A nemzeti megmaradás programja termőföldügyben

Amikor a hóhér már kész a kivégzésre, az elítélt azt talán túlélheti, ha helyette a hóhért akasztják. Bár morbid hasonlat, de ezzel rokonítható a földügy életesélye: a hazai föld tőkeuralmi elsajátítása napjainkra jórészt végbement, csak a földpiac 2011-től diktált, korlátlan megnyitására vár. A föld és a víz mint természeti őselemek birtoklása mára bármely nép puszta létét eldönti. Hazánk mint „élhető migrációs célország” természetföldrajzi biztonsága, föld- és vízkészlete, élelmiszer-termelő képessége és befogadó politikája alapján a milliós tömegű népvándorlási hullámok földigényeivel kénytelen szembesülni. Lehet-e esélyünk ilyen drámai helyzetben a nemzeti megmaradásra?
A túlélés parancsa földügyben a nemzetállami közfunkciók visszaállítását követeli a társadalom érdekében. Az értékalapú birtokpolitikának el kell érnie, hogy az állam szabad önrendelkezéssel éljen a területét alkotó földre, amelyet állampolgárai javára a földbirtoklásra gyakorol, továbbá ugyanígy érvényesíthesse a mezőgazdaság és a víz létfenntartó szerepét. Másik alapcél az élelmiszer-önrendelkezés kivívása: létkérdés, hogy az állam maga dönthessen a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar mindenkori termelési, feldolgozási és értékesítő teljesítőképességének a hasznosításáról.
A birtokrend a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem és a földügyi szakigazgatás – célvezérelt rendszer – szerveződését és e négy alkotóelem összehangolt intézményi működtetését jelenti. A földtulajdonnál alapelvként kell érvényesíteni, hogy „az állam a legjobb földtulajdonos”. Csak az állami földtulajdon ellensúlyozhatja a földmagántulajdon egyeduralmát és azt, hogy a földhasználat célrendszerét a közérdekkel szemben a tőkehatalom diktálja. A forgalomképtelenné tett állami földtulajdon túlsúlya szavatolhatja a népvándorlási földigények közérdekű kezelését. Csak ez a tulajdoni forma juttathat földbirtokot (nem tulajdon, hanem tartós földhasználat címén) a gazdálkodónak a közfunkciók teljesítéséhez kötött célvagyonként. Ez döntő előnye a köztulajdonnak a magántulajdonnal szemben: lehetővé teszi, hogy az állami földhasznosítás – az élelmezés-biztonság megteremtésével együtt – hatékonyan szolgálja a népesedési és a szociálpolitikát.
Az állami földtulajdont három forrás alapozhatja meg. Elidegenítési tilalmat kell bevezetni a meglévő állami termőföldalapra, ami közel 1,2 millió hektár (főleg az erdővagyon) köztulajdonban megőrzését biztosítja. A természetvédelmi területek 2010-ig kötelező kisajátítását ki kell terjeszteni a Natura 2000 hálózatra, ami csaknem kétmillió hektár állami földtulajdont teremt. Végül a részarány-tulajdonú földeket, amelyek visszaadását az állam húsz éve jogtalanul megtagadja, tulajdonosaik pedig lemondani kényszerültek a föld személyes műveléséről, az államnak piaci áron fel kell vásárolnia, majd birtokrendezéssel tagosítania kell. Ezek 1-1,5 millió hektárt jelentenek, ami lényegesen növelhető az állam elővásárlási jogának a teljes földalapra kiterjesztésével. A 4-4,5 millió hektár állami földtulajdon – az összesen 7,8 millió hektár termőföldalapra vetítve – megalapozhatja az állam meghatározó földtulajdonosi súlyát, ezzel pedig a hazai földkészlet döntő hányadának közvagyonként a megmaradásunkat szolgáló közcélokra hasznosítását. A költségvetés ehhez szükséges fedezetét az adósságcsapda kezelésével felszabaduló forrásaink adhatják.
Az állam a földkészletéből tartós használatra (például 50 évre és e jog örökölhetősége mellett) földet adhat a gazdálkodó fiataloknak olyan kikötéssel, hogy a különböző kedvezményekkel támogatott család két-három gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja. Hasonlóan a szociális helyzete miatt erre rászoruló, és a föld művelésére alkalmas vidéki népességnek etnikai megkülönböztetés nélkül az állam és a települési önkormányzat időszakos földhasználatot biztosíthat, ami az önellátásukat kiegészítheti és/vagy a helyi piacok áruellátását szolgálhatja.
A földhasználatban a mezőgazdasági üzemszabályozás teljesítheti a földalap közérdekű újraosztását: ez öt-tíz éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, növeli a föld eltartóképességét, a vidék életminőségét, a kis- és középüzemek arányát teheti meghatározóvá, miközben teret nyit a családi gazdálkodásnak. Itt kell az államnak beavatkozással biztosítania a népvándorlási hullámok földigényeinek közérdekű kezelését, a földvédelem teljes szigorát és az ésszerű földhasználatot, amely a földspekulációt kizárva elsőbbséget szavatol a föld élelmiszer-termelő és élelmezésbiztonsági rendeltetésének.
Az állami földtulajdonra elidegenítési tilalmat kell bevezetni. Az erről és az ilyen földhasználatról való döntési hatáskört, továbbá a Nemzeti Földalap (NFA) gazdálkodását és szervezetét ki kell emelni az állami vagyonról szóló 2007. CVI. törvény hatálya alól. Az NFA megszüntetésével egyidejűleg – országos hatáskörű, központi államigazgatási szervként – létre kell hozni a nemzeti birtokpolitikai központot. Ez irányíthatja az állami földkészlet-gazdálkodást és földhasznosítást, ami a családi gazdálkodást megalapozó, tartós földhasználat juttatásával és a különböző típusú földbérleti szerződésekkel, közcélú földprogramokkal szolgálja a népesedési és a szociálpolitikát. Másik alapfeladata az új földvédelmi stratégia érvényesítése, amely megtiltaná a termőföld művelésből való végleges kivonását. Csak ez a szerv dönthetne a termőföld kül- és belterületi fekvéséről (az ingatlanná minősítést hozó övezeti átsorolásról), az ideiglenes vagy végleges más célú hasznosításáról. Emellett a földvédelmi járulék és a bírság mértéke is útját állná, hogy a földspekuláció felszámolja a föld élelmezési célú megőrzését.
Ez az átfogó javaslat az uniós és a hazai joggal összhangban áll, így alkotmányos gátja nem lehet a végrehajtásának. Brüsszelnél el kell érnünk a magyar földmoratórium további három évvel való meghosszabbítását. A korlátlan földpiac megnyitását célzó kötelezettségünk elhalasztása önmagában semmit nem oldhat meg. Értelmet csak úgy nyerhet, ha a társadalom a politikai döntéshozót arra tudja kényszeríteni, hogy a szűk „kegyelmi időt” a nemzeti megmaradás földprogramjának a végrehajtására fordítsa.

A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár