Rozsda

Megjelentek az első rozsdafoltok a Rajk László készítette, Veszprémben lebontott, 1956-os emlékmű felületén – adta hírül a Népszabadság. A lap helyi tudósítója felidézi az építész be sem fejezett alkotásának történetét, tudatva a megyeszékhely fideszes polgármesterének döntő érvét, miszerint Rajk – és cége, a Köztigon Kft. – a kivitelezés során több helyütt eltért a szakhatóság által kiadott építési engedélytől, és ezért bonttatta le az önkormányzat a fémtorzót. Ami most, darabjaira szedve hever a városi közüzemi vállalat Házgyári úti telephelyén, egy fedél nélküli raktárban, és a hír szerint a rozsda megkezdte az emésztését.
A Magyar Nemzet is többször foglalkozott a veszprémi emlékmű ügyével, nem árt röviden emlékeztetni a történet legérdekesebb epizódjaira. Az ifjabb Rajk még 2005 tavaszán nyerte el – tizenegy pályázó közül – a megbízást az ’56-os emlékmű elkészítésére, amikor Veszprém első embere a kormánypárti Dióssy László volt. Lehet, hogy ez csupán a véletlen műve, ám az elmúlt húsz év tapasztalatai után mind kevésbé lehet hinni az ilyesfajta véletlenekben. Az építész a szerződés szerint húszmillió forintos díjért vállalta a szobor elkészítését és felállítását a Petőfi Színház kertjében. Októberre láthatóvá is vált a mű: az 1908-ban Medgyaszay István terve szerint, míves szecessziós stílusban épült színház mellett úgy nézett ki az ipari jellegű fémkonstrukció, mint tehén a neccharisnyában. A patrióta polgárok közül sokan szóvá is tették kritikájukat az ’56-os emlékmű minőségével szemben – a történelmi esemény és emlékezete kényes kérdés Pap János és Brusznyai Árpád városában –, de az sem hozta közelebb a helybeliek szívéhez az objektumot, hogy a szocialistákkal egybekelt liberálisok országos vezetői – Pető, Gusztos, Magyar, Horn stb. – az emlékmű előtt pózoltak a választási kampányban.
2006-ban a változásra szavaztak a veszprémiek, s ennek egyik következménye lett a szoborügy felülvizsgálata. Azután elkészült egy másik, konzervatív stílusú monument – Melocco Miklós alkotása – a meggyilkolt Brusznyai tanár úr emlékére, amelyet a polgárok sokkal közelebb éreznek magukhoz és ’56 szelleméhez. A Rajk-féle művészi próbálkozás végképp okafogyottá vált, az említett építéshatósági szabályszegések jogalapot teremtettek a bontásra, ami végül 2008-ban egy éjszaka, különleges szállítójármű igénybevételével meg is történt. A fémtárgy a telepre került. A kutya sem ugat utána, mondhatnánk, azonban az alkotó és cége máig keresi a jogorvoslatot a történtekre. Veszprém vezetői a per kapcsán műszaki szakvéleményt is beszereztek a helyi egyetemtől arra vonatkozólag, hogy a műtárgy anyaga megfelel-e a szerződésben foglaltaknak, a szakértői válasz erre – és a kivitelezés minőségére – szintén nemleges volt.
A Népszabadság idézett, május 26-án megjelent tudósítása a rozsdásodó emlékműről azonban groteszk fordulat vett. A cikkre pár nappal később levélben reagált Rajk László. Megköszönte az ezúton nyert tájékoztatást műve sanyarú sorsáról: „Az elmúlt 5 hónapban, amióta az önkormányzat lerombolta – írja –, úgy tűnik, az alkotást súlyos károsodás érte.” Érvelését ekképp támasztja alá: „a 2006. október és 2008. december között eltelt több mint kétéves időszak alatt (…) semmilyen elváltozás nem történt”. Hát, ez egy újabb, nyomós érv a fémtárgy lebontása mellett, hiszen az élet maga megerősíti a szakértői véleményt: a köztéri emlékmű anyaga máris korrodálódik, pedig még három éve sincs az Isten szabad ege alatt. Innen tekintve a történteket, minő szerencse, hogy az „alkotás” a városszéli telepen hever, és nem a színházkert gyönyörű bokrai, fái közt emészti a rozsda, mint az időkereket a pesti Városligetben.
2008 januárjában e hasábokon azt bátorkodtam javasolni, hogy a lebontandó fémet adják el a veszprémi MÉH-telepen, és az érte kapott pénzt költsék a város szegényeire. Az ötlet azóta még aktuálisabb lett, nem kis részben a kisebbik kormánypárt gazdaságpolitikája miatt.