A neoliberalizmus igazi humanizmusa

Az ember álmélkodva olvassa a Mihályi Péter nevű nem túl eredeti és eszes reformguru HVG-s interjúját, aki – mint régen kollektíven a párt – tudja és megmondja. Mihályi az abszolút élcsapat tagjának gondolja magát, aki a szó szoros értelmében mindenkit elküldhet bárhová: harcba (tábornok), munkába (régi csodálatos ötletének továbbvitele a falvak felszámolásáról), sőt, akár a semmibe: „ne termeljük újra ezt a tanulatlan réteget.” Neo-szociáldarwinizmusa olyan penetráns és reflektálatlanul primitív, hogy talán a „progresszív baloldalt” is képes elgondolkodtatni. Hozzá képest Simor András jegybankelnökben legalább tudatosult az, hogy az ő jövedelme és vagyona mellett nem éppen etikus milliók életét koplalásba vezényelni.
Nos, Mihályinak nincsenek ilyen aggályai, hiszen ő szilárdan hiszi főtudományosságát, azt, hogy „amit én mondok, az a közgazdaságtan fő áramában van”. Persze, hogy ebből miért következik az, hogy neki igaza lenne, azt nem tudjuk meg, hiszen Marx is közgazdasági mainstream volt, s elősegítette egy szörnyűség, a kommunizmus megszületését.
Az új tudományos guru szerint is diktatúra kell, hiszen javaslatairól nem szabad vitatkozni: „Hiba volt, hogy kiengedték a reformokkal kapcsolatos gondolkodást különböző fórumokra, minden szervezet és ember összevissza beszélt. Az, hogy a vasutas szakszervezet egy senki által nem követett gyűlésen milyen határozatot hoz a biztosítási reformokról, kit érdekel? A parlamentben kell vitatkozni, minden más fórum irreleváns a döntés szempontjából.” Tehát a nyilván nagy demokrata Mihályi azt mondja, hogy a nép hallgasson, majd a parlament (PB vagy VB) eldönti, mi jó neki. Persze azt is tudni illik, hogy a politikusoknak pedig a fősodratú okos, tudományos neoliberalizmust gyártó közgazdászok mondják meg, mit kell tenni. S a mindig lelkes, gondolattalan Horváth Ágnesek eljutnak a kórtermi széfek szépségéig.
Mihályi elvtársat – persze liberális alapon az – nem zavarják saját elemi ellentmondásai sem, hiszen a közgazdasági fősodor nyilván siketítően dübörög (mint Kóka János pannon pumája). Hiszen ilyesmiket is állít: „A modern világ fogyasztói társadalom: az ő érdekük az elsődleges, nem a dolgozóké, akik a népesség kisebb hányadát alkotják, és egyébként a nap nagyobbik részében ők is fogyasztók.” De ez még nem elég Mihályinak: „Amikor BKV-dolgozók érdekeit nézve nem csökkentik a járatok számát, akkor egy egész ország érdekeit veszik semmibe.” Itt még a nyilván modern HVG-s kérdezőnek sem ment le a torkán a hülyeség. Megjegyezte: „Az utasnak, fogyasztónak sem könnyű belátni, miként szolgálja az ő érdekeit a járatritkítás.”
Mihályi elvtárs és SZDSZ-es társasága tényleg tisztán fogyasztó. Az így-úgy megszerzett, privatizált közvagyon birtokában tényleg nincs szükségük a tömegközlekedésre. Elvégre lehet magánkocsival és gyalog is járni (milyen egészséges is az utóbbi!). Egyébként pedig a dolgozók mit akarnak? Legyenek tőkések, részvényesek, befektetők, maffiózók stb., vagyis csak fogyasztók, s akkor belátják azt, hogy kár reménytelen rétegekre költeni, akikből sohasem lesz olyan elitember, mint Mihályi elvtárs, s képtelenek a fősodorba állni, bármennyit is gondolkodnak, Mihályival ellentétben.
