Kóka megbukott Tobin-adóból

A szabad demokrata Kóka János jól belerúgott a szocialista Kiss Péterbe, mert az azt találta mondani, hogy szükség van a Tobin-adóra. A néhány hónapig még országgyűlési képviselő, sőt frakcióvezető, aztán mindörökre a politikai süllyesztőbe kerülő percember Kóka még utoljára megmutatta bicepszét, kijelentve, hogy a liberális frakció egyetlen új adónemet sem fog megszavazni. A Hirszerzo.hu-n közzétett írásban azt sugallja, hogy a hajdani minisztertárs ara készül, hogy a baloldali válságkezelés jelszavával még az idén az Országgyűlés elé vigye az ezen új adónem bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, hogy ezzel is, aki tehetős, vállaljon többet a terhekből. És különben is, duzzog Kóka, miért van az, hogy „bankárellenes hangulat MSZP-s hullámlovasai újabb, a társadalmi igazságosság jegyében bevezetendő adónemen törik a fejüket”.
Kiss Péter azonban egészen másról beszélt (hogy mit, az olvasható és látható az Atv.hu-n). Arról, hogy a globalizáció korának világgazdasági válságai ellen a nemzeti eszközrendszerek nem hatékonyak, ezért globális eszközrendszerre van szükség – ami nem saját fejéből pattant ki, hanem általános vélemény, amelyet legfeljebb néhány, perifériára szorult piaci fundamentalista nem oszt. És arról, hogy a legutóbbi G20 csúcstalálkozón (Pittsburgh, szeptember 24–25.) felkérték az IMF-et, hogy a következő csúcstalálkozóra készítsen jelentést arról, hogy miként lehetne a pénzügyi szektort a válság elleni küzdelem szereplőjévé tenni (szemben azzal, hogy e válság egyik főrangú okozója), és ennek keretében vizsgálja a Tobin-adó bevezetésének lehetőségét. Kiss Péter azt is mondta, hogy az ebből befolyó pénz globális célokat szolgálna, nem a magyar költségvetésbe kerülne. A társadalompolitikáért felelős miniszter végül is oda nyilatkozott, hogy a kormány támogatásáról kellene biztosítania ezen első globális adónem bevezetésére irányuló törekvéseket, és ha a G20 a bevezetés mellett dönt, akkor Magyarország ehhez csatlakozzon. Nem is tehetne másként. Nem mondhatja, hogy Ugocsa non coronat!
Akár kedélyes külső szemlélőként is nézhetném, hogy a hajdani Gyurcsány-kormány két prominens minisztere mint gyilkolássza egymást. Mégsem teszem. Egyrészt azért, mert a következő kormány ugyanezzel a problémával kerül szembe, másrészt Kóka Tobin-adó-ellenes érvei tanítanivalóan aljasok, azok mellett szó nélkül elmenni nem tudok.
A Tobin-adó ötlete 1971-ig nyúlik vissza. Ez évben az Egyesült Államok megtagadta, hogy továbbra is aranyra váltsa nemzeti valutáját, a dollárt, ezzel megszüntette az 1944-ben létrehozott Bretton Woods-i pénzügyi rendszert, amely a nemzeti valuták értékét egymáshoz rögzítette. A nemzeti valuták áruvá lettek, amelyek árát – mint bármely áruét – a kereslet és a kínálat egyensúlya határozza meg. James Tobin Nobel-díjas amerikai közgazdász az első tapasztalatok nyomán úgy gondolta, hogy célszerű volna a hektikus piaci áringadozás tompítása, ami egyúttal fékezné a dollár elleni spekulációt is. Mindezt elérni egy minimális, ezred mértékű illeték bevezetésével kívánta, hogy a reálgazdaságra káros hatása ne legyen. Ez volt a Tobin-adó. E megnevezés mára azonban gyűjtőfogalommá vált, amely alatt minden olyan törekvést értenek, amely a pénzügyi tranzakciókra kivetett adóval a spekulációs tőkemozgások egy jelentős hányadának kiiktatását, ezzel a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilabbá, kiszámíthatóbbá tételét kívánja elérni. A Tobin-adó miatt ugyanis „nem éri meg” a spekulánsnak túl kis árfolyamkülönbségre hatalmas tőkével „rámozdulni”. A Tobin-adóval kapcsolatban konszenzus látszik kialakulni abban, hogy nem általában „a” tőkemozgásokat, hanem csak a rövid távú, félreérthetetlenül spekulatív célú tőkemozgásokra kell adót kivetni. Abban pedig teljes a konszenzus, hogy ezen adóból származó bevételnek (akár az ENSZ, akár az IMF stb. égisze alatt működne) globális környezetvédelmi, szegénységellenes stb. célokat kell szolgálnia.
