Gedényi Mihály sok nagyszerű siker és ujjongásra késztető eredmény tanúja volt, többek között a berlini és a londoni olimpián. Utóbbin a magyar csapat egyik ügyintézőjeként, a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként. De halála napjáig két, soha el nem felejthető pillanatot idézett. Az egyiket a sors adományaként, a másikat a sors kegyetlen játékaként. Az adomány Csik Ferenc győzelme volt a berlini uszodában, ahogy 1988-ban, röviddel a halála előtt mesélte: „Hála istennek, megmaradt Pluhár közvetítése, Csiknek az a mondata bennem él, hogy: »Én vagyok a legboldogabb ember a világon!« A vízből többen húztuk ki, mellettem volt még Kelemen Kornél doktor, a magyar csapat vezetője. A kegyetlen játék Csik temetésekor, Keszthelyen következett be. A terv szerint a sírnál Pluhár beszélt volna, aki világgá kiáltotta: Gyere, Ferkó, gyere! … De a kitűnő újságíró kocsija bedöglött az úton, és engem kértek fel a beszédre. Kevesebb megrázó esemény történt az életemben, mint a végső búcsú Csik Ferenctől, attól az embertől, akit 1936-ban átöleltem, és akit 1945-ben egy bombatámadás után, képletesen szólva becsúsztattam a sírba.”
Sportdiplomata, író, kritikus, Krúdy-szakértő, nyelvész, vöröskeresztes munkás, börtönviselt ember – ez volt Gedényi Mihály. Születésének százéves évfordulóján, június 20-án, pénteken délelőtt 10 órakor megkoszorúzzák az emléktábláját egykori, Fadrusz utcai lakóháza falán.
A strandon lopkodta a slusszkulcsokat a két tinédzser, elég nagy eredményeket értek el két nap alatt
