A számvevőszéki jelentés arra világított rá, ami régóta gyanítható: itt valójában nem is lopják az uniós pénzeket. Egyszerűen rátenyereltek az egész forráselosztó rendszerre. Nem kisiskolás szinten
Csúnyán lebukott az Állami Számvevőszék stábja. Nem követik a kétszázmillió forint uniós közpénzzel megtámogatott Jóban Rosszban szappanoperát, felügyelet nélkül hagyva az uniós szálat bontogató Csillagvirág klinika lakóit. A számvevőknek továbbá nem sikerült rábukkanniuk a „Magyarország benned van!” sokmilliárdért népszerűsített imázs és az uniós pályázatok közötti szerves kapcsolatra sem. Sőt legutóbbi jelentésükben egyenesen céltalannak és megalapozatlannak ítélték a Bajnai Gordon felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tömérdek kommunikációs kiadását. Erős a gyanú, hogy a számvevők nem vették a fáradságot, hogy végigsétáljanak a kerek egy napig tartó, 96 millió forintba kerülő „Új Magyarország” sugárúton, és nem győzték meg őket a Story magazin és a többi pályázati szaklap oldalas NFÜ-hirdetései sem. Ehelyett holmi előzetes hatástanulmányokat, a propagandakiadások felülvizsgálatát, valamint „a nyilvánosság elérését célzó módszerek átgondolását” javasolgatják.
Az ÁSZ-jelentést olvasva úgy tűnik, nem hatott a szocialista közeli sikerarcos plakátdömping, hiába mosolygott kitartóan Bajnai Gordon a horrorköltségen nyomtatott bőrkötéses sikerlistán, és láthatóan nem hagytak nyomot a csapból is folyó, bugyuta reklámfilmek. Még a szimpatikus „uniós kislány” is mindhiába pislog másodpercenként egyet a közpénzen működtetett kormányzati honlapon.
A számvevőkben megmaradt a súlyos kétely: ugyan mi köze van mindennek a hazánknak nyújtott európai uniós támogatások megismertetéséhez; az EU-s tájékoztatási kötelezettség farvizén utazó pofátlan önreklámozásnak a pályázatok és a tagság előnyeinek valódi megismertetéséhez.
Az elemzések alapján hazánkban az EU ismertsége elmarad az európai átlagtól – szögezi le az ÁSZ, s egyúttal kimondja: a népszerűsítés ugyan elvileg elő van írva a tagállamoknak, ám annak módszere és a ráfordítások arányai nincsenek szabályozva. Ezt a kiskaput Bajnaiék bravúrosan ki is használják.
Az uniós szálnak a magyar társadalom szövetébe való beleszövésére ugyanis nem kevés anyagi forrást kapunk Brüsszeltől: a 2004 és 2006 közötti időszakban 4,3 milliárd, az idén pedig
2,3 milliárd forintos kommunikációs kiadásról van szó. Ha csak egy hajszállal elegánsabb lenne az NFÜ, akkor ennek az összegnek csak a kilencven százalékát költenék saját agitpropagandájukra, meghagyva a reszlit az eredeti, közhasznú célokra. Egy kis nagyvonalúsággal nem az összes regionális fejlesztési tanácsot kebelezték volna be, hanem meghagytak volna a hétből mondjuk egyet az ellenzéki városoknak is. Nem az összes uniós tanácsadó mentor lenne szocialista, csak a harminchárom közül lekerekítéssel harminc. Nem mindig a szocialisták irányította térségek járnának jobban, hanem csak enyhébben lejtene balra a pálya. Nem minden kiemelt programot egyedi kormánydöntéssel választanának ki, hanem a több ezer milliárd forintnyi, 2013-ig szóló forrás legalább töredékéről dönthetnének esetleg nem a holdudvar szervezetei is.
A számvevőszéki jelentés arra világított rá, ami régóta gyanítható: itt valójában nem is lopják az uniós pénzeket. Egyszerűen rátenyereltek az egész forráselosztó rendszerre. Nem kisiskolás szinten, mint az ósdi hangulatlámpákért uniós tízmilliókat besöprő Disco Magic valahol a Kiskunságban, akiktől ma már nem is lehet behajtani a kicsalt támogatást. Már azt a szintet is túllépték, hogy az azóta megbukott Wekler vagy Szabó urak irányította fejlesztési tanácsok az elnökök saját érdekeltségi körébe tartozó cégeihez csöpögtethetik az eurócseppeket.
Az egész rendszer kell nekik, szőröstül-bőröstül.
