A gyógyszerészszakma elégtétele

Dr. Mikola Bálint érdekes felvetéseket fogalmaz meg Uniós elégtétel a gyógyszerészeknek és a szakmának című írásában (Magyar Nemzet, május 27.), ám érvelése több ponton nem helytálló. A cikkben foglaltakkal ellentétben például az Európai Bíróság a minap nem a közérdek és az üzleti érdek között állított fel rangsort, pusztán abban döntött: nem jelenti az uniós alapjogok megsértését, ha egy tagállamban csak gyógyszerészé lehet a gyógyszertár. Vannak ugyanis olyan országok, ahol ilyen szabály él (Németország, Olaszország stb.), míg máshol (Hollandia, Nagy-Britannia stb.) ilyen szabály nincsen. Mostantól az uniós bíróság döntése értelmében a tagállamok szabadon dönthetnek, hogy milyen megoldást választanak.
A cikk gyógyszerész szerzője ostorozza a hazai gyógyszerellátás piacosítását is. Szerinte a politika az elmúlt években a versenyképtelen gyógyszerészeket odadobta a tőkeerős multinacionális versenytársaknak. Csakhogy ez nem egészen igaz. Magyarország még a szocializmust építette, amikor az állami gyógyszertárak mellett megnyílhattak az első magángyógyszertárak. Érdekes módon – bár a szakma akkor is a gyógyszerészi tulajdon elsődlegessége mellett tört lándzsát – a törvény lehetővé tette, hogy a gyógyszerészi bt.-kben 75 százalékos tulajdont szerezzenek a külső „üzleti körök”. A legjobb helyeken nem is gyógyszerészek lettek a patikák többségi tulajdonosai. A patikusok döntő része kisebb gyógyszertárak tulajdonosaként, vagy alkalmazottként dolgozhatott tovább.
A magánpatikák térhódítása 1994-től leállt, mert a gyógyszertári privatizáció elindítása együtt járt az új gyógyszertárak alapításának korlátozásával. Így, aki a kilencvenes évek közepén gyógyszertárat tudott venni, védett pozícióba jutott. A törvény adta védettség legnagyobb haszonélvezői így azok a – nem feltétlenül gyógyszerész – patikatulajdonosok lettek, akik jó helyeken tudtak olcsón patikákat venni. Talán nem véletlen, hogy 2003-ban, a gyógyszerellátás liberalizációja előtt a leginkább jövedelmező budapesti gyógyszertárak 25 százaléka nem gyógyszerészek többségi tulajdonában volt.
A 2007-től indult patikaliberalizáció annyit változtatott a helyzeten, hogy a korábbi gyógyszerészi tulajdonosi előjogokat, s egyúttal a nagyobb forgalmú gyógyszertárak védett pozícióját megszüntette. Nem véletlen, hogy a patikaalapítás ezeken a profitot termelő helyeken indult be először, mert ott volt min osztozkodni. A törvény egyébként ma is biztosítja, hogy a gyógyszertárat csak a gyakorlott gyógyszerészek vezethetik. A tulajdonosoknak szakmai kérdésekbe nincs beleszólásuk. Felesleges hát aggódni a megbízható és minőségi gyógyszerellátásért. Nem mellesleg egyébként a jelenleg hatályos szabályozást a magyar Alkotmánybíróság elfogadta, igaz, a korábbi rendszert is alkotmányosnak találta.
A szerző aggódik a falusi gyógyszertárak sorsáért is. Való igaz, az ottani patikákban a nagyvárosokhoz hasonló pezsgés nem tapasztalható, több kis gyógyszertár a puszta létéért küzd. Ám ezért nem a liberalizáció a felelős, hanem maguk a vevők. Világosan látható, hogy mára a gyógyszerforgalom a szakrendelők, kórházak, forgalmas helyek közelében lévő gyógyszertárakban összpontosul. Az ügyfelek ugyanis, ha már bemennek a városba orvoshoz, ott helyben meg is veszik a nekik felírt medicinát. A falusi patikákat azzal tehát nem lehet megmenteni, ha a nagyvárosokban betiltjuk a gyógyszertár-alapítást.
A mostani bírósági döntés tehát a tulajdonosi jogokról szól és nem arról, kell-e verseny a gyógyszerellátásban vagy sem. Németországban például, ahol csak gyógyszerész lehet patikatulajdonos, szabadon lehet gyógyszertárat alapítani. Ergo gyógyszerészi tulajdon esetén is lehet erős piaci versenyt teremteni. A vásárlóknak tökéletesen mindegy, kié a gyógyszertár. Az számít, hogy jó és szakszerű szolgáltatást kapjunk a fővárosban és vidéken egyaránt. Arra semmi bizonyíték nincs, hogy a kizárólag gyógyszerészi tulajdonban lévő patikák megbízhatóbb tanácsokat adnak, nagyobb gyógyszerválasztékot tartanak. A jó gyógyszertár akkor marad fenn, ha mindent megtesz az oda betérő ügyfélért. Ha a vevői igényeknek megfelelő a választéka, a nyitvatartási ideje, a kiszolgálásának a színvonala, netán többlet egészségügyi szolgáltatásokat, alacsonyabb árakat is kínál, minden bizonnyal meg tudja tartani a vásárlóit.
A mai magyar szabályozás elsősorban a magyar fogyasztók érdekét védi, és nem a patikatulajdonos vállalkozókét. Mivel pedig a gyógyszertárak vannak a vevőikért és nem fordítva, mindez jól is van így.

