A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány termeiben látható Az impresszionizmus sodrában című kiállítás nemcsak kiváló művek sorát prezentálja a látogatók számára, de az időszak magyar festészetének kutatói számára is izgalmas kérdéseket sorakoztat föl. Egészen a kilencvenes évekig ugyanis kevés szó esett az impresszionizmus és a XIX. század végi magyar festészet sokszínű kapcsolatáról.
A plein-air, azaz a szabadban való festés, a kiszínesedő paletta és az impresszionizmus, posztimpresszionizmus, pointillizmus, expresszionizmus kapcsolata meglehetősen összetett problémaköre ugyan a művek megszületése, azaz lassan százötven éve foglalkoztatja a kutatókat, magáról az impreszszionizmusról azonban csak az 1990-es években jelent meg az első, „az egész világra kiterjedő monumentális kötet”, ahogyan a Kogart-ház kiállításának kurátora, Szinyei Merse Anna művészettörténész fogalmaz. A magyar anyag iránti figyelem is ebben az időszakban erősödött föl, olyannyira, hogy a Magyar Nemzeti Galéria 1994-ben meghívást kapott Osnabrückbe egy plein-air kiállítás rendezésére, amelyet hágai, genti, dijoni, müncheni, krakkói és párizsi bemutatók követtek. Komoly lehetőséget jelentettek a különböző jelenségek vizsgálatára a nagybányai művésztelep 1996-os, a szolnoki művésztelep 2002-es centenáriumi kiállításai is. Egyre inkább körvonalazódott a kép, amely most a Kogart-ház kiállításán valóságos panorámává vált, s amely azt sugallja a látogató számára, hogy noha a klaszszikus értelemben vett impresszionizmus kategóriájába sorolható műalkotásban nem igazán bővelkedik a magyar művészet, szinte alig volt olyan jelentős művészünk az adott korszakban, akinek munkásságára ne gyakorolt volna hatást a plein-air festészet, az „egyedi látvány színértékei, a fények által meghatározott formák, a színes árnyékok – egyszóval olyan jelenségek, amelyek visszaadása a plein-air festők számára elsődleges fontosságúvá vált”, ahogyan azt a katalógusban az előzmények között bemutatott id. Markó Károlyról olvashatjuk. Vele és Barabás Miklóssal indul a tárlat, s Koszta Józseffel, az alföldi festészet, a magyar expresszív törekvések egyik legnagyobbjával zárul. Mészöly Géza, Paál László, Munkácsy Mihály és mások műveit követően ér el a bemutató a csúcsponthoz, Szinyei Merse Pál Mályváihoz, Anya és gyermekeihez, amely sok évtizedig lappangott, csak az 1980-as években bukkant nyomára a tárlat kurátora. Továbbra is a legnagyobbak, Mednyánszky, Deák-Ébner, Fényes Adolf művei következnek, vezetnek el a nagybányai művésztelep mestereihez, mindenekelőtt Ferenczy Károlyhoz, akit szinte kamaratárlatnyi festmény képvisel, Iványi-Grünwaldhoz, Glatzhoz, akiknek köszönhetően Nagybánya templomai, a Kereszthegy oldala, a sebes folyású Zazar és a tájjal együtt élő emberek olyan intenzitással jelennek meg, mintha csak mi is az ő jelen idejüket élnénk.
Másként adják vissza e művek a pillanatnyi látványt, mint a francia impresszionizmus nagyjai, mintha csak tudnák, nem engedhetik át magukat olyan önfeledten a múló időnek, mint azok, mert előbb azt kell körültapogatniuk, kijelölniük színes festékbe mártott ecsetjeikkel, melyek azok a maradandó értékek, amelyekhez visszatérhetnek a villanásnyi látomások után. De éppen ez az, ami miatt igazán a magunkénak érezhetjük őket.
(Az impresszionizmus sodrában, Kogart-ház, augusztus 2-ig.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
