Azt gondoltam, hogy ha sikerül kitörni egy szeparált zenekari körből, akkor nagyobb közösségben akár többféle gondolat is megvalósulhat. Ez a formáció azonban nem bizonyult hosszú életűnek.
Szörényi Levente: A közönség alapvetően konzervatív szemléletű. Bebizonyosodott, hogy sokkal inkább az egyesített tagság egyéni produkcióira volt kíváncsi. Külön-külön az Illést, a Tolcsvay-együttest és Koncz Zsuzsát akarta látni, hallani. A leginkább az Illés-együttesre igaz ez a megállapítás, amelyet szinte külön polcra helyezett a közönség – persze azzal együtt, hogy a Fonográfot is szerette.
– A 2008-as esztendő a Fonográf jubileumáról is szól, hiszen éppen 35 éve alakult. Ennyi idő távlatából hogyan értékelik a zenekar tízéves működését?
Bródy János: Nálam az említett 1973-as „esemény”, a házkutatás után következett a Fonográf-korszak, amikor némiképp vissza kellett fognom magam – vagy mások fogtak vissza. A Fonográf azon túlmenően, hogy nagyon jó művészeti munkaközösséget alkotott, azt hiszem, kora kiemelkedő jelentőségű zenekarának számított. Némi iróniával kijelenthető: Kelet-Európában világhírűek voltunk!
Szörényi Levente: Az az időszak kedvezett a magyar könnyűzenének, persze a tágabban vett kelet-európai blokkban, egészen Alma-Atáig.
– Aki az Illés muzsikáján szocializálódott, hozzászokhatott Bródy János latensen társadalomkritikus szövegeihez. Ehhez képest a Fonográfról – bár megénekelte – mégsem mondható el, hogy „a széllel szemben járt” volna. Talán az István, a király hatására jöhetett ki különösebb „véráldozat” nélkül a máig aktuális Jelenkor című lemez?
Bródy János: Szerintem a Fonográf időszaka alatt írtam a legjobb dalszövegeimet; ott tanultam meg a sorok közé rejteni az igazi mondanivalót – vagyis: teher alatt nő a pálma.
Szörényi Levente: Lehet, hogy ebben többen vitatkoznának veled!
Bródy János: A hanglemezgyár egyik belső szabályzata szerint 1973 óta az igazgatónak személyesen kellett ellenőriznie minden olyan dalszöveget, amelyik tőlem származott. A legsötétebb, legreménytelenebb időszakot számomra a hetvenes évek jelentették. Példának okáért az 1973-ban betiltott Ha én rózsa volnék hat évvel később már újra elhangozhatott. A nyolcvanas évek elejére, amikor kiadták a Jelenkort, már más volt a helyzet. Jelentősen enyhült a külső és belső politikai feszültség, így a szigorú ellenőrzések is lazultak kissé. Ezzel együtt Olvadás című számunk – amely eredetileg Áradásként született meg – nem kerülhetett rá a lemezre. Gondolom, a cenzúra látszatát szerették volna megőrizni.
Szörényi Levente: Az áttörést számunkra a Kőműves Kelemen színházi bemutatója jelentette. Az előző kérdésre válaszolva: mivel az István, a király minden tabut ledöntött, az egy évvel későbbi Jelenkorral szemben már valóban tehetetlen volt a hatalom.
– Az István, a király évfordulójára Megasztár-jellegű produkcióval készült a Magyar Televízió. Mi a véleményük a kezdeményezésről?
Bródy János: Bár nem mi találtuk ki, nagyon üdvösnek tartom, hogy a bemutató után negyed századdal olyan szereplők fogják továbbvinni a darabot, akiket a közönség szívesen lát, elfogad. Külön érdeme a kezdeményezésnek, hogy kicsit a színházról is szól. Várhatóan ez a szereplőgárda együtt fog maradni.
Szörényi Levente: A Megasztárral szemben a Társulat átgondolt koncepció alapján – nem öncélúan –, az értékteremtést szem előtt tartva jött létre, és ennek szellemében követte egyik adás a másikat. Ezen túlmenően a Társulat szereplői a június 18-i sportarénai bemutató után – ahogy Tini mondja – sem szélednek szét. Arról nem beszélve, hogy ebben az évben előre lekötött turnékkal él tovább a darab és a közösség.
– A negyedszázados rockopera ezek szerint a Társulat szereplőivel újul meg a hanglemezstúdióban?
Szörényi Levente: Igen, vadonatúj felvétel készül a mai technika követelményeinek megfelelően. A zenei alapok művészileg nem változnak, ezeket a kórussal, nagyzenekarral együtt már rögzítettük. A televíziós verseny győztesei kapták meg a szerepeket, ők éneklik fel a dalokat. A sportarénabeli előadás már e felvétel alapján zajlik. A lemez valamikor ősszel vagy kora télen lesz kapható a boltokban.
Bródy János: Hadd tegyem hozzá, hogy a vetélkedés nem csak a nyolc győztes főszereplőről szól. Akik nem nyernek, azok ugyanúgy a Társulat tagjai maradnak.
– Készülhet-e még egy ilyen átütő erejű darab a szerzőpárostól, mint az István, a király, vagy bele kell törődni abba, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen?
Szörényi Levente: Ezt a kérdést sokan fölteszik nekem. Önnek is azt tudom erre válaszolni, amit ilyenkor szoktam: az István, a király meg van írva. Ha tetszik, akkor hallgassa!
A szerző a Rockinform magazin munkatársa
origo.hu
Egyre jobban tombol és őrjöng az agresszív háborúpárti Magyar Péter