Kóka szerint a Tobin-adó piacgazdaság-ellenes, amit a „piacgazdaság szószólói” egyrészt azért kritizálnak, mert csak akkor működik, ha minden országban egyszerre vezetik be – de ez egy globális adó esetén alapfeltétel! Másrészt fokozza az árfolyamok ingadozását – ez butaság, éppenséggel csökkenti. Harmadrészt szűkíti a piaci likviditást – mivel a cél a spekuláció korlátozása, ezért nem nagy kár, a likviditás e nélkül is megfelelő. Sokkolásként azt jelenti ki, hogy mindez „súlyos károkat okoz a pénz- és tőkepiacoknak, rajtuk keresztül pedig a banki szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleknek.” Ugyan már! A spekulánsoknak okoz kárt, senki másnak, értük pedig nem kár.
De a hazugságoknak ezzel nincs vége, sőt most kezdődnek igazán: a Tobin-adó, megtudhatjuk, árt a piacok átláthatóságának, szabályozhatóságának – épp ellenkezőleg!, a gazdasági növekedést lassítja – épp ellenkezőleg!, a nagyobb pénzügyi stabilitás a növekedés biztosabb alapja. Kóka arról se tud, hogy az adóparadicsomok felszámolása éppen a gazdasági világválság hatására kapva lendületet meglehetősen jól halad világszerte, nem kell félni attól, hogy oda menekül a spekulációs tőke (már csak azért sem, mert zömük most is ott van). És arról se tud, hogy a Tobin-adót nem a befektetők és a finanszírozást igénylők közti pénzáramlásra vetnék ki, az ugyanis nem spekulatív művelet. Az pedig már a röhej kategóriája, hogy a Tobin-adó megerősíti a magas díjakat felszámító bankok amúgy is privilegizált helyzetét, növelve ezzel a piaci szereplők kiszolgáltatottságát. (Ha ez igaz lenne, akkor a Kóka-féle bankárellenesség-vád hamis, mert bankárbarátságról van szó. Az exminiszter ilyen megjegyzéseiből válik nyilvánvalóvá, hogy melyik lobbi mondja neki tollba „szakmai meggyőződését.”)
Kóka szerint a Tobin-adó hátránya, hogy nincs előnye. Valójában hátránya nincs, csak előnye van.
Nem véletlen, hogy Kóka érvelésében nem hivatkozik a G20-ra, csak néhány ország baloldali pártjának Tobin-adó melletti állásfoglalására, arról viszont mélyen hallgat, hogy jobboldali pártok, sőt kormányok is letették mellé voksukat. A G20 szóban forgó határozata konszenzussal született, így se az Egyesült Államok, se Nagy-Britannia, se Németország, se Japán stb. nem mondott kategorikus nemet, még ha többjük fenntartásai közismertek is. A világ első globális adója ettől még elbukhat. Rövid távon.
De az látnunk kell, hogy Kóka érvei már visszapattantak a világ új gazdasági döntésközpontjának részvevőiről. Az számukra múlt idő. Mint nekünk Kóka János lesz hamarosan.

A szerző szociológus, közgazdász