Hadiállapotok

Sárfőy György kapitány után mind ez idáig hiába kutattam, az ismert nagy családtörténeti és történelmi összefoglalásokban nem találkoztam a nevével. Egy azonos nevű erdélyi Sárfőy György 1673-ban kapott nemesi levelet, de a Kolozs vármegyei Sárfőyek bizonyára másik családhoz tartoztak. Pedig a maga korában, a XVII. század első évtizedeiben alighanem jelentős ember lehetett ez a németes, ám meglehetősen következetlen helyesírással, de magyarul író katona, aki Szécsény, Fülek és Érsekújvár történetében játszott szerepet. Nevével és hosszas feljegyzéseivel egy 1497-ben nyomtatott, szentek ünnepeire írt prédikációgyűjtemény borítóján és címlapján találkoztam. Sárfőy György sokadik tulajdonosa volt Michael Lochmayer Hagenauban nyomtatott könyvének, de szerencsére nem az utolsó: később Patai Mihály ferenceshez került a prédikációgyűjtemény, aki gondosan megőrizte az érdekes bejegyzésekkel gazdagított munkát, így kerülhetett 1679-ben a rendi könyvtárba, ahol mindmáig őrzik.
A feljegyzések az 1621. év hadi eseményeit örökítik meg, színesítve a más forrásokból is jól ismert korszakra vonatkozó ismereteinket. Sárfőy szerint 1621 áprilisában Herenchény István, Béky Mátyás és Nagy Jakab mindössze huszonöt katonával szerezte meg Jakosi Ferenc kapitánytól a füleki várat Ferdinánd császár számára. Más forrásokból úgy tudjuk, a füleki várat Széchy György kapitánya, Bosnyák Tamás vonta el a fejedelem hűségétől. Április 11-én Sárfőy és Sallangy (Salánky) György átadta Szécsényt a füleki hadnak. A katonákat a kapun bocsátották be, de így is tizennégy ember halálával járt az átállás, mert a porkolábot és Sárfőy György tizenhárom vitézét megölték. Hosszú ideig nem élvezhették a békét Szécsény polgárai, mert április 22-én Bethlen nevében Rákóczi György, a későbbi fejedelem hatezer lovassal és gyalogossal támadt a várra, és „az belső árulók miatt meg nem tarthatnák” az erősséget, segítség pedig sehonnan sem érkezett a védelemre. Másnap Rákóczi felégettette a „Hochstadtot”. Hiába adott Rákóczi „hitlevelet”, hiába ígérte meg a császárhű védők sértetlenségét, április 29-én elfogták Sárfőy Györgyöt, aki „vitetik Fülek alá Rákóczitul Bethlen fejedelemnek”.
A megpróbáltatások ezzel nem értek véget, mert az élelmes kapitány Nyitra felé hurcoltatván elszökött. Bethlen tizenkétezer katonája körbevette Füleket, és három napig lőtte a várat. E csatározásokban Sárfőy nem vett részt, de azt feljegyezte, hogy ekkortájt „Ferdinánd császár hada szállja meg Újvárat harminckétezer német haddal”.
Majd egy rövid, általános leírás következik arról, hogy „Pálfy Tamás, Koháry Péter, Pálfy Miklós, Bosnyák Tamás, Eszterhás Pál, Somogyi Mátyás négy ezred magokkal veszik kezekhez az bánya várasakat, Zólyomnál Bethlen hadát, hétszáz lovast elfuttatnak; Zólymot, Véglest kezekhez veszik”. Itt a feljegyzést készítő Sárfőy egyes szám első személyben folytatja az elbeszélést: „Megyünk négyezer magyarral Fülek felé.” Bosnyák Tamás „táborunkból békességrül traktálni” indul Bethlenhez, ám ott „hitetlenül megfogatik”. A hadiszerencse ekkor Bethlenhez pártolt, mert „egyik része az hadunknak megveretik, másik része veretik meg Szent Kereszt táján, Nagyenyed elesik, Pálfy István megfogatik”. Ugyanakkor Daróczi Istvánt gyermekeivel együtt a török fogja el, és „Pálfy urammal Erdélybe küldetnek az fogságra”.
A háború azonban nem ért véget. A feljegyzés szerint július 3-án „Füleket Bethlen Gábor tíz ezered magával megszállja”, de hiába van az ötszáz fős török segítség és a 28 ágyú, „heted napig keveset árt neki. Elszáll alóla.” Úgy látszik, Sárfőy is a füleki várat védte ekkor, mert így folytatta: „reverzálist kíván tőlünk, hogy ellenséges képpen míg Újvár dolga elválik, ellene nem járunk”. Az utolsó feljegyzés arról tudósít, hogy Bethlen július 10-én Újvár ellen indult.
Hogy mi történhetett ezután Sárfőy Györggyel, nem tudhatjuk. Talán Füleken maradt, vagy legalábbis itt – esetleg Szécsényben – hagyhatta érdekes feljegyzéseit tartalmazó prédikációgyűjteményét, amelyet később Patai Mihály szerzett meg.
Patai az 1500-as évek végén született, nevéből ítélve alighanem Gyöngyöspatán. 1610-ben lépett a ferencesek közé Gyöngyösön, itt volt novícius és klerikus. 1622-ben Szegeden, 1626-ban Gyöngyösön, 1629-ben Szécsényben, 1638-ban Füleken szolgált. Az ő kezétől csupán a rövid tulajdonosi bejegyzés olvasható Lochmayer egyszerű, vörös-kék iniciálékkal díszített prédikációskönyvében, amelyet hitszónokként nagyobb haszonnal forgathatott, mint Sárfőy György, a viszontagságos életű katona.