Öntudat és hagyománytisztelet

Tizennyolc alföldi település, egy akkora területen, mint Budapesté, összesen százezer lakossal, markáns történelmi, néprajzi és társadalmi hagyományokkal és nagyon erős öntudattal: ez a Jászság. Egy hétvégét szenteltünk a tájegység műemlékeinek és múzeumainak, eredeti képét őrző utcáinak, miközben olyan nagyszerű vendéglőre leltünk, amely még önálló célpontként is megteszi az utazónak.

Lehel kürtje

Jászberény történetéről, hagyományairól és még sok minden másról a város múzeumában tudhatjuk meg a legtöbbet. A Táncsics Mihály utcában lévő Jász Múzeum az egyik legrégebbi magyarországi régiség-gyűjtemény, 1842-ben alapította a város tanácsa, a szükséges épületet is a művelődési intézmény rendelkezésére bocsátva. Termeiben a Jászság régészeti, történelmi, várostörténeti, kulturális és néprajzi emlékei láthatók, példamutató rendezésben – a másfél évtizede dr. H. Bathó Edit vezette intézmény nem ok nélkül nyerte el 1999-ben az Év múzeuma címet. Itt látható Magyarország egyik legbecsesebb, legféltettebb történelmi-művészeti kincse, a jászok kürtje is. Petőfi, elfogult kunságiként, kissé leszólóan versel Jászberényről, ám a város kürtjéről ezt tartja: „…nagy híre / Akkora, hogy nem fér a jászok földjére, / Kiterjed éjszak, dél, nyugat és keletre, / Mint a Tisza, mikor szűk neki a medre, / Terjed a némettől a székely világig, / A lengyel a határtól egész a horvátig.” A Lehel vezér hadi kürtjeként közismert, vélhetően X–XI. századi, bizánci stílusjegyeket mutató elefántcsont kürt a jászok számára szent ereklye, rajza majd’ mindegyik településük címerében szerepel. A Magyar Nemzeti Múzeumban csak egy régi másolata van, a féltve őrzött eredeti műtárgy a Jász Múzeumban, hozzá méltó helyen tekinthető meg.
A Jászság többi településének látnivalói közül kimagasló műemléki jelentőségű az 1170-es években alapított jánoshidai premontrei templom. Legrégebbi része a tatárjárás előtt készült, az 1970-es években elvégzett régészeti vizsgálatok során értékes faragott kő díszítőelemek és különös román kori szobrok kerültek napvilágra. A török hódoltságot megsínylő Jászság egyházi műemlékei túlnyomó részben Mária Terézia uralkodása idején épített plébániatemplomok, a nagystílű barokk alkotások azonban változatos formákat mutatnak, és bennük több helyütt a gótika korából származó részletek is megfigyelhetők. Jászszentandrás 1903-ban épült templomának nem mindennapi attrakciói az Aba-Novák Vilmos által festett, monumentális szakrális és magyar történelmi tárgyú falfestményei; a műemlékekben köztudottan szegény Alföld e vidékén több XVIII. század végi, XIX. század eleji, igényesen megépített kőhidat is találunk a Tápión, Zagyván és Tarnán átvezető öreg utakon. Ami a közutak mai állapotát illeti, a jászsági településeket összekötő szakaszokon indokolt a terepjáró használata, a helyzet a régebbi utazókat joggal emlékezteti az 1980-as évek Romániájára.

Bárányos piláf és alföldi ragu

És ne feledkezzünk meg annak fontosságáról, hogy az otthonából kimozduló embernek olykor ennie-innia is kell. Jászberényben, a puszta szimatunkra hagyatkozva, egyből rátaláltunk a megfelelő helyre: a városi Zagyva-ág közelében található Vincellér pinceborozóra. A takaros, családias légkörű helyhez százhét tételt tartalmazó étlap tartozik (mind kapható), csupán levesből egy tucat, és még egyéni óhajok szerint is elkészítik, amit lehet. Mi a bárányhúsos palóc levesre téve ütöttük meg a főnyereményt, a bárányos piláf és a kemencében sült alföldi ragu szintén bejött, kifogástalan volt a saláta, sör és borkínálat, az olasz kávé és a kiszolgálás, végül a számlánk kiegyenlítése is szívet bizsergető nosztalgiát okozott. Mi kell még? Másnap ugyanott ebédeltünk, és becsomagoltattunk két dupla adagot a báránykából, hazatérőben a szerencsétlen fővárosunkba.
(Vincellér étterem és pinceborozó, Jászberény, Kossuth út 23.)