Átfestett zászló és tankkal lerombolt monostor

Korabeli fényképek tanúsága szerint a Feszty-körképen az Árpád vezér mögött álló lovas vízszintes csíkozású, sávos zászlót tart a kezében. Későbbi feljegyzésekben viszont az olvasható: a lobogón fehér alapon piros turulmadár díszelgett. Ma a zászló halványvöröses színű. Erről a talányról és az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark terhes örökségéről is beszélt lapunknak adott interjújában Horváth Gábor igazgató. Az emlékhely vezetője szerint a létesítmény a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb szimbóluma lehetne, ha a kulturális kormányzat is így gondolná. Szólt arról is, helyénvalónak tartja-e a sumer gyökerekről és a tízezer éves magyarságról alkotott nézeteket.

Horváth Gábor 1973-ban született Kecelen. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti piarista gimnáziumban folytatta, majd Szegeden szerzett történelemtanári képesítést, tanult régészetet, és elvégezte a latin minor szakot. Emellett katolikus hittantanári diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd hat évig Rómában tanult a Gregorianán, ahol egyháztörténeti diplomát kapott; jelenleg doktorandusz. Ezután 1999-ben óraadó tanárként dolgozott a József Attila Tudományegyetemen, majd ugyanilyen minőségben 2005-től a szegedi egyetemen. Ezzel párhuzamosan két évig a kiskunfélegyházi Constantinum Intézményben oktatott, jelenleg a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán adjunktus. 2007 februárjától nevezték ki az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatójává. Nős, gyermekei még nincsenek.

Ha Ópusztaszer kerül szóba, legtöbbünk rögvest a Feszty-körképre gondol. Kíváncsiak manapság az emberek a honfoglalást ábrázoló monumentális műre?
– A kilencvenes évek közepén, amikor a körképet harmincéves restaurálás után újra kiállították, az első esztendőben több mint hatszázezren keresték fel a parkot. A látogatószám azóta folyamatosan esett; tavaly 150 ezer belépő kelt el. Örömteli ugyanakkor, hogy az idei adatok szerint a csökkenést sikerült megállítani. Ez már csak azért is fontos, mert a park évek óta nem kap állami támogatást, vagyis kizárólag a saját bevételeinkből, döntően a jegyeladásból fedezzük működésünket. Így minden forintra szükségünk van, azaz takarékoskodnunk kell.
– Ön nagyjából három éve irányítja az emlékhelyet. Miként rendezte a park pénzügyeit?
– A kiadások visszafogása tulajdonképpen egyszerű feladat volt. Nem rendeltem tanulmányokat, nem kértem fel egy céget sem, hogy dolgozza át a fejlesztési terveinket, külföldre sem utaztam a park pénzén, és megszüntettem a prémiumokat. Ópusztaszer körülbelül évi háromszázmillió forintból gazdálkodik. Nem szeretnék demagóg lenni, de ez három BKV-s végkielégítés összege. Úgy vélem, ha az állami pénzekre fokozottabban ügyelnének, talán a nemzet összetartozását jelképező intézményekre, történelmi hagyományaink ápolására is több jutna, s a park is kaphatna költségvetési támogatást. Panaszkodni persze nincs okom, a megtakarítások révén anyagi helyzetünk stabil, és ez lehetőséget ad az emlékhely izgalmasabbá tételére, programok szervezésére és sok minden másra.
– A park fejlesztéséről szóló elképzeléseit megbeszéli más hozzáértőkkel?
– Természetesen kikérem sokak véleményét, és gyakorta azt tapasztalom: egyes szakemberek csak elmosolyodnak és legyintenek az ópusztaszeri parkkal kapcsolatos tervek hallatán.
– Vajon mi ennek az oka?
– Egyrészt szakmai viták öveznek bizonyos, Ópusztaszerrel összefüggő történelmi eseményeket, másrészt a park felépítése és tartalmi mondanivalója sajnos még most is magán viseli annak az időszaknak – a hetvenes éveknek – a szellemiségét, amikor az emlékhelyet létrehozták.
– Mit ért ezalatt?
