Gondban van az ember, amikor a különböző adóvitákhoz hozzászólásra kérik fel. Egyrészt, alighanem mindent elmondtak-leírtak a különböző fórumokon. Másrészt láthatóan hezitálás folyik a kormányzatban. Tavaly év végén a miniszterelnök még 2009-es adóreformról beszélt, amelyet később – helyesen – adóváltoztatásokra szűkített a pénzügyminiszter. Létrejött kerekasztal, a kormányfő meghallgatásokat rendezett, a pénzügyminiszter az év elején megalakította az Adóügyi Tanácsadó Testületet. Az adó – ki gondolta volna a húsz évvel ezelőtti adóreform előkészítésekor, bevezetésekor – a napi politikai propaganda eszköze lett, ezáltal beszédtéma, s ha most éppen nem lett volna labdarúgó Európa-bajnokság, még a focinál is többet beszélnének róla. Ez önmagában persze nem baj, az viszont igen, hogy csodaszernek tekintik. Sokan azt gondolják, ha markáns adócsökkentést hajtanánk végre, azonnal idejönne a külföldi tőke, gyárakat és munkahelyeket alapítanának, sőt az eddig feketén dolgozók is rohannának legalizálni a jövedelmeiket munkáltatójukkal együtt. Sajnos nem így van.
Tudomásul kell venni, hogy az adóztatás korlátozottan és indirekt módon hat a gazdaságra, s ez a hatás is többnyire nem azonnali, hanem időben késleltetve fejeződik ki. Ma azzal is szembe kell nézni, hogy egy esetleges markáns lépést ki hinne el, ki merné a pénzét egy olyan országba hozni, ahol ötéves adócsökkentést törvényben hirdetnek ki, majd fél év múlva komoly adóemelést vezetnek be… Ahol az adótörvényeket két-három hónaponként módosítják, ahol az adónemek számát rövid idő alatt tízzel emelik, hogy néhány év múlva hármat megszüntessenek? Adókérdésben biztosan bizalmi válság van, ezért örülhetünk annak, hogy a befektetők szempontjai között az adóztatás sorrendben csupán a negyedik-ötödik.
Üdítő bizonyítéka ennek a Mercedes nemrég bejelentett kecskeméti letelepedése. A lengyel, a román és a magyar aspiráló városok közül ugyanis az általános adószint nálunk a legmagasabb, mégis hazánkat választották. Ennek ellenére az adóteher nagyságának van szerepe. Ellenpéldáról is sajnos beszámolhatunk. Az összességében mintegy hétezer embernek Debrecenben munkát nyújtó National Instruments vezetője bejelentette, hogy a 2010 utánra tervezett kapacitásbővítésüket kifejezetten adóügyi okokból nem nálunk, hanem Ázsiában valósítják meg. Még arra sem kaptak érdemi választ a felkeresett kormányzati vezetőktől, hogy három év múlva a különadót megszüntetni tervezik-e, vagy nem. Az adóterhelés tehát nagyon fontos, az érdemi adócsökkentést az első lehetséges alkalommal meg kell valósítani.
Nem világos az esetleges adóátrendezés-adócsökkentés nagyságának sorrendje. Említés történt 250 milliárd forintról, majd 200 milliárd, később 120 milliárd forintról, nulláról, aztán 400 milliárdról. Követni is nehéz, nemhogy javaslatokat erre építeni.
Az európai középmezőnyt jelentő GDP-arányos közteherviselés az elmúlt két évben két százalékponttal emelkedett, s ezzel valóban hátrányba kerültünk több, hozzánk hasonló országgal szemben. Nemzetközi statisztikákból derül ki, hogy adóinkból háromszor annyi támogatást nyújt a magyar költségvetés, mint az európai átlag, de a csatlakozó országok átlagának is a kétszeresét. Ennek ugyan pozitív oldala is hangsúlyozható (nagyobb, jobb a szociális háló és az állami atyáskodás), az azonban felismert tény, hogy sokszor nem jó helyre, nem jó módszerrel osztogatunk. Ha a segély nem ösztönöz iskolalátogatásra, munkára vagy legalább közmunkára, akkor a bizonyos rétegeknél már pusztítást is végezhet (erkölcsi, szemléleti, polgári torzulásokhoz vezethet). Ha nem halászni tanítjuk – az eszközök biztosítása (!) mellett – a rászorulókat, hanem folyton halat adunk, remény sincs arra, hogy valaha megforduljon ez a helyzet. Azt mindenkinek el kell fogadnia, hogy bármilyen átrendezés nem kockáztathatja a konvergenciaprogramban lefektetett államháztartási hiány csökkenését. A hitellel áthidalt hiány miatt túl sok – az USA hitelválsága nyomán egyre több – kamatot kell fizetni évről évre. Az idén például annyit, mint a társasági és a helyi iparűzési adó együtt.