Mihályi ásatag figura, noha modernnek és tudományosnak hiszi magát. Gazdasági csodaliberalizmusával elődei létrehozták a kommunizmust, hiszen csodaváró nyomort generáltak. Legkésőbb 1929–33 között aztán tisztán lebuktak társadalmilag-politikailag. S most újra előadják embertelenül önző, keveseket szolgáló, nevetséges „modernségüket”. Egy ilyen figura képtelen a másokra való tekintettel gondolkodni, hiszen azt hiszi, ha neki jó, akkor az mindenkinek jó. Mihályi így, mint SZDSZ-es „független értelmiségi”, a gyurcsányizmus emblematikus figurája, annak is csak a számukra jó közgazdasági „igazságok” megvalósítása a fontos. Veres János is szemrebbenés nélkül mond valótlant: neki jó dolga van. Ő és tettestársai már ugyanis konvergáltak a tőkével és a jóléttel.
Annyit persze el kell mondani a régi tőkék jelentős részének mentségére, hogy azok üzleti kockázatok jegyében is keletkeztek, míg az itteni friss parvenü népség nagyobb része és Mihályi-féle ideológusai egy diktatúrás múlt erkölcsi okokból legitimálhatatlan előnyös pozícióból, s velejéig hazug szelleméből liberalizálódtak. Egyszerűen úgy, hogy a kollektivista hazugság idején folytatott zsebpolitikájukat kíméletlenül vitték tovább, immár piaci alapon.
A mihályiság lényege persze a korlátozhatatlan piac embertelen és erkölcstelen elvén túl az államellenesség. Miként jön az állam ahhoz – kérdezi a tudományos liberalizmus guruja –, hogy családokat támogasson: „micsoda aránytalanság lenne, ha a családos férfiak többet keresnének, mint a nőtlenek.” Vagy hogy a mikrovállalkozásokat segítse: „Komolyan gondolom, hogy olyan intézkedéseket kell hozni, ami nehezíti az életüket és emiatt megszűnnek.” Mihályi, a zömében függő, kiszolgáltatott tömeg új rabszolgatartó filozófusa, azzal a modern sticchel, hogy ezek ne is szaporodhassanak. Egy csupa gazdagból álló, magasan technicizált világban egyre kevesebb ember, főleg szegény ember kell. Ezért sem kell munkavállalókat védő törvény, sőt a környezetet sem kell védeni (pusztulása nyilván erősen ritkítani fogja a felesleges tömeget), hiszen az elitnek mindez csak terhet, profitveszteséget okoz.
A közgazdaság fősodratú okosának minden gondolata oda torkollik, hogy sok a felesleges ember. Micsoda földi paradicsom lehetne itt, ha csak a kevés és kiváló gazdag élne (némi segédszemélyzettel persze) a világon. Nem véletlen ez az antihumanizmus, hiszen a régi, klasszikus liberalizmus önző, dekadens része is lelkesedett az eugenikáért, a „tudományos embertenyésztésért”, amely a korlátlan piac „egészségesen” szelektáló hatásait a biológia nagy felfedezéseivel (darwinizmus, mendelizmus) kapcsolta össze. Ez akkor is így van, ha Mihályi valószínűleg nem is hallott ilyesmiről. Az ő esze csak addig terjed, hogy az ember puszta költségtényező. S legfeljebb annyi benne a „humanizmus”, hogy megengedi azt, hogy mindenki, aki tud, szabaduljon e sorsból s lehessen költségleszorító. Aki bírja, marja! Hulljon a férgese!
A gyurcsányizmus a baloldali verbális manipulációval takart lényege a mihályizmus. Nem véletlen, hogy a régi KISZ-es elit s annak érték- és erkölcsmentes pereputtya viszi ezt véghez nálunk, és az ostoba kádárizmus nyugdíjasai aszszisztálnak ehhez. A politikai diktatúra helyett berendezkedő pénzdiktatúra egyébként ugyanúgy nem tud demokrácia lenni, ahogyan nemzeti és szociális sem. A reálszocializmus hazai hazugságai, látszatai, istentelen és embertelen hordozóival együtt egyébként folyamatosak. Mihályi legalább – úgy tűnik – őszinte. Köszönjük, minden világosabb, ha a magabiztos gondolattalanság nem tudja a szokásos hazugságokkal fékezni magát.