Uzsorások sanyargatják a munka nélküli, mélyszegénységben élő roma családokat – olvasható a híradásokban. Az egyik baranyai falu polgármestere a napokban feljelentést tett olyan ügyben, amelynek következtében akár száz–százötven szegény ember veszítette el egyetlen vagyontárgyát, a házát, telkét. Az uzsorások sokszor meghökkentően kis összegű kölcsönöket nyújtanak, de kihasználják azt, hogy az adósoknak soha nincs egy összegben annyi pénzük, amennyiből ki tudnák fizetni a tartozást, ezért aztán évekig, évtizedekig nyögik az egyre növekvő hitelek terhét. A nem fizetőket pedig olyan eszközökkel fenyegetik, amilyenekkel nem konkurálhatnak a bankok adósságbehajtói: nem riadnak vissza a fizikai erő használatától, a bántalmazástól sem.
A kormány, reagálva a problémára, kis kamatozású, kis összegű kölcsönök folyósítását javasolta a bajba kerültek megsegítésére. A szociális tárcát jelölték ki, hogy dolgozza ki az uzsorakölcsönök visszaszorításának lehetőségét, és vizsgálja meg, miként lehetne átültetni hazánkba a bangladesi „szegények bankja” modellt vagy annak bizonyos elemeit. Korózs Lajos, a szociális minisztérium államtitkára hangsúlyozta, ki kell találni azt a technikát, amely meggátolja, hogy az uzsorások hozzáférjenek az adósok jövedelméhez. Számba veszik a jogi, a rendészeti eszközöket, és őszre megpróbálnak megoldást találni. Korózs szerint az a kérdés, tudnak-e a helyi társadalomban olyan közösségek szerveződni, amelynek tagjai garanciát vállalhatnak egymásért.
Európában már vannak jól működő modellek, például a szociális szövetkezet. Ez olyan jogi forma, amelyben a tagok garanciát vállalnak egymásért bizonyos feladatok, szolgáltatások elvégzésére, és maguk döntenek arról, miként osztják szét egymás között a kapott jövedelmet. A szegényeknek nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal azonban az a legnagyobb baj, hogy a bankok általában nem szívesen nyújtanak semmilyen pénzügyi szolgáltatást azoknak, akiknek nincs igazolható rendszeres jövedelmük.
Az, hogy a vagyontalanok nem férnek hozzá a banki szolgáltatásokhoz, világszerte gondot okoz – válaszolta lapunk kérdésére Vértesy László közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára. A baranyai és borsodi falvakban tapasztalható jelenségekkel találkozott évtizedekkel ezelőtt Muhammad Junusz Nobel-díjas közgazdász Bangladesben. Ott sem volt infrastruktúra – még villamos áram sem –, nem volt tőke, és nem volt munkahely a falvakban. Az uzsorakölcsön ott is szedte áldozatait: évente 150 ezer öngyilkos írta le búcsúlevelében, azért dobja el az életét, mert kilátástalannak tartja a kölcsönök visszafizetését. Ráadásul a családfő halála még nagyobb bajba sodorta a családot, az asszonyokat és a hat-hét gyermeket.
Junusz nem egyszerűen kölcsönt adott a bangladesi szegényeknek, hanem a szegénységből kivezető utat mutatta meg nekik. Segély, hó végi konyhapénz helyett beruházásra adta a tőkét: lábbal hajtható varrógép vásárlására, háziipari termékek alapanyagára, később akár laptop vásárlására, hiszen az internet használatával és angolnyelv-tudással külföldi munkát is vállalhatnak honfitársai. Így az adósok megkereshették a kölcsön visszafizetésére szolgáló pénzt, és lassan, évek alatt kitermelték a varrógép, a laptop árát. De akkor már volt eszközük, amellyel biztosíthatták a megélhetésüket.
A kölcsönben részesülők vállalták, hogy követik a Grameen Bank 16 pontból álló alapszabályát, aminek az a célja, hogy társadalmi szempontból pozitív tulajdonságokat sajátítsanak el. Ezek közé tartozik például a gyermekek iskolába küldése, a lakóházak kijavítása, a közösségi programokban való részvétel és a környezet tisztán tartása. A jelenleg 43 országban működő szociális (vagy szolidaritási) hitel alapmodellje szerint minden hitelfelvevőnek ötfős csoportba kell tartoznia. A csoport feladata, hogy figyelemmel kísérje, nem maradnak-e adósságban tagjai. Ezt úgy érik el, hogy a csoport tagjai a szabályok szerint addig nem kaphatnak új hitelt, amíg van olyan csoporttag, aki adós maradt a törlesztéssel. A Grameen Bank jellemzően azt is megköveteli, hogy a meghitelezettek megtakarítsanak minden hónapban egy minimális összeget, és ezt egyfajta garanciaalapba gyűjtsék, ebből segítve ki a nem fizetőket.
