Hol van az ország?

A nyolcvankilenc előtt írt szövegeket átszövi egy finom, néha látható, néha alig-alig észrevehető fonal, puha acélszál, a diktatúra védjegye. Olyan, mint a hitelesítő fémszál a pénzen. „A hazai irodalom ma két alapvető themával nem foglalkozhat:” – veti fel Ambrus Lajos rendszerváltó, a Kortárs Kiadó jóvoltából most javított formában újból olvasható könyvheti regényében. A kettőspont után két oldalt keresztülszelő vastag fekete vonal található, fölötte egyetlen szó: CENSURAT.
A puha diktatúra kifejezés, tudjuk, paradoxon. Lehet persze filozofálni azon, hogy puha, puhább vagy legpuhább. Gyulay Kázmér – de genere Kaplony – berontott a tiszti kaszinóba, és „egy fényesre koptatott dákóval agyba-főbe verte Gröber őrnagyot, a helyi kulázerezred nyugalmazott parancsnokát. Ezután, maga sem tudott szamot adni róla, hogyan, atevickélt a városka főterén álló Három Macska nevezetű vendéglőbe, ahol kelet-európai mérték szerint félholtra itta magát. Pénzt es energiát nem kímélve, másfél napig húzatta Tas Péternek, a jó nevű zeneszerzőnek Azt a kutyafaját!, valamint Aki nem züllött még soha kezdetű nótáját. A mulatozás koronájaként másnap, a délutáni órákban – természetesen feltűnés nélkül – megjelent Szucsányi úr, a városka borbélymodorú nyomozója, néhány választékosan öltözött rendőrállat kíséretében, felnyalábolták a tökrészeg Gy. Kázmért, és átvitték a főtéren székelő kapitányságra. Itt energiát és fáradságot nem kímelve igen rövid idő alatt tökéletesen kijózanították.”
Berontott: mikor? Ez az újságcikkbe illő hír nemcsak regényes, hanem maga a regény; a színpadias jelenet hátterében álló indítékokat Ambrus Lajos szálanként bontja ki, nem felületes történelmi oknyomozás eredményeképpen. A jelenet alatt szereplő dátum ugyanis, persze, nem ezerkilencszáz-, hanem ezernyolcszázhatvanhárom. A negyvennyolcas szabadságharcot követő megtorlás, a Bach-korszak, az önkényuralom történeti rekonstrukciójaként olvasható szövegből legalább enynyire világosan kibomlik az évszázaddal későbbi szocialista diktatúrával szembeni oppozíció.
Egy különbséggel. Gyulay Kázmér tettében van valami valóban színpadias, már-már hősies gesztus – az ötvenhatos forradalmat követő diktatúra módszereiből, besúgórendszeréből, temetőiből mindez hiányzik. Az ellenállás reményét nem, de báját elveszítettük. Ma már világosan látszik, hogy huszadik századunk legterhesebb öröksége a szocialista embertípus által meghonosított szocialista kisszerűség, a mutyi, a gagyi, a giccs, a közhely. Ambrus könyve a nyelvi igénytelenség vádirata. Védőbeszéd a huszadik század ellen, a tizenkilencedik századért. Ahogy A kőszívű ember fiait Jókai ezerkilencszáznyolcvankilencben megírta volna.
(Ambrus Lajos: Eldorádó. Kortárs Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 3000 forint)