Az orosz–amerikai külügyminiszteri találkozót követő nyilatkozatok csak megerősítik azt a világ médiumai által kellőképpen táplált nézetet, mely szerint Irán kérdése a mai világpolitika központi eleme. Az Egyesült Államok Bush alatt az iszlám köztársaság nukleáris ambícióira hivatkozva akart rakétavédelmet telepíteni Közép-Európába Oroszország felháborodására, hogy aztán Obama idején ennek a tervnek a feladásával kilincseljen közös Irán-ellenes fellépésért a Kremlnél. A nukleáris leszerelési célkitűzéseiért (is) Nobel-békedíjjal „jutalmazott” amerikai elnök számára ugyancsak kötelező gyakorlat lenne a START–1 utódszerződés idejében (azaz év vége előtt) történő megkötése, de ehhez a hosszú távú elkötelezettséghez először meg kellene győzni Moszkvát, hogy az „új rakétavédelem” végképp nem irányulhat a csökkentendő orosz nukleáris elrettentő képesség semlegesítésére. Az összefüggések és az egymásnak ellentmondó szempontok között arról nem sok szó esik, hogy Irán természeti, geopolitikai erőforrásainak jövőbeni orientációja a tét. Marad-e „mumusként” elszigeteltségben, némileg demokratizálva a Nyugat periferiális szövetségeseként annak alternatív energiaszállítója lesz, vagy végül a perzsa földgázt is az Gazprom adja majd el Európának?
origo.hu
Deák Dániel: A Pride nem a szabadságról szól, hatalmas globalista hálózat áll mögötte