Vértesy László rámutatott: a szegények bankjának legnagyobb erénye az, hogy fizikailag jelen van a falvakban. Ha ebből a szempontból vetjük össze a bangladesi és a baranyai, borsodi magyar falvakat, bizony, nincs nagy különbség. Egy viszonylag friss adat szerint a tízmillió magyarból négymillió nem találkozik a lakóhelyén pénzügyi szolgáltatással. A 600 főnél kevesebb lélekszámú kistelepüléseken nincs bankfiók, mint ahogy menekül a háziorvos, a posta, eltűnik az elemi iskola, leáll a vasúti közlekedés, és ritkán jár a busz. Az uzsorások kihasználják azt a helyzetet, hogy mind az állami, mind az üzleti szolgáltatások elkerülik a falvakat, de ugyanez a helyzet a nagyvárosok peremvidékén, a lepusztuló lakótelepeken is. Vértesy szerint az informatikai forradalom évszázadában csekély az akadálya annak, hogy az említett szolgáltatások jelen legyenek bárhol az országban. Ahol internet van, ott sok minden lehetséges lenne. Persze a digitális írástudás lassabban terjed, mint az internetes lefedettség, ezért, valamint más, praktikus okból szükséges, hogy a számítógépes végpontokon jól felkészített kezelőszemélyzet legyen. Egy országos lefedettségű hálózat kiépítését rövid idő, fél, maximum egy év alatt el lehet kezdeni, és az adófizetők pénze nélkül, piaci alapon működtethető. Az elgondolás egy franchise rendszer, ahol a kisközösségi végpontok vezetői, tulajdonosai segítenek a helyi környezetnek okmányok beszerzésében, gyógyszerek vásárlásában, postai szolgáltatásokban. Csak az induláshoz kell állami segítség, de ez költségvetési szinten szerény forrásból – néhány százmillió forintból – megvalósítható, a működtetés rendszere pedig, a TSR-modell (többcélú szektorközi rendszer) évek óta kész van, és ismert mind a szakma, mind a döntéshozók előtt. Legutóbb épp a parlament illetékes albizottságának mutatták be.
Hogyan működik a rendszer? Tegyük fel, hogy van egy ügyfélszolgálatunk – ez az, amit mi közösségi végpontnak hívunk, két–négy számítógéppel, internet-hozzáféréssel, kiképzett (vállalkozó) kezelőszemélyzettel minden településen, településrészen. Nemcsak falvakról van itt szó, lakótelepek, lakóparkok közösségei ugyanilyen csoportokat képezhetnek. A modell akkor életképes és vonzó az embereknek, ha kapcsolódik a nagy állami szolgáltatókhoz – lakcím-, gépjármű-, adó-, vállalkozói stb. nyilvántartáshoz –, és elérhető rajta a banki, a postai, az infokommunikációs, a háztartásienergia-, kiskereskedelmi és sok egyéb üzleti szolgáltatás. A szolgáltatóknak könnyebbség, hogy nem kell ügyfélszolgálatot működtetniük a kistelepüléseken, ezért az elvégzett műveletekért tranzakciónként fizetnek a rendszernek. A felhasználónak jó, hogy helyben kapja a szolgáltatást, nem kell a faluból a kisvárosba, a külvárosból a belvárosba utazni, ezért fizet a tranzakciókért. Az állami okmányirodák által lebonyolított ügyek több mint kétharmada rutinszerű elintézést igényel, ezeket mind elláthatnák a helyi végpontokon, csak a bonyolultabbakért kellene továbbra is az állami hivatalhoz fordulni.
Mindez lehetővé tenné a köztisztviselők számának jelentős csökkentését – jelezte Vértesy László. Az országos informatikai rendszerhez kapcsolódhatna egy „mindentudó” személyi csipkártya, amely bankkártyaként is működne, de emellett a társadalombiztosítási, az adóügyeket és még egy sor más szolgáltatás adatait is kezeli. Hasonló megoldás létezik már Európában is, például Olaszországban vagy Csehországban, ahol a tajkártya a tulajdonos főbb egészségügyi adatait is tartalmazza, mint vércsoport, gyógyszerérzékenység. A kártya meghatározott adatait csak az arra jogosultak írhatják, illetve olvashatják, így az adatvédelmi előírásoknak is maradéktalanul megfelel.
