Vajon ki állhatott a múlt csütörtöki záhedáni öngyilkos merénylet mögött, amelyben 25 iráni vesztette életét? A jelenlegi helyzetben a válasz ugyancsak sokesélyes. A módszer Irakból importált. Az Iránban kisebbségben lévő szunniták vasárnap is zúgolódtak a merénylet helyszínén, öt halott lett a következménye. A kábítószercsempész bandák bosszújáról van szó? Esetleg feléled a beludzsisztáni nemzeti érzés? Vagy épp a pakisztáni ingatag helyzet sugárzik ki Iránra? Mindnek van esélye, de fő az, hogy az iráni vezetés a választási kampányban egyből meg tudta nevezni a külföldi bűnbakot: az Egyesült Államok és Izrael áll a robbantás hátterében.
Az országok többségében a külpolitikai kérdések csak rendkívül ritka esetben szólhatnak bele a választások kimenetelébe, legyenek azok akár parlamenti, akár elnökválasztások. Persze fontos az, hogy a nép támogatottságára pályázó milyen elveket vall a világról, de korántsem olyan lényeges, mint a felfogása a mindennapi életről. Így van ez Iránban is, ahol jövő pénteken elnököt választanak. A perzsa ország a világpolitika egyik gyújtópontjában áll, ám ha megkérdezünk egy állampolgárt, hogy számára mi a fontosabb: az ilyen-olyan viszony erősítése valamelyik szomszéddal vagy az otthoni megélhetés szakadatlan drágulása, nagy valószínűséggel ez utóbbit mondja meghatározónak.
Mahmúd Ahmadinezsád a 2005-ös választásokon azzal az ígéretével tudta magához vonzani a néptömegek támogatását, hogy megígérte: a szegénység ellen fog harcolni, a kőolajbevételeket újra fogja osztani, és kíméletlen lesz a korrupcióval szemben. Hát körülbelül ez az a három terület, ahol teljes kudarcot vallott. Persze hangzatos kijelentésekben (Izraelt eltöröljük a térképről, vagy nem tárgyalunk az imperialistákkal atomprogramunkról) kiválóan teljesített, de épp az iráni életminőség javításában futottak zátonyra kísérletei.
A világgazdasági válság ellenére az ország helyzete stabil – érvel az elnök, aki szerint a növekedés öt százalék feletti lesz. De nézzük meg a mutatókat! A 72 milliós országban a munkanélküliség 12,5 százalékos. A 30 év alattiak között ez a szám még magasabb. Irán kimondottan fiatal ország: az 1979-es forradalmat követően születettek száma meghaladja a lakosság 60 százalékát. Az infláció tavaly elérte a 25 százalékot. Az irániak jelentős része korántsem tud nyugodtan tekinteni a jövőbe.
Nyilván látja ezt a mostani elnök is. Miként próbál ezen segíteni? Úgy, hogy a kormány vidéken a legszegényebbeknek burgonyát oszt. Most azt az elnököt vádolják szavazatvásárlással, aki hajdanán oly hevesen küzdött a korrupció ellen. A diákok egyébként megőrizték humorukat, tehát nincs baj velük. A krumpli a volt elnök egész kormányának jelképe. Az Ahmadinezsáddal túlságosan nem rokonszenvező gyűléseken az egyetemisták a „Halál a krumplira!” jelszót skandálják, utánozva a mecsetekben imanapokon elmaradhatatlan „Halál Amerikára!, Halál Izraelre!” felkiáltást. Beszélnek az egyes egyetemistáknak „nyújtott” 50–100 dollár értékű csekkekről is. A hófehér borítékokon diszkrét apró betűkkel ez áll: „A kormány ajándéka”.
A bármilyen összeállítású kabinetnek azonban a jövőre nézve sem lesznek jó kilátásai. Irán kiviteli termékeinek 80 százalékát a kőolaj és a földgáz adja. Az elkövetkező másfél évben – épp a világgazdasági válság miatt – aligha nő meg a kereslet e két termékre. Ráadásul az energiahordozók piacán a hatalmas áresés után nem számíthatunk fellendülésre: a tavalyi majd 150 dolláros hordónkénti eladási ár az idén jó, ha 60 dollár körül stabilizálódik.
A gazdasági helyzet megoldása egyesek szerint meghaladta a jelenlegi elnök képességeit, de igazán a szabadságjogokban nagy az űr, ahol azért tehetett volna valamit. Az úgynevezett reformszárnyhoz tartozó elnökjelöltek, mint Mir Hosszein Muszavi, aki a nyolcvanas években volt miniszterelnök, valamint Mehdi Karubi, a parlament volt elnöke a fiatalok közt szereznek jó pontokat az elemi szabadságjogok képviseletével. Karubi azt ígéri választóinak, hogy ha őt választják meg elnöknek, visszavonja a rendőrség vallást felügyelő szakaszának jogosítványait, amelyekkel beleszólhat abba, milyen ruhát hordhatnak a járókelők. Ugyanis az iráni utcákon a férfiak és a nők csak elkülönülve mehetnek, és a nőknek kötelező a fular viselete, amely eltakarja a hajat, nehogy egy kis tincs huncutul kikukucskáljon.
