Kettészelt hajó

Egy rockzenekar dobosára ritkábban esik a reflektorfény. A nyolcvanas évek elején Miskolcról indult Edda formáció dobosáról elmondható, hogy eseménydús pályafutása során sok mindent meg-, illetve túlélt. Bár egy internetes portál szerint több mint húsz éve nincs az élők sorában, ennek ellenére örömmel állt rendelkezésünkre.
– Viszonylag korán, már nyolcéves koromban kezdtem az ismerkedést a zenével. Erre családi hátterem is predesztinált, hiszen édesapám hegedült, édesanyám pedig szopránként kórusban énekelt. Egy amatőr zenekar után az akkor már komoly népszerűséget besöprő Edda Művek dobfelszerelése mögött kötöttem ki. Különböző – külső és belső okok – játszottak közre abban, hogy az együttes 1983 végén feloszlott. A megszűnés és a másfél évvel későbbi újjáalakulás közötti időszakban, Pataky Attilával együtt, hat hónapot Norvégiában dolgoztam vendéglátós zenészként. Hazatérve, 1985 tavaszán valóra váltottuk azt, amiről kint anynyit álmodoztunk: életre hívtuk az új Edda Műveket.
– Milyen esélyekkel indulhatott a nyolcvanas évek Magyarországán egy vidéki rockzenekar az országos ismertség felé?
– Általánosságban a vidéki bandák hátrányosabb helyzetben voltak a budapestiekkel szemben. Nekünk szerencsénk volt. Dr. Erdős Péter, a hanglemezgyár „mindenhatója” belátta, hogy a nyolcvanas évek elején a kemény rocknak kedvező divatirányzatot nem hagyhatja figyelmen kívül. Mivel az akkor egyik legnépszerűbb rockbandának számító P. Mobillal semmiképpen sem akart nagylemezt rögzíteni, valamiért a miskolci Eddára esett a választása. Csak éppen egy dologra nem számított: hogy a „kis vidéki csapatocska” első albumával akkora sikert arat, hogy nagylemeze rövid időn belül „bearanyozódik”.
– Felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg az Edda Műveknél 1986-ig tartó „munkaviszonya”?
– „Munkaviszonyom” megszűnésének sajátos oka van: egy koncertkörúton kilyukadt a bal tüdőm, amit az orvosok eleinte nem vettek észre. Sohasem fogom azt a napot elfelejteni: augusztus 20-án történt, Siófokon. Négy napon keresztül lábon kihordott betegség után egyszerűen leestem a székről – alig kaptam levegőt. Egy évig tartott, míg sikerült regenerálódnom.
– Egy internetes portál Edda-biográfiájában 1985-ben Fortuna Lászlót is a halott zenészek közé sorolják. Bár a mondás azt tartja, hogy akinek halálhírét keltik, hosszú életű lesz, nem kellene kijavíttatni a weboldal szerkesztőivel ezt a durva tévedést?
– Ezzel a hírrel Pireuszban találkoztam először. A kikötőben összefutottam magyar zenészekkel, akik szerint nagyon hasonlítottam az „eddás Tüsire”. Csak az útlevelem felmutatásával tudtam meggyőzni őket személyazonosságomról, hiszen bizonyos rocklexikonok a halálhíremet dokumentálták. Persze a végén jót nevettünk az egészen, és némi itallal ünnepeltük meg a találkozás örömét. Egyébként különösebben nem izgat a dolog. Többen jelezték a tévedést, de ennek ellenére sem törölték a hibás bejegyzést. Így az említett dokumentumban máig ez szerepel.
– A betegsége után hogyan alakult a sorsa?
– Egyéves lábadozás után, 1986-ban elindultam világot látni. Először Hamburgban egy hajóra szerződtem zenélni, ott öt évet töltöttem el. Könnyebb volna felsorolni azokat a helyeket, amelyek kimaradtak, mint amennyit 25 év alatt bejártam. Ez idő alatt sok mindent átéltem, még egy hajókatasztrófát is. Nyolcvankilencben történt, és csak a Jóisten segítségével menekültünk meg. A Helgoland-szigetek közelében jártunk, amikor a műsorkezdés előtt pár perccel egy idegen hajó orra szinte kettészelte a mi hajónkat. Az ütközés pontosan ott, azon a helyen történt, ahol addig ültem. Ha három perccel tovább maradok, akkor… Borzalmas érzés volt. Recsegett-ropogott minden, jajveszékelés töltötte be a levegőt. Sok ember nem élte túl ezt a szörnyűséget. Én a Jóistennek köszönhetően megúsztam egy horzsolás nélkül. Azóta nem tudok megnézni olyan filmet, amelyik hajókatasztrófáról szól.
– Újjászületésével együtt érkezett a vallás az életébe?
– Nem. A vallás nálunk családi tradíció, mely édesanyámon keresztül ért el hozzám. Gyermekkorom hittanóráin belém ivódott, hogy az evangélikus egyház része vagyok. A régi rendszerben akármennyire is tiltották, nem tudták az embereket leszoktatni az istentiszteletekről. Édesapám főkönyvelőként dolgozott a MÁV-nál, mint kényszerű párttag nem gyakorolhatta vallását. Csak a templomig kísért minket édesanyámmal, de amikor ez kiderült, főkönyvelő-helyettesnek minősítették vissza. A magam részéről tudatosan álltam ellen a kommunista törekvéseknek: a politika ellenében a vallást választottam.
– Mi késztet arra egy rockzenészt, hogy a nagytarcsai evangélikus templom kórusában énekeljen, illetve zenéljen?
– Az általam alapított, Istent dicsőítő zenekarral a miskolci evangélikus templomban minden vasárnap 17 órától könnyűzenés istentiszteletet tartunk. Közben több meghívásnak is eleget teszünk, így jutottunk el Nagytarcsára is. Legutóbb Brassóba látogattunk az ottani gyülekezet meghívására, ahol szép sikert értünk el. Olyannyira, hogy már napirendre vették újabb vendégszereplésünket is. Jelenleg első vallásos-dicsőítő lemezünket készítjük.
– Hátat fordított a rockzenének?
– A rockzenének nem lehet hátat fordítani; az egyházi muzsika egy szelete mindannak, ami kitölti az életemet. Most is három zenekarban játszom. Sajnos megélni már nem lehet ebből, hobbinak fárasztó, de a rockot továbbra is szeretem. A három közül saját formációm a Stroke: azzal próbálok valami komolyabb dolgot összehozni. Egy biztos: mi, zenészek minimum kétszer annyit éltünk, mint más, „normális” ember. Igaz, aki erre a szakmára adja a fejét, nem is teljesen normális! Ezért számomra nagyon fontos, hogy vasárnaponként az Úr házában, a templomban megpihenjek és feltöltődjek. A Jóisten megsegített azzal, hogy olyan dolgokat átéltem – és mondhatom, hogy túléltem –, amelyek nem biztos, hogy sok embernek megadattak. Életem során rengeteg tapasztalatot és élményt gyűjtöttem. Bár sokszor vagyok távol a családomtól, de miután nekem a zene jelenti az életet – ráadásul a Jóisten mindehhez tehetséget is adott –, boldognak mondhatom magam. Egyébként a pesszimista világgal szemben mély optimizmus van bennem. Nálam nincs lezárva semmi, mostani helyzetemet valami új kezdetének fogom fel. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, hogy mennyi időt kaphatok az Úrtól hátralévő életemhez.