A szerző szóvivő, Gazdasági Versenyhivatal (GVH)

A GVH reflexióját nagy figyelemmel és még nagyobb döbbenettel olvastam. Három és fél évtizedes gyógyszerészi gyakorlattal és egy ezerfős, gyógyszertárat működtető, gyógyszerészeket közel két évtizede képviselő civil szakmai szerveződéssel a hátam mögött hihetetlennek tartom, hogy ennyi tárgyi tévedéssel és hozzá nem értéssel érvel a mindenható hivatal képviselője.
Cikkemben nem állítottam, hogy köz- és üzleti érdek között rangsorol a Luxemburgi Curia, de tény, hogy ítéletében megállapítja, Európában is „kaphat prioritást a közérdek az üzleti érdekkel szemben”. Így tehát nem igaz az, amit három éve lenyomtak a torkunkon, hogy európai kötelezettség a gyógyszerellátás piacosítása. Nem 2009. május 19-től, hanem mindig is szabadon dönthettek ebben a kérdésben az európai államok. A GVH szóvivője ezek szerint nem hallott még a szubszidiaritási kategóriáról. Kár. Ugyancsak illene tudni a versenyhivatalnak a verseny közgazdasági ismérveit is. Jólneveltségem tiltja, hogy ebben a kérdésben kioktassam, ezért nem teszem. Tény viszont, hogy verseny helyett a lakossági gyógyszerellátás liberalizációja bekötött szemmel való zsákbanfutás a gyógyszerészek számára. Vagy a tőkeerő versenyez a szakértelemmel?
A politikai rendszerváltás 20. születésnapját ünnepeljük. A 9/90. sz. SzEM-rendelet tette lehetővé a jogelőd nélküli magángyógyszertárak létesítését. Képtelenség tehát, hogy együtt építettük a szocializmust és a magángyógyszertárakat, ahogyan a cikk szerzője állítja. Biztosan ismeretlen a hivatal munkatársa előtt az 1994. évi LIV. törvény is, amely tételesen és körültekintően szabályozta a gyógyszertárak létesítésével és a személyi joggal összefüggő kérdéseket. Éppenhogy arról szólt akkor a történet, hogy az állam, nem tudván maradéktalanul eleget tenni az alkotmányban rögzített ellátási kötelezettségének, igen bölcsen segítségül hívta a gyógyszerész-társadalmat. Személyre lebontott feladatokat és felelősséget szignált rá, ami csak kizárólagos jogosítványgyakorlással volt elképzelhető. Ezen alapult a privatizáció is. Nem vagyok a kérdésben zavarba hozható, ugyanis személyesen irányítottam, elsőként, az ország legnagyobb megyéje gyógyszerellátásának teljes magánosítását. Éppen a GVH ne tudná, hogy a tulajdonosnak mindenbe van beleszólása? Gazdasági és szakmai döntésekbe egyaránt. Ezért voltak – az akkori jogalkotói szándék szerint – többségi tulajdonosok a gyógyszerészek. Az állam csak így „merte” átadni a működtetést.
Igen, aggódom a kis gyógyszertárak sorsáért. A kistérségekben élő ember is csak ember. Még ha nem is érdekli a versenyhivatalt. Sokkal kiszolgáltatottabb minden értelemben a városi lakosnál. Neki a gyógyszerész nemcsak az, aki a kezébe adja a piros, sárga, kék dobozos medicinát, hanem annál sokkal több. Bizonyára a GVH nem hallott még népegészségügyről, morbiditási rizikófaktorról, pszichés kiszolgáltatottságról, életviteli egyensúlyról, de ez nem is baj. Viszont akkor honnan a bátorsága, hogy elmagyarázza nekünk, hogy ezek nem is fontosak? Mitől ilyen csalhatatlan a verseny humánellátásbeli preferálásában? Csak nem azért, mert ő a monopolhelyzetben lévő versenyhivatal, és így bármit megtehet?
Itt van a kormányzat politikai felelőssége, hogy beavatkozván a kérdésbe, rendet tegyen. Mivel a közegészségügyi kockázat, jelentem, előállt. Több mint háromszáz kistérségbeli gyógyszertár tönkrement. Értéktelen. Nem veszi meg senki, a kutyának sem kell. Ezt a helyzetet nem oldja meg semmiféle, a faluban elhelyezett gyógyszer-automata (!).
Nagy önbizalomra vall viszont a GVH ítélethirdetés utáni első, azonnali reflexiója, amit szeretnék citálni: „A döntésnek nincs közvetlen hatása a tagállamokra, a szabályozás mindenütt a közpolitikai prioritások és lobbiérdekek érvényesülése szerint alakulhat – véli a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetője (Világgazdaság Online, 2009. május 20.).” Hát ez az, kérem. Mi is nálunk a közpolitikai prioritás? A biznisz.
Ezért kérjük a miniszterelnöktől az azonnali gyógyszertár-létesítési moratóriumot.
Dr. Mikola Bálint