Emésztés

Ha egy gondolat nem veszélyes, nem érdemli meg, hogy gondolatnak nevezzük – írta Elbert Hubbard amerikai író. Antall Józsefnek, a rendszerváltás első miniszterelnökének minden korábbi gondolata veszélyes volt. Legalábbis így ítélte meg az állambiztonság 1957 és 1989 között. Ugyanis harminc év alatt majd negyedszáz ügynök sürgölődött körülöttük – a többes szám édesapjának, idősb Antall Józsefnek is szól –, és a velük foglalkozó iratok mintegy száz rendőr kezén fordultak meg. A szóban forgó hálózati személyek csaknem 480 szöveget írtak Antallékról. A figyelés viszonylag intenzíven és hosszan folyt. Az apa esetében az első nyom 1952-ből való, s haláláig (1974) tartott a megfigyelés, de 22 év alatt egyszer sem indult büntetőeljárás ellene. (Az állambiztonság emberei kezdetben mindkettejük beszervezésével is megpróbálkoztak – sikertelenül.) Fia esetében ugyanez az időtartam 32 év, a cél, hogy előbb-utóbb letartóztassák. (1957 tavaszán őrizetbe vették, de öt nap múlva kiszabadult.)
Lényegében folyamatosan figyelték, lehallgatták a telefonját, ellenőrizték a levelezését, a lakásában lehallgatókészüléket helyeztek üzembe, megfigyelőállást rendeztek be a házban, követték stb. Antall tisztában volt azzal, hogy állandóan figyelik, sokakra gyanakodott, de ahogy lenni szokott, csak a valóban ráállított figyelőkre alig. Az állambiztonsági intézmény pedig nem ismert lehetetlent. Természetesen rendelkezésükre állt a tanítvány, a kolléga, a jó barát és így tovább. A letartóztatásig nem jutottak, de azt elérték, hogy a tanítványaira „veszélyes” gimnáziumi történelemtanár ne taníthasson tovább, illetve előbb áthelyezték az Eötvösből a Toldyba, a Toldyból pedig parkolópályára került.
Milyen különös, hogy egy ember gondolatai most az ügynökök révén jutnak el az olvasóhoz. Így olyan dolgokat tudunk meg róla, amelyeket egyébként talán sohasem. Hiszen az „emlékezések” készülhettek volna egyenes szándékkal is. De ebben a könyvben a pokol fenekére jutunk, mert a rendszer patológiájával szembesülünk. „1957 után tízezer fő körüli hálózatával annyi embert foglalkoztatott, mint egy kiemelkedő méretű szocialista nagyüzem” – írja a szerző. Ennek csak töredéke az, ami most ifjabb Antall József kapcsán – sokéves munka nyomán – napvilágra került. A jó barát Kiss György (fedőnevén Kátai) például csaknem harminc (!) éven át jelentett Antall Józsefről. Ötvenhatos cselekményéért maximum hat évet kaphatott volna, de ő inkább a besúgást választotta. Antall a Németh Miklóstól kapott megfigyelési anyagból tudta meg, hogy Kátai hálózati ember. „A leleplezés sokként érhette – írja Rainer M. János. – Hogy a két ember mit beszélt egymással, nem tudjuk. Bizonyosnak tűnik, hogy Antall megbocsátott Kátainak, és nem sokkal a kormányalakítás után maga mellé vette őt a miniszterelnökségre.” 1990 őszén szívinfarktust kapott. Hanák Gábor szerint abba betegedett bele, hogy Antall megbocsátott neki.
Tudományos igényű, alapos, a két Antall személyén jóval túlmutató művet tart az olvasó a kezében. A szerző ugyanis felvázolja és világossá teszi számunkra az állambiztonsági hálózat mechanizmusát is. Munkának és olvasmánynak is megdöbbentő felismerésekkel. A gondolatokat nem elég elfogyasztanunk, meg is kell emésztenünk őket.
(Rainer M. János: Jelentések hálójában – Antall József és az állambiztonság emberei, 1957–1989. 1956-os Intézet, Budapest, 2008. Ára: 3500 forint)