Esély vagy veszély?

Az Európai Unió és Oroszország manapság nem éppen konfliktusoktól mentes kapcsolatai álltak a Bukarestben tartott, a román elnöki hivatal támogatásával a varsói Keleti Kutatások Központja által rendezett V. Európa–Oroszország fórum felszólalásainak középpontjában. Mindez természetesen nem érthető az orosz–amerikai viszony nélkül, míg a helyszín és a térség geopolitikai felértékelődése miatt kiemelten esett szó a Fekete-tenger régiójáról, az energiabiztonság pedig már jó ideje uralja Brüssszel és Moszkva párbeszédét.

(Bukarest)

A Fekete-tenger régiójában különösen problémákkal terhelt Oroszország és az Európai Unió együttműködése. Az Oroszországot az EU legproblematikusabb szomszédjának nevező Traian Basescu szavai rögtön megadták a konferencia alaphangját. A román államfő szerint Oroszországot úgy kell elfogadni, amilyen, ám cserébe Moszkvának a jelenleginél nyitottabb és kiszámíthatóbb politikát kell folytatnia. A román elnök úgy vélte, a Fekete-tenger összekötő kapocs, aligha talált ugyanakkor megértésre Moszkvában az a kijelentése, miszerint e régiónak nemcsak geográfiai, hanem politikai értelemben is Európa részévé kell válnia. E kritikus szavak után Adriean Videanu gazdasági miniszter némi meglepetésre román–orosz energetikai együttműködésről beszélt, amely föld alatti gáztárolók létesítésében és egy Erdélyben építendő atomerőműben testesülhet meg. Nem említette, de a napokban tárgyalt Moszkvában a legnagyobb román energiacég a Déli Áramlatról. Vladimir Socor, az amerikai Jamestown alapítvány elemzője közben a Kreml blöffjének nevezte a tervezett orosz gázvezetéket, s arról beszélt, hogy a türkmén gáztartalék nagyságrendben a Gazproméhoz mérhető.
Karel Schwarzenberg exkülügyminiszter sem kímélte Moszkvát, aki a cseh uniós elnökség sikerei helyett azt fejtegette hosszasan, hogy az orosz gondolkodás leragadt valahol a 19. században. Több felszólaló véleményét is tükrözték a Carnegie Központ elemzőjének, Martha Brill Olcottnak a szavai. A kutató az orosz–ukrán gázviszályra és a grúz–orosz háborúra utalva hívta fel a figyelmet a Moszkva jelentette veszélyre. Mindezt Lech Walesa lengyel exállamfő azzal toldotta meg, ha Európa nem egyesül, s nem lesz a jelenleginél szolidárisabb, akkor nincs sok esélye Oroszországgal és Kínával szemben.
Az orosz politikusok mintha előre megérezték volna a konferencia alaptónusát, hiszen a korábbiakkal ellentétben feltűnően távol maradtak a rendezvénytől. Így a moszkvai szakértőknek kellett megvédeniük a mundér becsületét. Igor Pavlovszkij, a Regnum hírügynökség elemzője például azt hangsúlyozta, az EU–orosz viszony alakulása alapvetően Európától függ. Pozitív elmozdulást vélt felfedezni abban, hogy Amerika a közeljövőben inkább önmagával lesz elfoglalva, így e tekintetben a mostaninál kisebb nyomást gyakorol Európára. Putyin egyik kemény bírálója, az ellenzéki Geidar Dzsemal Európa Amerika-függőségéről beszélve mindezt azzal fejelte meg, hogy Kelet-Közép-Európának végre le kell vetnie az amerikai igát. Pavlovszkij logikáját erősítette a demokrata politikus, Marc Ellenbogen felszólalása is, aki szerint Bush nyolc éve után az Egyesült Államoknak kissé szerényebbnek kell lennie. Az amerikai politikus aláhúzta azt is, hogy Oroszország érdekeit egyetlen komoly világpolitikai szereplő sem hagyhatja figyelmen kívül. Az unión belüli véleménykülönbségeket illusztrálta Pozzo di Borgo Yves szenátor, aki több pragmatizmust várt Európától. Mint fogalmazott, ha Európa fel akarja venni a versenyt Amerikával és Kínával, akkor meg kell tanulnia együttműködnie Oroszországgal. Bernard Guetta mindezt azzal egészítette ki, hogy nem ésszerű a NATO-t az orosz határokig bővíteni. A publicista ehelyett semlegességet javasolt Ukrajnának, Grúziának és Moldovának.