Szikra láng nélkül

Női kézilabda-válogatottunk 1997 óta nem kényszerült éles világbajnoki selejtezőt vívni, és a jelek szerint idén sem észvesztő izgalmak árán jut ki a decemberi, kínai vb-re. Tizenkét éve ötgólos hátrányt kellett behozni Jugoszlávia ellen Nyíregyházán, és bár a helyszín vasárnap ugyanaz lesz, a kiindulási alap egészen más, hiszen együttesünk szombaton idegenben, Simonyban is legyőzte 22-21-re Szlovákiát.

Kissé megrezzentünk, amikor, alighogy beértünk Simony úgynevezett belvárosába, máris rendőrök állítottak meg és igazoltattak bennünket, felírva autónk mind a négy utasának összes fellelhető adatait. Aztán szerencsére ez volt az első és az utolsó kellemetlenség a felvidéki kiruccanáson. A házigazdák ugyanis egyetlen gesztusukkal sem próbálták meg tágítani vagy szétfeszíteni egy sportesemény kereteit, erre inkább némely honfitársunk tett kísérletet. (Ennek dacára megengedőbb vagyok a dunaszerdahelyi, csallóközi szurkolókkal, aki ugyanis nap mint nap kénytelen Jan Slotát hallgatni, olvasni, elszenvedni, attól csak a budapesti elefántcsonttornyaikban bölcselkedők várhatják el minden szituációban az EU-konform viselkedést.) A hajdani csehszlovák nagycsapat, az Iszkra – nyelvünkön szikra – Partizanske kívülről skanzenszerű, belül valamelyest helyrepofozott csarnokában azonban egyetlen szikrából sem lobbant fel a láng.
Már csak azért sem, mert a szlovákokból teljesen hiányzott a tűz, láthatóan bőven beérték a derekasan küzdő áldozat szerepével. Tóth Zsanett, a békéscsabai kapus ugyan több ziccert is megfogott, de mellette csak az első félidőben érthetetlenül pihentetett Popluharová kézilabdázott nemzetközi szinten. A négygólos Jakubisová bezzeg azzal tűnt ki, hogy a legártatlanabb érintésre is keljfeljancsit – esetleg „keljfeljuliskát” – játszott, amit a szerb bírók érdemen felüldíjaztak. Jelesül nyolc kétperces kiállítással, amiből a válogatottba Peking után hét góllal viszszatért Tóth Tímea kettőt már negyedóra elteltével összeszedett. Ezzel ki is szállt védekezésből, de támadásból szerencsére nem. E kettősségről utólag így vallott: „Szerintem zökkenőmentesen illeszkedtem vissza, örülök a győzelemnek és a góljaimnak. A kiállításoknál kicsit balfék voltam, de nem éreztem úgy, hogy teljesen jogosak lettek volna.”
Szünet után az újonc békéscsabai beállós, Tóth Katalin találatai is kellettek a végül 22-21-es különbséggel kicsikart győzelemhez, ami azért pontosan jelzi, hogy inkább a védelmek szolgáltak rá a méltatásra.
Hiszen egy meccsen 43 gólt dobni igazán szép produkció – egy csapattól. Na de kettőtől? Imre Vilmos szövetségi kapitánnyal így aztán nehezen szállhattunk volna vitába, amikor úgy értékelt: „Büszke vagyok a csapatra, mert egyre erősödő nyomást kellett elviselnie, de sikerrel tette. Az akcióinkon és a helyzetkihasználásunkon azonban a visszavágóra javítanunk kell.” Már csak magunk miatt is; mert a továbbjutás minden valószínűség szerint eldőlt. A hazaiak legjobbja, Tóth Zsanett sem cáfolta ezt, amint felvetettem neki, társain egyáltalán nem érződött, hogy felvetődne bennük, akár győzhetnek is. „Sajnos ez a szlovák mentalitás – adott igen kategorikus feleletet a kapus, aztán azzal folytatta: – Ezért van bennem hiányérzet, mert szerintem ma nyerhettünk volna, de Nyíregyházán mindenképpen meg akarjuk nehezíteni a magyarok dolgát.”
Igen, mostantól ez lehet a szlovákok maximális célja. A mieink dolgát megnehezíteni. Mert a kínai vb-vel nekik sok egyéb teendőjük már nemigen akad.