– Kezdjük rögtön a Feszty-körképpel. A festmény közepén Árpád vezér látható, mögötte pedig egy zászlót tartó lovas. A tépett lobogó jelenleg pirosas-rózsaszínes, úgy is mondhatjuk, halványvöröses árnyalatú. A festmény készítésekor készült fekete-fehér fénykép tanúsága szerint azonban a XIX. században a zászló nem egyszínű volt. A fotó Feszty Árpádot akkor örökítette meg, amikor a művész még dolgozott a körképen, így a festmény bizonyos részeit a gerendák eltakarják. Az Árpád mögötti lovas zászlójának teteje azonban kilátszik, s egyértelműen megállapítható, hogy a lobogón azonos méretű vízszintes sávok láthatók. Egy fehéret egy fekete követ, majd újra fehér és újra fekete. Ebből – nagy valószínűség szerint – arra lehet következtetni, hogy a zászló eredetileg Árpád-sávos volt. Ennek némileg ellentmond, hogy a körképen dolgozó lengyel restaurátorok később azt jegyezték fel: a szóban forgó zászlón fehér alapon egy piros turulmadár látható. Vagyis a külföldi szakemberek sem egyszínű, vöröses lobogóról tettek említést.
– A zászlót átfestették? Tudják, hogy kik és mikor?
– Egyelőre úgy fogalmaznék: felvetődött a gyanú, hogy az Árpád mögötti lovas zászlaja jelenleg nem az eredeti színeket viseli. A festmény restaurálása lassan időszerű, így a munkálatok alatt lesz mód a kérdés tisztázására. Ha kiderül, hogy a lobogót átfestették, természetesen helyreállítjuk a képet. Ugyanakkor a zászló esete csak egy a sok közül.
– Meséljen még…
– Maradjunk a körképnél. Több furcsaság fedezhető fel a festménynek otthont adó rotunda épületénél is. Az előző rendszerben állítólag azzal bízták meg a kiállítóház tervezőjét: alkosson olyan épületet, ahová szinte be sem lehet jutni. Hogy ez a história igaz-e, az mellékes, annyi mindenesetre bizonyos, hogy igen nehéz a körképet megközelíteni. A rotunda bejárata ugyanis az épület hátsó oldalán van, s igen szűknek mondható. Ráadásul nem alakítottak ki benne előteret, fogadóhelyiséget. Ez pedig azzal jár, hogy ha egyszerre sokan akarnak bejutni a festményhez, a helyszűke miatt szinte tumultus alakul ki. Ezért is tartom nagy szerencsének, hogy a Csongrád megyei önkormányzat – amely kifejezetten szívén viseli a park sorsát – sikeresen pályázott, s így rövidesen több száz millió forintos fejlesztést hajt végre az emlékhelyen. E beruházások a rotunda több problémájára is megoldást kínálnak, s végeredményben komoly vonzerővel bíró turisztikai látványossággá válhat Ópusztaszer.
– Egyesek azt kifogásolják, hogy a körkép épülete nem a park közepén, hanem az egyik szélén található.
– Ez így igaz. Bár az elhelyezés nem szerencsés, de változtatni nem tudunk rajta. Ugyanakkor érdekes, hogy az emlékhely mértani középpontján nem Árpád vezér szobrát, hanem az 1945-ös földosztásról megemlékező alkotást helyezték el. Még érdekesebb, hogy utóbbi mementót nem a diktatúrában, hanem 1995-ben állították, s pontosan oda, ahová az előző rendszerben tervezték.
– Nem gondolt arra, hogy az alkotásokat megcseréljék?
– Bár jól tudjuk, hogy a földosztás folyamata dicstelen véget ért, az emlékművet mégsem mozdítjuk el. Leginkább azért nem, mert Ópusztaszer – mint a park nevében is benne van – nemzeti történeti emlékhely, s a földosztás is a történelmünk része. Azok az idők pedig már elmúltak, amikor a valamiért nem tetsző eseményekről nem beszélünk, az emlékeket pedig elpusztítjuk vagy eldugjuk. A célom az, hogy az eddig kevéssé hangoztatott tényekről említést tegyünk, sőt azoknak emléket is állítsunk.
– Például a kunhalomra gondol?
– Igen, többek között arra is.
– Miért tartotta fontosnak az emlékmű felállítását?
