Mentelmi jog – de mire?

Dávid Ibolya Herényi Károllyal együtt megint megúszta. A szocialisták teljes mellbedobással kiálltak mellettük. Százhetvenegyen szavaztak a mentelmi jog felfüggesztésére, de a szocialisták megint összezártak, és 178-an arra szavaztak, hogy maradjon csak meg a gyanús UD-ügyben meglehetősen dicstelen szerepre vállalkozó MDF-es elnök és frakcióvezetője mentelmi joga. (Herényi esetében az arányszám: 170:180.) Pedig a személyes adatokkal való visszaélés és a kényszerítés, amivel az ügyészség vádolja őket, elég komoly dolog. Ezért is van az igen és a nem szavazatok száma között olyan csekély különbség. S pusztán az, hogy a két szám ilyen közel van egymáshoz, ok lehetne arra, hogy ez a két ember ne pöffeszkedjen a büszkeségtől. Persze ehhez az is szükséges lenne, hogy a lelkiismeret szó értelmezhető legyen a mai MDF vezetőinek.
Dávid Ibolya azonban tragikus hősnőt játszik, a megrágalmazott asszony szerepében tetszeleg, miközben ő vádaskodott, s tette lehetetlenné képviselőtársa, Almássy Kornél számára, hogy vele együtt ringbe szálljon az elnökségért. Dávidnak ügyes píárosai lehetnek, hogy rábukkantak a híres amerikai író, Nathaniel Hawthorne regényére, akinek gyönyörű hősnője a természetes emberi érzésekhez való jog megtiport és megrágalmazott képviselőjévé nemesül.
Ha Dávid Ibolya ma úgy érzi, hogy ő hasonlatos a szó szerint megbélyegzett, megalázott és szépséges Hester Prynne-hez, aki egy vállalhatatlan szerelem vállalásával megnemesül előttünk, és büszkén viseli ruháján a skarlátszínű „A” betűt (az adultery – házasságtörés – rövidítését), akkor a jövő heti parlamenti ülésre nyugodtan bejöhet tövig nyírt hajjal, páncélvértben, Jeanne d’Arc még izgalmasabb szerepét alakítva. (Fodrászt tudok ajánlani.)
Szomorú, hogy ma a köztudatban a mentelmi jog valami olyasmi, mint a költségtérítés vagy bizonyos személyeknek az ingyenautó. Valami, ami jár „azoknak, ott fönt”. Valami, amihez azért kell ragaszkodni, hogy minden disznóság megúszható legyen. Ezért hadd idézzem fel a mentelmi jog történetéből azt, hogy ez a képviselői jog eredetileg a képviselő által elmondott kemény igazságok kimondását volt hivatott szabaddá tenni. Az volt a célja, hogy ha valaki rámutat az igazságra, a visszaélésekre, a korrupcióra, a maffiamódszerekre, vagy például kimondja azt, hogy X. a pártja élén gyalázatos, törvénybe ütköző dolgokat cselekszik, akkor azt a képviselőt másnap ne rágalmazhassák meg azzal, hogy lopott kocsit árult, vagy gyermeklányokat rontott meg, ezzel kivonva őt a politikai forgalomból. Pölöskei Ferenc Deák Ferencről írt könyvében az immunitás elvét így foglalja össze: „a képviselőt parlamenti szerepléséért semmiféle külső tényező nem vonhatja felelősségre”. Az angol Jogok törvénye így fogalmazott: „a parlamenti szólásszabadság és az elhangzott viták tárgyában semmiféle parlamenten kívüli bíróság nem kezdeményezhet felelősségre vonást vagy vizsgálatot”. Tehát a mentelmi jog eredetileg éppen a politikai szabadságot védte, és nem a mocskos kis ügyeket. Ma a mentelmi jog mintha éppen ellenkezőleg működne: örökbérlet a sunyiságokra, a kisebb-nagyobb korrupciók elleplezésére, erőszakos vagy manipulatív cselekedetre, olyasmi, mint az ötvenes években az ávósigazolvány: felmutatták, és kuss lett. Hogy idáig jutottunk, abban része van annak is, hogy egy volt igazságügy-miniszter – éppen ő! – közvetlenül a tisztújítás előtt rágalmakat szórhat arra, akit riválisának érez.
A skarlátbetűre tehát kár hivatkozni, mert Dávid Ibolya legföljebb Herényi Károly számára tragikus hős, és viszont. Az MDF és a parlament számára ők ma már inkább tragédiát jelentenek.