Vilmány ódon temploma

Hosszú utcás, jellegzetes középkori telepítési formát mutató falu a Hernád völgyében Vilmány. Ezernégyszázan laknak benne, harminc év óta fogy a népessége. Csak szegény embert látni egyre többet a településen, mint régen háború után, ami bizony gyakran történt itt az elmúlt századokban. Pedig jól indult a dolog: Vilmány egyike volt annak a tíz abaúji falunak, amelyet a XIII. század elején teuton hospeseknek – német vendégeknek – adományoztak. A fegyveresek Kassa, Eperjes, Bártfa, illetve a Szepesség és Krakkó felé vezető kereskedőút forgalmát vigyázták. Önálló ispánságot alkottak, Vizsoly központtal, földesuruk a királyné volt. Vizsoly, Gönc, Korlát, Hejce, Perény, Vilmány helynevei egy-egy régi német személynév származékai. Vilmány telepes lovagját Wylmarnak hívták, az első ismert birtoklevele 1214-ben kelt. A község plébánosa, Jakab 1333-ban 24, 1335-ben 10 garas dézsmát fizetett a pápai lajstrom tanúsága szerint, ez megfelel a környékbeli átlagnak.
Vilmány temploma – amint a szomszédos Vizsolyé – már évtizedekkel a tatárjárás előtt elkészült. Régészeti feltárás híján nem ismerjük az alaprajzát, azonban okkal feltételezhető, hogy itt is egy kis, félköríves szentélyű, román stílusú épület készült, amely a tatárjárásnak eshetett áldozatul. 1242 után hamar megtörténhetett az újjáépítése, egyszersmind a kibővítése. A másutt (Vizsolyban, Göncruszkán) is látható módon meghosszabbították a rövid, négyszögletes hajót, a szentélyt kora gótikus formában átalakították, s minden bizonynyal ekkor emelték a vaskos falú, négyszögletes tornyot a nyugati homlokzat elé. A magas harangtorony a kassai kalmárút – vagy ahogyan errefelé nevezték: a Pesti út – ellenőrzését, veszély esetén a védelem feladatát is ellátta, a cinterem köré épített kőfallal együtt.
A vidék középkori plébániai egyházaihoz hasonlóan a vilmányi is a protestánsoké lett a XVI. században. Ma is a helyi református gyülekezeté. A község újabb kori történetéről az 1896-ban megjelent Borovszky Samu-féle Abaúj vármegye monográfiájában ez olvasható: Taeffe Ede örököseinek uradalmát jelenleg a Widder-örökösök bérlik; e birtok eredetileg Semsey-uradalom volt, aztán herceg Bretzenheim, míg 1872-ben Taeffe gróf birtokába került; az uradalomhoz tartozik egy szeszgyár, egy hét kőre járó malom és egy téglaégető. Ez is szép, magyar história…
Az észak–déli irányú főutcára merőleges tengelyű, keletelt szentélyű épület igen rossz karban van. Nagyon rég várat magára a teljes műemléki felújítása, amelyet most már az esetleges életveszély elhárítása is sürget. A gótikus torony észrevehetően megdőlt, az oldalfalakon szerkezeti elmozdulások láthatók. A vakolat több helyen felpúposodott, levált, a lábazaton és a koronapárkányon egyaránt megfigyelhetők repedések. Cserére szorul az esőcsatorna, a falra ömlő víz máris fagykárt okozott, s ki tudja, miféle bajokat takar az öreg tetőhéjazat.
Mindennek dacára megkapóan szép középkori műemlékünk a vilmányi templom. Csúcsíves tagozatai, szentélyablakai, gótikus mérművei éppen a leplezetlen öregségük, megkopottságuk miatt nyújtanak ritkán élvezhető, ünnepélyes élményt. Romantikus históriák, szép Krúdy-regények hátteréül szolgálhatna, egyként jelezve az időtlenséget és a mulandóságot. De hát könnyen beszél, aki csak úgy idelátogat messziről gyönyörködni a régiségekben, azután továbbáll.