Falábbal a Wall Streeten

A kalózhajók és a modern nagyvállalatok sok tekintetben hasonlítanak egymásra – ezt az első hallásra meglepő kijelentést egy angol politológus tette. Szerinte Francis Drake és társai voltak az első igazi kapitalisták, a mai igazgatótanácsok elnökei pedig az utódaiknak tekinthetők.

Én? De hát én megbízhatatlan vagyok, és egy megbízhatatlan emberben meg lehet bízni, ha azt mondja, hogy megbízhatatlan. Bízz bennem! A megbízható emberektől kell tartani igazán, hiszen náluk sosem lehet előre megmondani, hogy mikor élnek vissza a bizalmunkkal.
E mondatok nem a jelzáloghitel-piaci válság hatására őszinteségi rohamot kapott bróker szájából hangzottak el, hanem Jack Sparrow kapitányéból, a Johnny Depp alakította kalóztól, a Karib-tenger kalózai – Holtak kincse című nagy sikerű mozifilmből. Nem mi vagyunk az elsők, akik hasonlóságot vélünk felfedezni a két vállalkozási forma között.
Peter Hayes, a sunderlandi egyetem politológusa a pénzügyi válság kellős közepén jelentette meg Kalózok, kalózhajók, valamint Hobbes és Locke társadalmiszerződés-elméletei című tanulmányát a History of Political Thought (A politikai gondolat története) című szaklapban. A társadalomtudós úgy véli, hogy a szabad versenyes kapitalizmus gyökereit keresve nem az egyesült államokbeli és az angliai demokrácia bölcsőjéhez, hanem sokkal inkább Fekete Szakáll rettegett Anna királynő bosszúja névre hallgató hajójáig, a tengeri kalózkodás tizenhetedik és tizennyolcadik századi aranykoráig kell visszanyúlnunk. Hayes szerint számos hasonlóságot találunk a kalózkodás és a részvénytársaságok működése között a modern nagyvállalatok szerkezetétől kezdve az off-shore cégek alapításának gyakorlatán keresztül egészen az állam tőkés vállalkozásokhoz fűződő viszonyáig.

Vállalatszerkezet

Az ezerhatszázas évek kontinensek közötti kereskedelmében gyakran monopóliummal bíró, így hatalmas hasznot remélő hajók tulajdonosainak rettegniük kellett a kalózoktól. A tengeri rablók azonban nem lehettek volna olyan sikeresek évszázadokon át, ha csupán barbár haramiák szedett-vedett gyülekezeteként működnek. A kalózhajókat a háttérből gyakran befektetői csoportok irányították, döntéshozatali rendszerük pedig pontosan szabályozott, a maga módján demokratikus volt.
„A kalózok választották a kapitányukat, a fontosabb döntéseket pedig szavazással hozták meg. A zsákmányt többé-kevésbé egyenlő arányban osztották el” – idézi a Peter Hayest a Science Daily internetes tudományos magazin.
A kalózkodás olyan vállalkozás volt, amely pontos tervezést és átfogó szervezőmunkát igényelt. A kalózoknak, mielőtt alkalmazták volna a legénységet, számolniuk kellett a nagy kockázattal, amely a várhatóan hatalmas nyereség velejárója volt. Hayes szerint ez a fordított arányosság semmiben sem különbözött a mai befektetések várható profitja és kockázata közötti összefüggéstől.

Távol a partoktól

A temérdek arany mit sem ér, ha nem élvezhetjük a segítségével megvásárolható gondtalan életet. Amikor az államok hatóságai megelégelték a kalózok ténykedését, és nagy erőket bevetve kezdték üldözni őket, a rablók távoli, szinte megközelíthetetlen tájakra menekítették rabolt javaikat. Madagaszkáron, az akkoriban Európából érkezett „polgári” telepesektől még szinte érintetlen szigeten saját államot is létrehoztak. Nehéz nem felfedezni a hasonlóságot a kalózállamok és a manapság gyakori, távoli, szinte nem is létező szigetecskéken alapított off-shore cégek és bankbetétek működése között.

Az állam szerepe

Harci taktika, félelmet nem ismerő bátorság, befektetők pénzügyi támogatása ide vagy oda, a kalózkodás állami támogatás nélkül aligha lett volna olyan hoszszú időn keresztül fenntartható és jövedelmező. Anglia és Spanyolország az újvilági gyarmatok kincseiért folytatott harcában egyaránt fontos szerepet szánt az ellenfél hajóinak rakományát fosztogató rablóknak. A zsákmányból, hallgatólagos támogatásuk fejében, a kormányok részesedést is követeltek. A támogatás esetenként nem is volt olyan hallgatólagos. Erzsébet angol királynő például lovagi címet adományozott a kor legismertebb kalózának, Francis Drake-nek, és megtette az angol flotta második számú parancsnokának. Az állami támogatás csak azután apadt el, hogy a kalózok már a honi hajókaravánokat sem kímélték.
„Az állam megjutalmazta a sikeres kalózokat, nemesi címet adott nekik, és beemelte őket a társadalomba – írja Hayes. – Henry Morgan és a többi kalóz utódai manapság a nagyvállalatok fedélzetén sétálnak fel s alá.”