Nincs bohócruha, se műtehén

Moliére népszerű vígjátékát tűzte elsőként műsorára az idén nyáron a seregélyesi Zichy–Hadik-kastély belső udvarán kialakított Mákszínház. A Dandin György-előadás botrányosan groteszk tükörképeként a szolid klasszicista épületben, az alkalmi teátrumtól függetlenül rövidesen hajléktalan-valóságshow indul. A már beköltöztetett lakók az ablakból követték az előadást.

Csiszár Imre rendező hagyományos felfogásban közelített a darabhoz, nincs bohócruha, műtehén és rocksztárrá formált udvarló, mint a Játékszín tavasszal bemutatott produkciójában. Ez előnyére válik az előadásnak.
Az egyenletesen megszerkesztett, élvezetesen beállított, kellően mozgalmas jelenetek talán azért is okozhatnak felszabadult örömet, mert a címszereplő Szarvas József szinte végig a hátán viszi az előadást. Szavaiból, játékából megcsap a vidék, a földművesélet levegője. A művész ismét bizonyította, hogy mai színjátszásunkban, majdhogynem páratlanul, „egyenes ági leszármazottja” azoknak a népből jött őstehetségeknek, akik – mint többek között Páger Antal, Bánhidy László, Szirtes Ádám vagy éppen Soós Imre – a magyar vidékről robbantak be a művészvilágba.
Kedves bájjal formálja meg Lükeházynét Pécsi Ildikó. Ura, a Lükeházyt alakító Szacsvay László viszont rutinból „hozza a figurát”. Nem lehetünk túl kíméletesek a Kiltandert játszó Németh Kristóffal sem. Felszínes, teljesen átlagos színpadi jelenléte annyira sablonszerű, hogy feltehető: a közönség egyáltalán nem lepődne meg, ha az egyik jelenetben más tűnne fel helyette. Angyalka, Dandin György felesége pedig Gregor Bernadett alakításában egy másodosztályú vampot idéz.
Miért élvezzük mégis szinte végig az előadást? Talán Szarvas József játéka és a rendezés elvitathatatlan érdemei miatt. Csiszár Imre folyamatos darabvezetése is csak ritkán, rövid időre válik akadozottá. A kisebb dramaturgiai döccenők közül egyet emelnénk ki: Dandin Gyuri szolgája, a jó ötletként sokszor színen lévő Miki (Teszáry László) ura hívására a sötét éjszaka az erkélyen keresztül mászik le az udvarra. Az ismert jelenet azzal végződik, hogy Angyalka – egy álöngyilkossággal lépre csalva – kizárja férjét a saját házából. A szorult helyzetbe került Dandin az ajtón dörömböl, holott kézenfekvő lenne, hogy szolgája útját követve – hisz mozgásszervi panaszai láthatóan nincsenek – az erkélyen keresztül másszon be a lakásba, s meneküljön el ipa és napa haragjától. A hiba akarattalanul is olyan látszatot kelt, hogy a főhős teljesen bugyuta, s a gyermekelőadások stílusát átvéve kedvünk lenne közbekiáltani: menj már föl a balkonra!
A nyomorultnak tűnő helyzetet a zárás oldja fel: az épület ablakaiból felhangzik a Marseilles. „Letörnek népet és hazát! Bosszút állnak ifjún s gyönge lányon.” A kastély felé nézünk, s egy pillanatra azt hiszszük, a hajléktalanok énekelnek.