A tanácsadói hálózat (Weiszenberger-modell), az összes helyi vidékfejlesztési iroda (túlnyomórészt szocialista kötődésű vezetőkkel), mind a hét regionális fejlesztési tanács, az összes mentor, és végül az egészet összetartó nagy ügynökség a maga teljességében. Utóbbi nevéből nyugodtan kihagyhatjuk a „fejlesztési” és a „nemzeti” jelzőket.
Így elég csak egy döntés, és máris jut negyvenmilliárd a feleslegesen drága digitálistábla-csomagokra, a pólusvárosok többsége lehet kormánypárti, és bátran hátrébb lehet tolni a listán a pártérdekeket nem kiemelten szolgáló onkológiai központ támogatását. A kabinet választhatja ki a több ezer milliárd forint értékű kiemelt projekteket, parádésan bejelentheti, örömmel tudósíthat róla a lakájmédia. Arcpirítóan kampányolhatnak az Új Magyarország tervükkel, amely ugyan a brüsszeli forrásokra épül, de véletlenül pont egybeesik a szocialisták programjával. Így összecsúszhat a két projekt, végül már senki sem tudja, hogy a kormányprogram vagy az unió népszerűsítése folyik közpénzen. Nyugodtan el lehet költeni a közreműködő szervezetekre százmilliókat, kötni busás sikerdíjszerződéseket, és külső szakértőket foglalkoztatni milliárdokért. El lehet osztani a gazdaságfejlesztési pénzeket úgy, hogy csak egy százalék jusson a kicsiknek; mehet 360 millió forint ravatalozókra; négymillió nyilvános illemhelyre harmincöt fős településeken.
Elvileg van ugyan egy parlamenti eseti felügyelőbizottságunk: itt kérdezhetnek – ők elmennek, válaszolgatnak, ígérnek. A bizottságnak tényleges jogköre nincs. Nem állíthatnak le egyetlen projektet sem, nem válthatnak le senkit sem az ügynökségnél, át nem írhatják a hétéves terveket.
Ha felvetik, hogy késnek a legfontosabb fejlesztések – ráfogják a projektgazdára és a bürokráciára. Sőt a gyorsítás címén 33 szocialista honatyát uniós tanácsadói pozícióhoz juttathatnak. Köztük a Tocsik-ügyes Boldvait, az energiaprivatizátor Suchmannt vagy a mentelmi jogához gyaníthatóan okkal ragaszkodó Juhászné Lévai Katalint. A pályázati visszaélés gyanújába keveredett Szabó Györgyöt és egyéb korábbi kegyvesztettet. Harminchárom holtbiztos szavazat a jelenlegi nagy, koalíciós bizonytalanságban.
A szerintük Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi törvényének betartását immár csak saját magukon kérhetik számon, és a közbeszerzések tisztaságát is ők garantálják. Itt vannak azonban a számvevők.
Súlyos kritikájuk arról, hogy nincs törvényi háttér, központosított a döntéshozatal, átláthatatlanok a pályázati folyamatok, a sikerdíj-kifizetések, és nem érvényesül a pályázók esélyegyenlősége.
Mindhiába fogalmaznak azonban súlyos kritikákat a számvevők, Bajnaiék azonnal ellenvéleménnyel élnek: kifogásolják, vitatják a független számvevői jelentést. Nem úgy van, ahogy azt a vizsgálat során tapasztalta az ÁSZ. Minden törvényes, politikamentes, áttekinthető, gyors, hatékony. Nincs késés a kifizetéseknél, a mentorok maguk jelentkeztek, az ellenzék csak nem hallott a lehetőségről, ezért nincs közülük tanácsadó. A kommunikációs kiadás nem is annyi, amennyi; a sikerdíjakat logikus rend szerint fizetik ki; a külső szakértőkre pedig valójában a spórolás miatt van szükség. Mert létszámleépítettek az ügynökségnél, hogy elmondhassák: karcsúsítottak, takarékoskodtak. Végül a szappanopera is jó befektetés: közpénzen a lakosság állja Pongrácz doktor úrék hatmilliós sminkjét, fizeti a nem létező kaszkadőrt, biztosítja a helyszínt tízmillióért, és többéves átlagkeresetet ad az óvodás szintű forgatókönyv átírásáért.
Sajnos, ezúttal tényleg tévedett a tisztelt számvevőszék. Az ügynökség működik. Tanácsadói hálózatuk nem hiányos, kellően öszszehangolt és hatékony, stratégiájuk világos és áttekinthető. Minden rendben.
A múlt héten már ki is írták közbeszerzésüket a digitális táblákra.
