Sárkányos mese

Nem mindennapi attrakcióra készültek a barackostöttösi kulturális nyári fesztivál szervezői. Meghívták Szent György vitézt, a híres kerekesalgai hagyományőrző harcost, hogy a fesztivál keretében a falu futballpályáján megküzdjön a sárkánnyal. Miután a vitéz köszönettel elfogadta a felkérést, az egyik szervező gondolkodóba esett, nem kellene-e meghívót küldeni a magyarság szomorú sorsát, reménytelen jövőjét megtestesítő mesebeli szörnynek is, de a többiek megnyugtatták: ő aztán ott van manapság mindenütt, elzavarni se lehet.
A küzdelem előtti estén a kerekesalgai kocsmában többen a lelkére kötötték Szent György vitéznek, hogy útban Barackostöttös felé keresse fel Málnásharsányban Terike nénit, szólítsa öreganyámnak, s a harc során majd azt tegye, amit Terike néni tanácsol neki. Szent György vitéz másnap délben szentül hitte, hogy késésben van, mert csak egy régi Kádár-kori térképe volt a kesztyűtartóban, és azon hadászati okokból ötven kilométerrel odébb jelölték be a falut, mint ahol valójában volt. Nyomta a gázt cefetül, Terike néniről meg is feledkezett. Málnásharsányt egyébként sem tüntette fel a térkép.
Szent György vitézt Barackostöttösön már nagyon várták a szervezők, de az ország minden pontjáról összecsődült fesztiválközönség is, amely szilárdan hitte, hogy ha Szent György a futballpályán a szemük láttára levágja a sárkányt, akkor bizony jóra fordul az ország sorsa. Oda is gyűlt a nép kétoldalt az öntöttvas korlát mögé, amely a gyepet szegélyezte. Szent György vitéz pedig karddal, pajzzsal felfegyverkezve kiállt a pálya közepére, s kezdett nézelődni, hol lehet a minimum hétfejű, de lehet, hogy sokkal több fejű ellenség. Nem kellett soká várnia, mert meglátta az éppen feléje tartó Horn Gábort. Nem teljesen így képzelte a sárkányt, hát fennhangon megkérdezte a felajzott tömegtől: Ez itt a sárkány feje? És Horn frissen nyírott szakálla felé bökött. – Ez ám, gyerünk, vitéz, vágd csak le! – ordították vissza a korláton túlról. Szent György le is kaszabolta becsülettel. S akkor Gyurcsány Ferenc bukkant fel előtte. A vitéz megint kérdezte: Ez itt a sárkány feje? – Le vele! – üvöltött türelmetlenül a tömeg. Le is csapta a vitéz. S hát akkor Orbán Viktorral találta magát szemben. – Le vele! – harsant egy másik szegletből, meg sem várva a kérdést.
Szent György vitéz megvonta a vállát, nagyot suhintott, de lenyisszantotta a barackostöttösi futballpályán többek közt Dávid Ibolya, a Magyar Gárda, Kóka János, Szijjártó Péter, a Pa-Dö-Dő duó és az Egészséges Fejbőr együttes fejét is. Diadalittasan emelte a két karját a magasba az ünneplő tömeg ujjongása közepette, amikor lángot okádva egyszer csak ott tornyosult előtte az igazi sárkány. Szent György vitéz csak bámult rá, és nem akart hinni a szemének, mert a sárkány mindegyik feje őrá hasonlított.
Az egyik feje értelmiségi Szent György vitéz volt, akit csak a busás ösztöndíjak érdekeltek, a másik feje önkormányzati képviselő volt, aki személyes bosszúból nem szavazott meg munkahely- és lakásteremtő beruházásokat, a harmadik feje hivatalnok volt, aki mindig megmagyarázta az ügyfeleknek, mit miért nem intézett el nekik. De nem maradt túl sok ideje a bámészkodásra, mert hamm, bekapta a sárkány, aztán a szájaiból kicsapó lángokkal egykettőre megolvasztotta a korlátot, s kezdte befalni, akit csak utolért a fejvesztve menekülő tömegből. A lemészárolt politikusok, szervezetek, együttesek addigra már visszaillesztették a fejüket, leporolták ruhájukat, s majd mind el is hagyták a környéket, hogy mielőbb beérjenek a tévéstúdiókba, s nyilatkozzanak a fesztiválon történtekről.