Az ilyesfajta látvány-, avagy Facebook-politizálásnak előbb-utóbb azért vége szakad: Magyar Péternek nem nagyon lesz rá ideje. Meg fogja látni, miniszterelnöknek lenni nem annyit jelent, mint naphosszat a karmelitában „felfedezett” vaságyon heverészni. Csak remélhetjük, beletalál a szerepébe, és maga sem akarja a kétharmados parlamenti többsége birtokában az egész országot zsebre tenni. Bár a köztársasági elnök és más állami vezetők elleni támadásával – amely beiktatási beszédének is a csúcsa volt (már amennyiben nem inkább mélypontról beszélhetünk) – egyelőre másképp fest a dolog. Mintha Magyar Rudi Dutschke, egykori nyugatnémet szélsőbaloldali diákvezér szavait tekintené irányadónak, aki meghirdette a „hosszú menetelést az intézményeken át”. Legfeljebb az új miniszterelnök ezt lerövidítené, máskülönben ugyanis megvárná, amíg egyébként 2029-ben lejár Sulyok Tamás mandátuma, nem pedig legkésőbb május 31-ig szólította volna fel a távozásra, „ameddig még lehet”.

Miközben éveken át hallgattuk, hogy az Orbán-kormányok kiüresítették az intézményeket, meg a rengeteg papolást a jogállamiságról, most végignézhetjük, hogyan akarja a Tisza zsebre tenni ugyanazokat az intézményeket.

Tény, hogy a kétharmados parlamenti többség sok mindenre, így az alaptörvény módosítására, annak, sőt magának az országnak az átnevezésére is lehetőséget ad. Az intézményeket is az „új igényekhez” szabhatják, különösen, ha addigra az Alkotmánybíróságot is sorba tudják állítani. Mondjunk rá egy kreatív ötletet? Ki lehet bővíteni a taláros testület létszámát, és kinevezni annyi új alkotmánybírót, hogy ellensúlyozzák a most hivatalban lévőket. 

Vagy egyet a köztársasági elnöki tisztség átszabására? Kollektív államelnökséget alakíthatnak ki, amely Európában sem ismeretlen, például San Marinóban vagy Bosznia-Hercegovinában, köztársasági keretek között. Előbbinek az élén úgynevezett régenskapitányok állnak. Mi lenne, ha Sulyok Tamás is kapna maga mellé két tiszás régenskapitányt? El sem kellene akkor őt mozdítani. Csak éppen kiüresítenék alkotmányos intézményeinket. (Egyébként a magyar közelmúltban is szerepelt kollektív államelnökség, bár nem a legfényesebb időkből: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, leghosszabb ideig Losonczi Pál elvtárssal az élén.)

Magyarország nem egy doboz fakocka, amellyel a gyerek kedvére játszhat a szőnyegen – ha rossz helyen van szerinte a narancs­színű, a helyébe tesz egy zöldet. Hanem a hazánk, az otthonunk, amelyben a kormányváltások dacára nyugalomban akarunk élni, ahogy 2006 őszét leszámítva ez sikerült is a rendszerváltás óta eltelt 36 évben. Ha Sulyok Tamást eltávolítják például, mi lesz, ha négy év múlva nyer, tegyük fel a Hajrá, Magyarország! nevű új párt? Tegye majd az is lapátra az akkor már tiszás államfőt (alkotmánybírót, számvevőszéki elnököt, legfőbb ügyészt, operaigazgatót, meg akiket még gondol), és kezdődjék az egész elölről? 

Kérdés az is, mennyire viseli jól a Tisza-kormány, hogy önkormányzatok még a nagy átalakítás után sem lesznek a kezén, ugyanis nem indult a 2024-es helyi választásokon. (Noha az eddig kriptotiszások már ügyesen megkezdték helyi szinten is a helyezkedést.) A következő megméretés 2029-ben esedékes, de sajtóhírek szerint előre hozott választásokat is fontolgatnak a kormánypárton belül. Mi lesz most a főváros, a városok, községek polgármestereivel, képviselőivel, a vármegyei – a jövőben: megyei – közgyűlések tagjaival, illetve mindezeknek a jogköreivel? Vajon szerepel az önmérséklet Magyar Péter szótárában?