– A kunok – akárcsak a többi hazai népcsoport – a nemzetünk szerves részét alkotják. A halom ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor hírt kaptam a kun konzorcium létrejöttéről. E szerveződés a kun eredetű, több mint ötven települést tömöríti. Saját területéről minden település egy teherautónyi földet küldött a parknak. Ezekből a rögökből alakítottuk ki a 12,39 méter átmérőjű halmot, amelyre két szobrot helyeztünk, arccal a Radnai-hágó felé. A mementót idén szeptemberben avattuk fel, méghozzá a kunok első világtalálkozója idején. A domb nagysága szimbolikus: IV. Béla király 1239-ben fogadta be a mongolok elől hazánkba menekülő kunokat.
– Más népcsoportok is kapnak emlékművet a parkban?
– Igen. Tavaly avattuk fel a park új ünnepi bejáratát, amely nem más, mint egy székely kapu. A festett-faragott kapu 1913-ban készült, vagyis akkor, amikor Erdély is az országunk része volt. A kapu az udvarhelyszéki Fenyédről, Böjte Csaba ferences szerzetes közbenjárására került hozzánk. A kapu felállításával is pontosan az volt a célunk, mint a kunhalommal. Kifejezni, hogy a székelyek is a nemzetünkhöz tartoznak. A jövőben pedig akár a jászság, a palócság és más népeink tiszteletére is szeretnénk mementót emelni.
– Miért tartja fontosnak ezeket az alkotásokat?
– Valódi tartalommal akarom megtölteni az emlékhelyet. Ópusztaszer ugyanis több egyszerű parknál. Nem elég csak a Feszty-körképet bemutatni. Olyan hellyé kell tenni, ami félreérthetetlenül közli látogatójával: a nemzeti összetartozás mindennél fontosabb. Ma a hazugságok világában élünk; kis és nagy hazugságok vesznek körül bennünket, lépten-nyomon széthúzással és összeférhetetlenséggel kell szembesülnünk. Úgy vélem, épp ezekben az időkben válhat igazi értékké az egység fontosságát hangsúlyozó Ópusztaszer. A honfoglalást felelevenítő körképpel és az egyes népcsoportok összetartozását kifejező emlékművekkel. Szerintem a mostani kulturális kormányzat óriási hibát követ el, amikor magára hagyja a nemzeti emlékhelyet, és arra kényszeríti, hogy állami támogatás híján saját maga teremtse elő a működéséhez szükséges forintokat. Az oktatásban pedig kötelezővé kellene tenni, hogy az iskolák osztálykirándulásokat szervezzenek Ópusztaszerre. Parkunk az egyik legfontosabb történelmi emlékhely, amelynek jelentőségét remélhetőleg a következő kulturális vezetés felismeri majd.
– A közelmúltban díjat alapítottak. Kik és miért kaphatják meg azt az elismerést?
– Három évvel ezelőtt alapítottuk meg a Szer Üzenete elnevezésű díjunkat. Ezt az elismerést azoknak adjuk át, akik – hogy úgy mondjam – népet fognak össze. Akik sokat tettek a nemzeti identitás erősítéséért. Két éve Kiss-Rigó László püspöknek adtuk e díjat, tavaly Böjte atyának és Berecz Andrásnak, idén pedig Grosics Gyulának és Buzánszky Jenőnek. Nekik nem kell magyarázniuk, mit s miért csináltak; fölötte állnak minden politikai vagy egyéb mércének. A díjunkat a szobori búcsú elnevezésű rendezvényünkön adjuk át. A búcsú hagyományát három éve elevenítettük fel, az elismeréseket pedig Szer monostorának romjai között vehetik át az arra érdemesek.
– A monostor maradványai korábban igen rossz állapotban voltak. Tettek állagmegóvó lépéseket?
– A monostor romjaiban a legnagyobb károkat a huszadik században a háborúk után okozták. Bizonyosnak tűnik, hogy egyes falai a XIX. században még álltak. Ezek a maradványok úgy-ahogy a világégéseket is túlélték, ám az ötvenes éveket már nem. Ekkor ugyanis tankkal egyszerűen letarolták, ami megmaradt. Jelenleg azon fáradozunk, hogy a romokat legalább a mostani állapotukban megőrizzük. Ezért örültem annak, hogy tavaly a közjegyzői kamara támogatásával felavathattuk a Szer öröksége névre keresztelt alkotást, amellyel a hazai írásbeliségnek, a történetírásnak és a monostor körül eltemetett kilencszáz embernek állítottunk emléket.
