Bármi bárhonnan előkerülhet – tartják a régi tárgyak gyűjtői, a vidéki padlások és templomok azonban olykor a legprofibb kereskedőket is elkápráztató kincseket rejtenek. Az antik fegyverek legismertebb hazai gyűjtője és forgalmazója, Moró Lajos meséli, hogy néhány éve például a Velencei-tó közelében egy falusi házba be akarták vezetni a gázt, de a kéményt meg kellett erősíteni, ezért a tulajdonosok elkezdtek mindent kipakolni a padlásról. Lehordták az udvarra a régi holmikat, köztük egy faládát. Kíváncsiak voltak, mit rejt, ezért szétverték rajta a gyönyörű japán zárat, a felbecsülhetetlen értékű ládát pedig eltüzelték. A benne talált háromszáz éves eredeti szamurájpáncélt aztán elvitték egy gyűjtőhöz, aki azt hitte, hogy színházi kelléket hoztak neki. Megnézte egy másik szakember is, aki rájött, hogy valamilyen „japán dologról van szó”, ő tanácsolta, hogy vigyék el a tárgyat a budapesti Falk Miksa utcába.
Moró Lajos megnézte a páncélt, majd felajánlotta, hogy kifizeti érte a gázszerelés árát, így végül mindenki jól járt. A tulajdonos szegény ember volt, felmenői között nem akadtak nemesek, a házukat látva senki sem gondolhatta, hogy kincset rejt, így valószínűleg örökre titok marad, hogyan került a padlásra a nagy értékű tárgy. Nemrégiben egy Balaton-felvidéki gyönyörű barokk présház felújításakor a tetőgerendák közül került elő öt csodálatos szablya, amelyeket lehet, hogy még 1848 után rejthettek el, sárral takarva be őket – mondja Moró Lajos, hozzátéve, hogy templomok felújításakor is egészen fantasztikus arany- és ezüsttárgyak szoktak előkerülni.
A kereskedő mintegy két évtizede foglalkozik hivatásszerűen antik fegyverekkel, de a szenvedély egészen fiatal korától elkíséri. Mint meséli: „A szomszéd néninek volt egy huszárkardja, amely gyerekként megmozgatta a fantáziámat. Mivel csak arra használta, hogy a cserépkályhában piszkálja vele a tüzet, szereztem neki egy erre szolgáló vasat, amelyet elcseréltem a kardra.” Az antik fegyvert ezután egy szegedi kováccsal megjavíttatta, szépen kipucolta, s feltette a falra. Aztán ahogy nézegette, rájött, úgy mutatna igazán jól, ha tudna szerezni még egy ilyet, s a kettőt keresztbe rakhatná. Éppen akkor vetítették A kőszívű ember fiait a moziban, a film csak tovább lelkesítette, úgyhogy hamar lett párja a kardnak, s ettől kezdve már nem volt megállás.
Moró Lajos kezdetben a faiparban dolgozott, ám a rendszerváltozást követően úgy elszaladtak az árak, hogy a kínaiak komplett bútorokat hoztak be anynyiért, amennyiért itthon a lakkot lehetett beszerezni. Cége csődbe ment. Egy ismerős felhívta a figyelmét, hogy próbálkozhatna az antik fegyverekkel, hiszen azokhoz kevesen értenek idehaza. Elvégezte az összes becsüsiskolát, boltot nyitott, ma pedig már tanít is. Ismerik a szakmában, ha valaki például el akar adni egy millenniumi díszkardot itt a Falk Miksa utcában tízezer forintért, valószínűleg bármelyik kereskedő beveszi, de ha hatszázezret kér érte, akkor elküldik hozzá, hogy döntse el, tényleg annyit ér-e, vagy csak mondjuk a felét. „Ha veszek egy jó tárgyat – meséli –, akkor általában elviszem haza, »játszom« vele néhány hétig-hónapig. Aztán ha befejeztem a gyönyörködést, kénytelen vagyok behozni ide az üzletbe, mivel otthon már nem fér el semmi, az összes létező helyre, felületre került valami. Persze vannak olyan kedvenc tárgyak, amelyeket sosem adnék el, némelyik megvan negyven éve.” Faláról közben egy gyönyörű tizennyolcadik századi szablyát akaszt le, felhíva a figyelmünket a pengén látható Szűz Mária-ábrázolásra. Mint elárulja, a fegyver körülbelül másfél milliót ér, de találhatók az üzletben például ennek akár a századrészéből is megszerezhető gyalogtiszti kardok, amelyeket legtöbbször ballagásra vagy diplomaosztóra szoktak megvenni fiúknak. A két végletes példa nem véletlen, Moró Lajos szerint ugyanis a vásárlói kör feltűnően kettészakadt: a legföljebb pár tízezer forintot költeni tudó kisemberek, valamint a milliókat befektető felső körök közötti középosztály gyakorlatilag eltűnt. A konkrét tárgyakra vadászó vérbeli gyűjtők közül sem sokan engedhetik meg maguknak, hogy több millió forint értékben vásároljanak. Moró egyik ügyvéd vevője viszont jól példázza a másik oldalt, azt a jómódú vásárlói kört, amelyik érdeklődik az antik tárgyak iránt, telepakolja velük a lakását, de a gyűjtést egyben befektetésnek is tekinti. Mások azonban egy percig sem akarnak foglalkozni a tárgyakkal, ahogy megveszik, viszik be egy bank trezorjába, kivonva őket a forgalomból, ők pusztán a nagy pénzek befektetésében gondolkodnak. De előfordul, hogy a hitelező bank vesz el tulajdonosától értékes régiségeket, amelyek aztán ily módon visszakerülnek a piacra. Moró Lajos kereskedésében kétszer is megfordult például az a gyűjtemény, amelyet egy rosszul sikerült ingatlanügylet miatt több százmilliót bukó ügyvéd vásárolt fel annak idején.
