Az idős férfi tavaly decemberben Kaposvárról a Siófok felé tartó menetrendszerinti autóbusszal indult otthonába, azonban nem vette észre, hogy „gyorsjáratra” szállt fel, ami a falujában nem áll meg. Amikor a vádlott ezt észrevette, hangosan szidni kezdte a buszvezetőt, majd a vezetőfülke mellé érve a bal kezével ököllel legalább kétszer arcon ütötte.
Ököllel ütötte az idős somogyi férfi a buszsofőrt, és tizenhat másik ember életét tette kockára
A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki, miután rossz autóbuszra szállt fel, ökölütéssel kényszerítette megállásra járat vezetőjét.

A támadás miatt a sofőr nem tudta teljesen kontrollálni a buszt, és áttért az ellentétes irányú forgalmi sávba, miközben a vádlott ütéseivel szemben védekezett. Közben az egyik utas a sofőr segítségére sietett, és igyekezett a vádlottat a sértettől eltávolítani, aki eközben megállította a buszt.
A vádlott ekkor az autóbusz első ajtaját a testével kifeszítette, majd hazaindult, azonban a sofőr segítségére siető utas követni kezdte az idős férfit és róla felvételeket készített azért, hogy a kilétét a későbbi felelősségre vonás érdekében rögzítse. A vádlott erre indulatosan reagált, elővette a zsebkését és több kaszáló mozdulatot tett a fiatal férfi irányába, ezért felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt is felelnie kell.
További Belföld híreink
A vádlott a sofőrnek könnyű sérülést okozott, emellett a járaton tartózkodó 16 utas életét, illetőleg testi épségét is veszélynek tette ki.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az idős férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lomtalanítás volt Ferencvárosban, emberi maradványokat találtak az eldobott holmi között
Volt közöttük harminc, meg négyszázötven éves darab is.

Ruszin-Szendi Romulusz úgy védi a háborúpárti mundér becsületét, mintha a politikai karrierje múlna rajta
Világos, hogy a Tisza Párt ma a brüsszeli akarat magyar hangja.

Vasúti vészhelyzet: két fővonalon is gázolás történt, megbénult az ország
A Mávinform közlése szerint hétfőn mind a győri, mind a záhonyi fővonalon vonatgázolás történt.

Tizenhárom éves kislány tűnt el Szolnokon + fotó
Hónapok óta nem találják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lomtalanítás volt Ferencvárosban, emberi maradványokat találtak az eldobott holmi között
Volt közöttük harminc, meg négyszázötven éves darab is.

Ruszin-Szendi Romulusz úgy védi a háborúpárti mundér becsületét, mintha a politikai karrierje múlna rajta
Világos, hogy a Tisza Párt ma a brüsszeli akarat magyar hangja.

Vasúti vészhelyzet: két fővonalon is gázolás történt, megbénult az ország
A Mávinform közlése szerint hétfőn mind a győri, mind a záhonyi fővonalon vonatgázolás történt.

Tizenhárom éves kislány tűnt el Szolnokon + fotó
Hónapok óta nem találják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!