Ünnepelték a zsinagógát

MTI
2009. 09. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepélyes keretek között tegnap újraavatták az idén 150 éves budapesti Dohány utcai zsinagógát és az előtte lévő, újonnan épült kiállítási teret. Az ünnepségen beszédet mondott Bajnai Gordon miniszterelnök is. Fő mondanivalója az volt, emlékeznünk és emlékeztetnünk kell arra, hogy akik a holokauszt éveit és eszméit akarják visszahozni, elszigetelődjenek és karanténba záródjanak.
Bemutatták a zsinagóga tiszteletére készített Budapesti Dohány utcai Zsinagóga elnevezésű emlékérmét Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija és Király Júlia, az MNB alelnöke részvételével. Az európai zsidó kultúra napján, tegnap megnyitották a budapesti Dohány utcai zsinagóga történetét bemutató, a tervek szerint egy éven keresztül megtekinthető kiállítást. Gergely József, a VII. kerület alpolgármestere ünnepi beszédében kifejtette: ez a városrész sokféle kultúra találkozási pontja, ezek között a Dohány utcai zsinagóga fontos színfolt, kiemelkedő hely, amelynek önkormányzati támogatása éppen ezért lényeges. Kiemelte, hogy a zsinagóga várja a kerületi iskolák tanulóit, akik szervezett látogatás során ismerkedhetnek meg a 150 éves épület történetével. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatója, a kiállítás ötletgazdája és kivitelezője a bemutatón elmondta, hogy az épületben található üléseket a zsinagóga hajdani átadása előtt, akár részletre is, meg kellett váltani, amit aztán kizárólag az használhatott, aki megvásárolta. A helyi zsidó közösségben létezett is a mondás: az egyházközség tagjainak rendelkeznie kell egy lakással, egy nyaralóval és egy ülőhellyel a Dohány utcai zsinagógában. Az eseményen megjelent többek között Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.