Gubanc és ollósuhogás

Több mint ötszáz előadáshoz több mint ötezer különféle jelmezt álmodott színpadra az Operaház 2006 decemberében elhunyt jelmeztervezője, Vágó Nelly, akinek terveiből, alkotásaiból a Bajor Gizi Színészmúzeumban nyílt kiállítás a közelmúltban Vágó-képek címmel.

Vágó Nelly, a színpadi látvány nagyasszonya, Kossuth-díjas jelmeztervező azok közé tartozott, akiket a szakma és a közönség egyformán megbecsült, szeretett, és végül gyászolt, amikor két éve, a karácsony előtti napokban végleg elment. Talán annak is köszönhető ez, hogy ruhái, amellett, hogy érzékeny egyensúlyt tartva a színpadkép többi elemével mindig szerves részei voltak egy-egy jelenet vizuális összhatásának, jellemző módon hordoztak magukon egyfajta, csak alkotójukra jellemző, kifinomult ízlést. Ahogy ő mondta, „a színész öltözéke mozaik egy állandóan változó kompozícióban”.
A tárlat ereklyéi a kezdetektől a végig, 1962-es diplomamunkájának terveitől a szeptemberben átadandó emlékplakettig legalább is jelzésértékűen felvonultatnak minden fontos állomást. A könnyű kézzel rajzolt tervek s a gondosan kimunkált, finom, díszes öltözékek egy mesterségét művészi szinten űző alkotó keze munkáját dicsérik. Vágó Nelly, aki összesen tizenkilencszer tervezett öltözékeket Madách Az ember tragédiája című művéhez, minden rendezővel: a Vámos–Szinetár párostól Major Tamáson át Kerényi Imréig megtalálta a közös hangot, s meg tudta osztani saját ihletettségét. Színházi viselt dolgaink című könyvében úgy vall, ez a mű tanította meg a tér dimenzióira. Klasszikussá váltak jelmezei az Operaház színpadán a Makrancos Katában, de ő tervezte a Madách Színház nagy sikerű Az operaház fantomja című előadásának öltözékeit is. A Bajor Gizi Színészmúzeum két szobájába zsúfolt képek merész tervekről, az Adriana Lecouvreur, az Amadeus és a Don Quijote kiállított jelmezei minuciózus megvalósításról tanúskodnak. A budapesti és a vidéki színházak mellett Európa számos nagyszínpadára is tervezett a Jászai Mari-díjas, nemzetközi Pirandello-díjas, kétszeres Erzsébet-díjas, érdemes és kiváló művész, akinek a szcenikai világkiállításon elnyert egyéni aranyérméről szóló oklevele is ott függ a kiállítótér falán. Virtuóz rajzain számos, filmkockákon át emlékezetünkbe vésődött jelmez köszön vissza, gyönyörködhetünk itt Huszárik Zoltán Szindbádjának ruhakölteményeiben, amelyek néhány tollvonással, tarkaságukkal egyszerre megidézik azt miliőt, amelyben a forgatások folyhattak. De Vágó Nelly a „felelős” Makk Károly Macskajátékának, Gazdag Gyula Bástyasétány 77-jének jelmezeiért is, s Fábry Zoltán 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjében is ő gondoskodott a viselt dolgokról.
A mögötte álló munka felsorolhatatlan, rangsorolhatatlan, s életműve nem is csak időszaki kiállításra volna méltó. A némi nyári szünet után még október közepéig látogatható tárlat nehéz, s a rendezők bevallása szerint is megtisztelő feladat volt, mégis csupán képeket, vágóképeket adott erről az életműről. A képek mögött pedig rengeteg anyag, szín, csillogás, gubanc és ollósuhogás sejlik fel. Csak az tudja, mi minden áll a skiccek, a kész művek hátterében, aki részese volt ezeknek a folyamatoknak. Talán sejtet valamit mindebből egy mosolyfakasztó idézet: „Főpróbák előtt sokszor elfogyott a türelem, de végül elkészült a megoldás! Jó mulatság, női munka volt!”