– Ópusztaszer azonban nem csak a középkorra emlékszik: otthont ad például a motoros-országgyűlésnek is. Összeegyeztethető ez a rendezvény az emlékhely értékeivel?
– Nagyon is. Úgy vélem, a parkot élettel kell megtölteni, s ki kell tárnunk kapuinkat a történelem és a kultúra iránt fogékony társadalmi szerveződések előtt. Ezért a motorosokat sem rekeszthetjük ki, sőt szívesen látjuk őket. Ez a közösség sokban hasonlít a honfoglaló magyarokra. Van egy vezetőjük, akit elfogadnak, s ha kell, több száz kilométert megtesznek, csak azért, hogy találkozhassanak egymással. A nemzeti emlékhelynek ez az egyik fő feladata. Lehetőséget teremteni arra, hogy a polgárok együtt tölthessék az idejüket. Hasonló megfontolásból indítottuk a magyarok karácsonyát és a Rózsa Sándorhoz kötődő betyártoborzót.
– Mikor tartják a híres betyárról elnevezett programot?
– Azt tapasztaltuk, hogy május elsején sokan szívesen jönnek el Ópusztaszerre. Azt azonban nem szerettük volna, hogy az emlékhelyen ez a nap a munka ünnepéről szóljon, a majálisról, a sörről és a virsliről. Inkább betyártoborzót tartunk alföldi csikósokkal, bemutatókkal. Sok kisgyermek, amikor meglátja a csikósokat, azt kérdezi: ezek cowboyok? Véletlenül sem szeretném, hogy a magyar betyárok emlékét az amerikai tehénpásztoroké váltsa fel. Rózsa Sándor 1813-ban született, így négy év múlva a kétszázadik évfordulóhoz érkezünk. Remélem, addigra népszerűvé válik a betyárnap.
– Ötletei miatt nem szokták önt magyarkodással, műmagyarsággal vádolni?
– Feltételezem, vannak, akik rossz szemmel tekintenek munkámra, elképzeléseimre. Kritikájukat készséggel végighallgatom, arról viszont nem tudnak lebeszélni, hogy az emlékparknak a magyarság összetartozását, történelmünk fontosságát kell minél hitelesebben megjelenítenie. Ebből a szempontból különösen fontos a honfoglalás és az államalapítás. Találkoztam olyan véleményekkel, amelyek szerint a kereszténység felvétele óta hazánk vezetői folyamatosan elárulják a nemzetet, s emiatt az igazi magyarok a nomád, vándorló elődeink voltak. Mások a sumerokkal való rokonságot emlegetik. E gondolatokat rendkívül károsnak tartom. Megértem azokat, akiket csalódottsággal töltenek el a mögöttünk hagyott néhány évtized eseményei, s ezért a régmúltban keresnek kapaszkodót. Ám tízezer éves magyarságról beszélni ezzel együtt sem okos dolog. E nézetek csak erősítenek abban, hogy a történelmünkkel foglalkozni kell, hagyományainkat nem szabad veszni hagyni, sőt meg kell ismertetni minél többekkel. S nem kell kitalálnunk a múltunkat!
– Ebben segít az is, hogy a Feszty-körképet nem olyan rég digitalizálták, s A magyarok bejövetele immár a világhálón is megtekinthető?
– Igen. A Microsoft végezte el ezt a munkát, ingyen. Ez is azt mutatja, hogy a fejlett technikát kulturális célok szolgálatába is állíthatjuk. Magunk egyébként azon gondolkozunk, miképpen lehetne az emlékhelyet effajta fogásokkal vonzóbbá tenni. Például a Feszty-körképet hologrammal, fényjátékkal vagy más számítástechnikai megoldásokkal izgalmasabbá varázsolni. A kor vívmányai így segíthetik a régmúlt idők megismerését, végső soron nemzeti identitásuk újbóli megtalálását.