Régebben, amikor az osztrák kardok tizedannyiba kerültek itt, mint Bécsben, még rendszeresen jöttek külföldről is vevők, akik olykor a teljes készletet felvásárolták. Most már legföljebb kétszer-háromszor magasabb a kinti ár, így a nyugati kereskedők nem látnak akkora üzletet Magyarországon. Sok orosz magánszemélynél azonban számolatlanul rendelkezésre áll a pénz, ilyen körökben pedig státusszimbólumnak is számítanak a méregdrága antik tárgyak – elég csak arra gondolni, hogy a különféle ünnepségeken elnökként Vlagyimir Putyin is rendre kardot ajándékozott az arra érdemeseknek. Amikor a Sotheby’s nemrégiben aukcióra kínált egy 1904-es huszárgenerális-egyenruhát teljes felszereléssel, karddal együtt, s az osztrák vevők 17 ezer euróig mentek el, egy orosz 340 ezret kínált. Egy másik esetben New Yorkban a Fabergé aukcióján egy emigráns hagyatékát kínálták volna, de odautazott egy orosz, s olyan ajánlatot tett, hogy elmaradt az árverés. Akkora pénz van az oroszok kezében, hogy azt néhány éve még el sem tudtuk volna képzelni. „Ha megveszek egy szép orosz kardot, valószínűleg tíz percen belül telefonon be is jelentkezik rá a vevő” – árulja el Moró Lajos, aki szerint a rendelkezésre álló rengeteg pénz mellett a Moszkva felől mutatkozó érdeklődés oka az, hogy egyszerűen nem maradt elég műtárgy Oroszországban. A szovjet időkben akinél fegyvert találtak, még ha az antik dísztárgy, például egy cári kard volt is, azonnal kivégezték. Most azonban kereskedőik jelen vannak a világ minden nagyobb aukcióján, s ha előkerül egy orosz tárgy, felemelik a táblájukat.
Ahol sok az érdeklődő, és sok pénz is forog, előbb-utóbb óhatatlanul megjelennek a tisztességtelen játékosok, vagyis a hamisítók. Ha például egy középszerű festőművész nem tud megélni, előfordulhat, hogy úgy gondolja, inkább megpróbál lemásolni egy Kádár Béla-képet, aztán amikor ez jól sikerül, bűnbandák segítségével nemritkán milliókért túlad rajta. Ám amelyik kereskedő lebukik, annak örökre oda a hitele. Fegyvert elkészíteni korhű módon és minőségben sokkal nehezebb, mint festményt hamisítani, Moró szerint azonban így is gyakran lehet találkozni másolatokkal. Jellemző, hogy a régi magyar filmekhez – mint például a Nyolcvan huszárhoz – ügyes ötvösök igen jó minőségű kellékeket gyártottak, amelyek aztán raktárakba kerültek. A rendszerváltozást követően ezeket széthordták, a tárgyak pedig bekerültek a kereskedelmi forgalomba, filmes huszárszablyából így most rengeteg van a piacon. Az idő nyomai ezeken is megjelentek, a hozzá nem értők pedig gyakran nem tudnak különbséget tenni az eredeti kardok és a kopott színházi és filmes kellékek között. Moró Lajos azért bevallja: kezdő korában egyszer egy idős hölgy őt is becsapta, sírva adta elő, hogy gyógyszerre sincs pénze, s a családi hagyatékból hozott neki eladásra egy tőrt. Csak miután megvette, s alaposan megvizsgálta, jött rá a turpisságra. Később egy másik idős asszony is bekopogtatott egy hasonló hamisítvánnyal, a kereskedő azonban ekkor már nem dőlt be a könnyeknek, sőt az utcában felfedezte az orgazdát is, aki jutalékért bérelte fel a nyugdíjasokat a törvénytelen seftelésre.
Hasonló történetek gyakran hangzanak el a kereskedésben, ahová többen rendszeresen bejárnak anekdotázni, eszmét cserélni. Igazán komoly fegyvergyűjtő talán száz lehet Magyarországon, így ha valaki Szombathelyen vesz mondjuk hétfőn egy japán kardot, a Falk Miksa utcában kedden már tudnak róla – mondja Moró Lajos. Persze a harc és a rivalizálás is része a kereskedelemnek, az aukciókon például egészen kifinomult, jórészt persze titkos trükkökkel próbálják megvezetni egymást a konkurensek, ez a játék azonban, hiába van szó fegyverekről, szerencsére nem vérre megy.
harcosok klubja
Orbán Viktor: Zelenszkij színpadiasan elutasított, pusztító döntés volt
