Nem ellenség Mohács táján az ár

Áldás volt az eső a régiek szerint, csak az elvárosiasodott mai ember dühöng, ha beborul az ég, mert félti a nem vízálló cipőjét, és nem gondol a vetésekre, a fákra, az erdőkben, mezőkön szomjazó növényekre, állatokra. Az árvízzel is hasonlóan vagyunk. Klasszikus irodalmi alkotásainkban pusztító áradásokról olvasunk halálos áldozatokkal, semmivé lett házakkal, elhullt állatokkal. Máshonnan, például a Talpalatnyi zöld című műsorból tudhatjuk meg viszont manapság, hogy az áradás többnyire jó, az áradás kell a vizek, vízpartok állatvilágának. A szúnyogok is jók, amelyeknek a lárváit a víz messze kimossa a partra, mert sok állat fő tápláléka éppen a szúnyog. A természetes – mesterségesen nem befolyásolt – áradás csak az embernek nem jó, aki butaságában és gőgjében a folyó árterébe építkezik, és a természet rovására próbál élni és a mindennapjait szervezni.
A Talpalatnyi zöld utolsó adása a Duna-Dráva Nemzeti Parkba kalauzolja a nézőt, érintetlen vagy szinte érintetlen vizek, vízparti madárcsaládok, védett és nem védett növénypopulációk világába, ahová azért van bejárása a zöldturistának és az erdei iskolás gyermeknek is. A műsor bemutatja többek közt Csomor Tibor magasépítő-mérnököt, aki beteg madarakat gondoz a kertjében saját költségén. A kamera megles egy kerti gólyaetetést, látunk lábadozó baglyokat, ölyveket. Megtudjuk, hogy azért a természet rendjébe folytonosan belepiszkáló ember néha jót is tesz: a vízparton elhelyezett betonrácsok közt megtapad a mindössze egy napig csíraképes fűz magja, s a Duna partvidékeire oly jellemző fűzbokrok így képezhetnek sűrű keretet a folyó köré. A műsor igyekszik organikusan építkezni. Látjuk a tájat, szó esik történelméről, főként a törökök elől a mellékágakba menekülő sokácokról, akik visszatérve ördögálarccal ijesztgették el a megszállókat. Ez a busójárás egyik legendája. Megelevenedik a régi Mohács története valaha békésen éldegélő nemzetiségeivel, élénk kereskedelmével. Látjuk a mai sokác néptáncosokat, a riporter utoljára még vallatóra fogja a családjával a gyönyörű tájon élő természetvédelmi őrt, akiből próbál nagy igazságokat kicsalni. Valami olyasmiről, hogy mennyivel jobb eldugott, csendes természeti környezetben élni nagy családdal, mint máshol. Egy tizenöt esztendős műsorról beszélünk most, amely nyilván nem mindig tud hatalmas, világrengető filozófiai igazságokkal szolgálni minden héten. Vagy talán nem mindig ott van az új rácsodálkozni való, ahol az alkotók gondolják. Legyen most nekik elég annyi, hogy egy életre megértettem, hogy a víz, az áradás nem ellenség, és ha nem tudom gondolkodásomat megannyi élőlény elemi igényeihez igazítani, velem van a baj. És egyszer meg is fogom fizetni az árát.
(Talpalatnyi zöld, Duna TV, július 4., 11.05.)