A felhasználók közvetlen közelébe kivitt informatikai szolgáltatás lehetővé tenné akár segélyek személyre szabását is. Az állam, az önkormányzat informatikai eszközökkel „megpántlikázhatná” a szociális juttatást, azaz a segélyezett számlájáról automatikusan a lakásrezsire, gyermekélelmezésre irányítaná a pénzt, így nem tehetnék rá a kezüket az uzsorások. A TSR-modell emellett a mikrovállalkozások inkubációjával, vállalkozói hitelek igénylésével, folyósításával, egyszerűbb banki, biztosítási műveletekkel, az egyablakos rendszer hatékony használatával is segíthetné a kisközösségek talpra állását és fejlődését.
A kormány az elmúlt években a maga módján megkísérelt programokat indítani az informatikai eszközök bevonására a közigazgatásba. Jelentős forrásokat mozgósított az e-Magyarország, a Közháló programban az ország internetes lefedettségének növelésére, a Miniszterelnöki Hivatal pedig megalkotta az Ügyfélkaput, amelyen keresztül elvben bárki hozzáférhet fontos állami adatbázisokhoz és szolgáltatásokhoz – mondta Vértesy László. Csakhogy ez az állami igyekezet nem állt össze rendszerré, gyakran külön intézményekben, egymás mellett, egymás ellen működött. De még ennél is nagyobb baj, hogy az összes próbálkozás ugyanarra a gondolati sémára fűzhető fel: az állam az adófizetők pénzéből vásárol szolgáltatást, eszközt, majd amikor a közpénzforrás elapad, a tevékenység elbizonytalanodik, aztán elhal. Nem fenntartható!
Ugyanez a baj a legújabb hasonló kormányzati projekttel – állította a közgazdász. Mint ismert, nem kevesebb mint harmincmilliárdnyi közpénzt fordít a kormány közösségi informatikai fejlesztésre. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) úgy döntött, hogy hátrányos helyzetű kistelepülésekre juttatja el az internetet és az interneten elérhető szolgáltatásokat. Az Új Magyarország vidékfejlesztési programjának részeként a tervek szerint még az idén ezer olyan új közösségi ház jön létre Magyarországon, ahol a kihelyezett számítógépeken bárki ingyen internetezhet. A szaktárca honlapján már megjelent a pályázat az integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT) működtetésére. A kiírás szerint a programba jelentkező települések ötvenmillió forintot nyerhetnek el az épület létrehozására. A támogatott közösségi terek befogadják az e-Magyarország-pontokat, amelyek jelentős része már régen nem üzemel. Internetelérésüket a Közháló – az azóta megszűnt Informatikai és Hírközlési Minisztérium elbukott projektje – révén biztosítják. Mindebből kiderül, hogy a kormányzat korábbi, hasonló logikával létrehozott, majd a finanszírozás leállását követően hamvába holt informatikai akciói nyomdokain jár az IKSZT – mondta Vértesy László közgazdász.
De mint az előbbiekben láttuk, létezik másfajta finanszírozási modell is. Az állami apparátus nem lehet projektgazda! Helyezzük vállalkozási alapra az egészet, az említett franchise rendszerbe a közösségi ügyintézési pontok működtetését, és akkor hosszú távon is fenntartható a szolgáltatás. Az államnak is lenne szerepe, hiszen legnagyobb ügyfélként, illetve ha úgy tetszik, legnagyobb vásárlóként használná a rendszert. Az erre fordított kiadása pedig nagyságrenddel kevesebb, mint a jelenleg ezt a munkát végző apparátus bére, járulékai és dologi kiadásai. Vagyis ebben a szisztémában mindenki jól jár – kezdve a kisközösség tagjától, aki mindent egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban intézhet, egészen az államig, amely egyszerre takarékosabban és jobban működik. Ha kihasználjuk a kölcsönös előnyöket, akkor egyebek mellett megvalósulhat hazánkban is a szegények, illetve ha így elegánsabb, a kistelepüléseken élők bankja – hiszen a TSR-rendszer ezt is tudja.
Végül, de nem utolsósorban az sem mellékes, hogy az Európai Unió egyik fontos alapelve a szubszidiaritás, amely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek. Az EU és Muhammad Junusz ebben a szemléletben egymásra talált. A TSR-modell pedig ezt nemcsak Magyarországon tudná segíteni, hiszen az erre vonatkozó tárgyalások már több országban megkezdődtek.
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