A nyugati médiában Muszavi a kampány során egyenesen a gondolat és kifejezés szabadságának védelmezőjeként tűnik fel. A feleségek is szót kapnak a kampányban, nem is akármilyen szót. Muszavi hitvese, Zara Ranavard egyenesen fogalmazott egy kampánygyűlésen: „Egy új kormánnyal abban bízhatunk, hogy nem lesznek politikai foglyok, bebörtönzött egyetemisták, és megszűnik végre a nők hátrányos megkülönböztetése, amely nem csupán egy remény, hanem sokkal több lesz annál.” Ez bátor kijelentés. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az elnöki posztért pályázó 475 jelöltből 42 volt nő, akik közül az Őrök Tanácsa, a magas rangú muzulmán egyházi képviselőkből álló testület, amely az igazi hatalom birtokosa Iránban, egyet sem támogatott az elnökválasztáson való indulásra. Mint egy iráni újságírónő a Le Figaro című francia napilapnak kifejtette: épp azért ilyen zavaros a meghatározása annak, hogy nők mikor indulhatnak az elnökválasztásokon, hogy még az elbírálóknak se okozzanak gondot, ha eltanácsolják őket. Az iráni nőknek 1963 óta van választójoguk, és az elnöki posztra – mindenféle jogi buktatókkal – gyakorlatilag nem választhatók.
A France 24 tévécsatorna internetes kiadása elkísért egy teheráni egyetemista lányt egy napján. Az iráni a világ egyik legfiatalabb nemzete, még egyetemistáinak létszámában is az egyik világvezető helyre pályázik: a szám szinte hihetetlen, de hárommillióan koptatják az iráni felsőfokú oktatási intézmények padjait, közülük hatvan százalék nő. Szinte kizárólag mind a forradalom után születtek, csak elbeszélésekből szerezhettek tapasztalatot az előző rendszerről. Ők a forradalom gyermekei. Ők nem akarnak mást, mint hogy a vezetés több szabadságot adjon nekik.
Ilyen elvek ragadták magával Horát is, aki informatikusnak készül, és aktívan kampányol Mir Hosszein Muszavi mellett. Ő is panaszkodik az iszlám vallásrendészetre, mint elmondta, ha akarnak, bárkibe beleköthetnek. Muszavi azt ígéri, ő ennek véget vet – fejtette ki reményét Hora. Reggel korán kel, rohan az egyetemre, aztán plakátokat ragaszt, szórólapokat oszt, mint mondja, van, aki „lezsoldosozza”, de mások mosolyából, biztató szavaiból erőt merít. „Mi nem akarunk mást, mint több szabadságot, a nemzetközi kapcsolatok könnyebbé tételét és a cenzúra eltörlését” – összegezte elveit Hora. Este, amikor fáradtan hazamegy, meghallgatja apját, hogy mi is történt az elnökválasztási kampányban. Még áttekinti e-mailjeit, átfutja a bejegyzéseket a Facebookon, és beleolvas kedvenc blogjaiba. Nagyon készül a választás napjára, június 12-re.
Ne éljünk tévedésben, az Iráni Iszlám Köztársaságban a reformpárti és konzervatív szavak jelentése más, mint mifelénk. A reformpárti éppúgy a muzulmán papság meghatározó részének támogatásával rendelkezik, mint a konzervatív. Elképzeléseik között csak hajszálnyi, de ha az adott közösség viszonyait vizsgáljuk, akár óriási különbség lehetséges. Az iszlám forradalom győzelme után természetesen minden jelölt hithű muzulmán, sőt nem egy vallási méltóságot visel. A legfőbb hatalom Ali Hamenei ajatollahnak, a forradalom vezetőjének kezében összpontosul.
Például a negyedik elnökjelölt, Mosen Rezai, akit szintén a konzervatívokhoz sorol a világsajtó, és aki évekig a Forradalmi Gárda parancsnoka volt, így kommentálta ellenfele, Ahmadinezsád pénzosztogatási kísérletét: „Ne adjatok a fiataloknak pénzt, inkább adjatok nekik munkát!” Nagy igazság. De vajon hol tudnának valós munkát adni az évente csupán az egyetemekről kikerülő százezreknek?!
A szegényebb néprétegek – talán még mindig – Ahmadinezsádhoz húznak, pláne ha mégis hat a csupán a megrothadást megelőzendő szétosztogatott sok tonna krumpli. Ha igazak a hírek, hogy ő már rég kiesett a felsőbb papság kegyeiből, akkor jöhet az 54 esztendős Rezai. Mir Hosszein Muszavi győzelme olyan reményeket szülne, amelyekbe a korábban hatalmon lévő Hatami ajatollah – aki egyébként a közelmúltban teljes támogatásáról biztosította a jelöltet – foga is beletört. Még külpolitika nélkül is izgalmas ez a választási játszma.