Az adóátalakításnak elsősorban az ország tőkevonzó képességét kell javítania. Hazai tőke alig van, a bejövő tőkére az egész társadalomnak szüksége van. Ebből a szempontból meghatározó a profitadó. A 16 százalékos társasági adó tényleges terhelése 12 százalék körüli mértéke önmagában vonzó. Ezen sokat rontott a különadó (szolidaritási adó), amelyet ideiglenesnek deklaráltak. Ha van egy pici mozgástér (kb. 200 Mrd forint), ezt az adónemet meg kell szüntetni! (Más-más okokból, de mind a háromfélét, tehát a vállalkozásokat, a pénzintézeteket és a magánszemélyeket sújtókat egyaránt!) Ez egyébként az elveszett hitelességen is javítana, s az ideiglenesség sem jelentene negyven évet. A társasági adó kedvezményeinek (adóalap-kedvezményeinek) fűnyíró elvű megnyirbálásától azért óvakodnék. A beruházó a kedvezmény lejáratakor nehezen állhat tovább, hiszen a létrehozott épület, a lebetonozott gyártósor nem vagy alig mozdítható. S ha mégis, akkor is itt költött el sok pénzt, amelyet a beszállítók realizáltak, ha eleve nem jön ide, mindettől elesett az ország. Ki tagadná, hogy például a filmgyártási kedvezményeknek meghatározó szerepük volt abban, hogy Etyek térségében Európa legnagyobb stúdiója épül.
Jelenlegi munkahelyemen napi közelségben látom sok multi tevékenységét. Ők adják a magyar nemzeti össztermék 50 százalékát. Viszonylag kevés alkalmazottat foglalkoztatnak közvetlenül (a beszállítókét nem tudjuk), de ezek az átlagbér sokszorosa után adóznak, fizetnek tb-t itthon. A társasági adó körülbelül az öszszes adó- és járulékbevétel öt százalékát teszi ki. Ha ennek egy részéről lemondunk, de a 95 százalékot beszedjük attól, aki egyébként ide se jött volna, ez jó üzlet. A meghonosított termelési kultúráról, a beszállítók megrendeléseiről, a tisztességes könyvelésről és adózásról már nem is beszélek. Vitáznék itt Zara László cikkének vonatkozó állításaival. Az üzletet érzelmi oldalról megközelíteni célszerűtlen, vakvágányra vezethet.
Ha adómérsékelésre még ezek után is marad lehetőség, valóban hozzá kell nyúlni a munkabér igen magas közterhéhez. Magam ugyan nem hiszek abban, hogy néhány százalékpont csökkentéssel az eddig eltitkolt jövedelmeket legalizálnák. Ezzel együtt ezek a terhek túl magasak, az OECD rangsorban csak Belgium előz meg minket. Ráadásul hibás döntés nyomán az árakat terhelő adó idő előtti csökkentése okozta adókiesést éppen a foglalkoztatott közterhének két és fél százalékpontos növelésével ellensúlyozták (társadalombiztosítás 2 százalékpont, munkavállalói járulék 0,5 százalékpont). Ez a rossz adószerkezeten is javítana valamelyest.
Magam híve vagyok az egységes, általános, értékalapú ingatlanadónak, amelyhez nem szükséges értékalapú ingatlan-nyilvántartás (Zara László). Amit ebben a kérdésben az Országgyűlés az elmúlt nyolc hónapban művelt, az kritikán aluli, s nyilvánvalóan esélytelen ennek érdemi újratárgyalása. Ezért itt a részletekkel (levonható a jövedelemadóból, nyugdíjasoknak mérséklési lehetőség stb.) nem is foglalkozom.
Az iparűzési adó jelenlegi formája és mértéke is erősen megkérdőjelezhető. Lényeges átalakítása, esetleges megszüntetése és más módon történő pótlása az egész önkormányzati finanszírozási rendszer újragondolását feltételezi, amelyhez kétharmados országgyűlési döntés szükségeltetik. Politikai jelenünk része, hogy ettől kezdve már gondolkodni sem érdemes rajta.
Adócsökkentést önmagában javasolni nem nagy kunszt. (Bár azt is lehet rosszul csinálni, lásd áfamérséklés!) Az adómérséklés akkor valósítható meg, ha abban az államháztartási kockázat kicsi. Forrása lehet a teljes támogatási rendszer érdemi és alapos felülvizsgálata. Fedezet kereshető az adórendszeren belül is, bár ebben az esetben nem csökkentésről, hanem átrendezésről beszélünk. A jövedelmekkel összefüggő adók csökkenthetők az árakat terhelő adók rovására (áfa és a cigaretta, valamint alkohol jövedéki adójának emelésével). A vagyoni típusú adók arányainak növelése is adhat mozgásteret a munkabért terhelő elvonások mérséklésére. Található forrás a bevételen alapuló jövedelem adózása megszüntetésében (eva, eho, egyéni vállalkozó és őstermelő bevételi átalánya), amely a rendszer egyszerűsítését és bizonyos szektorok fehéredését is eredményezné. Meg lehet teremteni az adóigazgatásban az egy számla bevezetésének feltételeit. A tárcaadók kiiktatásával az indokolatlanul felduzzasztott adónemek száma csökkenthető.
Mindez és a most nem tárgyalt változások egy év alatt nem vezethetők be. A megfelelő koncepció kidolgozásánál az ütemezés is fontos tényező.
Az egész „adókorszerűsítés” egyelőre folyamatosan változó verbalitás. Gyengébb pillanataimban igazat adok annak a könyvelőnek, aki szerint az is eredmény lenne, ha két évig nem nyúlnának egyik adótörvényhez sem. Mert addig legalább stabilan nem jó!
A szerző c. egyetemi docens, az Ernst & Young igazgatója
autós hír
Újra egy belső égésű motoros autó a rekorder a 0-400 km/h-ra történő gyorsulásban + videó
