Falrészletek, ablakok

Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész alkotásaiból nyílt kiállítás az Art9 Galériában. A Bőrkollázsok című tárlaton az alkotó a Vigadó Galériában 2003-ban rendezett tárlata után született műveiből mutat be válogatást.

Ki gondolta volna néhány évtizeddel ezelőtt, hogy létezik olyan textilművészet is, amely nem használ fonalat, legfeljebb drótot, nyolcmilliméteres filmhez vagy magnókazettához való celluloidszalagot, összegyűrt papírlapot, számítógépes grafikát? Vagy éppen bőrt! Katona Szabó Erzsébet, aki nagyjából akkor végezte tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu főiskola textil szakán, amikor fénykorát élte a magyarországi kísérleti textilművészet, akkoriban (1983-ban) telepedett le a magyar szecessziós képző- és iparművészet legfontosabb központjában, Gödöllőn, amikor a kísérletezés időszakát kezdte felváltani a hagyományokhoz való viszszatérés korszaka. Azután néhány év alatt ennek a mindenütt jelen lévő, mégis a kortárs művészet világában valahogyan alig ismert anyagnak a felhasználásával mondhatni egyszemélyes műfajt teremtett. Ezzel pedig egyfelől máig tartóan meghosszabbította a kísérletezés időszakát, másfelől a lehető legszorosabb kapcsolatot hozta létre a kortárs művészet és a kézművesség sok évezredes tradíciói között.
Hiszen a bőr, amely valószínűleg már akkor a legfontosabb anyagok közé tartozott, amikor a szövés mesterségéről még nem is álmodott az emberiség, Katona Szabó Erzsébet művészetében a kifejezés lehető legszemélyesebb eszközévé, közegévé vált. Hogy milyen nagyszabású alkotás formájában jelenhet meg, azt a legmeggyőzőbben a művész 2003-ban a Vigadó Galériában rendezett kiállításának a főműve, a Fal (részlet) bizonyította. A három méter magas, mintegy tíz méter széles alkotás apró, talált bőrdarabok együtteséből épült fel, mintegy annak a mérhetetlen hosszúságú falnak egyetlen kimetszett szakaszát megtestesítve, amely a szó szoros és átvitt értelmében mindig ott van, láthatatlanul is, közöttünk és a világ között, s amelyen egyszerre szeretnénk áthatolni, s belül maradni, a többiekkel való azonosulás és az önmagunk védelme kettős kötődésében.
Kapu, létra, ablakocska – ez a három motívum sejlett fel a művön, s e három motívum azokon a műveken is, amelyek születésük idejét tekintve a Fal (részlet) utáninak mondhatók, valójában azonban egy olyan műegyüttes szerves részét képezik, amelynek első darabjai már a nyolcvanas években megszülettek. Egyszerre szóltak-szólnak a bőrkollázsok darabjai a históriáról, a közösségről, hiszen született palástzászló, keresztzászló, jelképzászló a millennium körüli években, született úti kárpit, megjelentek a művek szabadtéren, fesztiválokon, biennálékon, s szóltak a lélek rezdüléseiről, az álomról az eső áztatta franciakertről, a hortus clausus rejtett szépségéről, a tenger emlékéről vagy éppen hajnali találkozásról az álmok kiskertjében. Illumináció – ezt a címet kapta az egyik alkotás, ami egyszerre utal a középkori kódexmásolók szorgos munkálkodására s arra a szerepre, amely valójában minden műalkotásban benne foglaltatik: megvilágítás, a dolgok rejtett értelmének a felfedése vagy legalábbis sejtetése, a mű nézőjében egy asszociációsor elindítása, amelynek végén – ha van ilyen – kialakítja a műről saját értelmezését. Ebben a „megvilágosodásban” szerepe van a talált anyag felületi szépségének és persze a síkból a mű nézője felé kilépő, az olykor szinte reliefszerűen plasztikus hatást elérő, egymásra rakott részleteknek is.
Lombok rajzolta árnyékok jelennek meg a mű mögött a falon, a folyó felszínén megcsillanó fények, tükröződő látványtöredékek sejlenek fel. Katona Szabó Erzsébet művei a gödöllői műhelyben és inspiráló szellemi közegben továbbra is annak a belső logikának az alapján fejlődtek s fejlődnek tovább, amelynek mentén a korábbi alkotások elrendeződtek. A Fal (részlet), ahogyan a Nagy Noktürn mutatja, így jelenhet meg egyszerre tágasabb kivágásban, emlékekkel és sejtésekkel teli város részeként, s közelíthet a pillantás egy-egy szűkebb kivágáshoz, ablakhoz, amelyen keresztül hol innen, hol onnan pillanthatunk be a mű mögötti izgalmas világokba. Újra abban a városban járunk, ahol találkoztunk? Vagy azok között a falak, fák, bokrok között, ahol a találkozás elmaradt? Akárhogyan is van, a bőrkollázsok emlékképeket hívnak elő bennünk, a fájdalom és az öröm, a szorongás és a remény érzései vetülnek egymásra. Mindaz, ami történik, szavakban megfogalmazhatatlan, de annál erőteljesebben átérezhető, ahogyan álmainkat át tudjuk élni, az alvás és az ébrenlét határán.