Jó hír lesz például, ha a miskolci úrnak nem lesz igaza, és Vidnyánszky Attila felkavaró, Marx és Engels mellett Lenint, Sztálint, Rákosit is felvonultató, nemcsak a marxizmust, de a progresszív woke-ideológiát is kritikusan szemlélő rendezését továbbra is láthatjuk a nemzeti teátrum repertoárján. Előre szólnánk azonban, hogy majd egyeztessen Bódis (Csipke Józsika) Kriszta leendő kormánybiztossal, mert az úgynevezett LMBTQ-érzékenyítést például a választók egy jelentős része politikai propagandának érzékeli. (Meglepő különben, hogy ezt egyesek mennyire nem értik – vagy nem akarják. Pataki Tamás, a Szivárvány TV működtetésére hatósági engedélyt kért médiavállalkozó azt nyilatkozta: „kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére és a társadalmi normák tiszteletben tartására, kerülve a megosztó ideológiákat”. Ebben az esetben nem lesz könnyű dolga, ugyanis maga ez az egész ideológiailag rendkívül megosztó.)

Így folytatja Tarr Zoltán: „azonnal megkezdjük a politikai befolyásolás teljes leépítését és az »urambátyám« viszonyok elmetszését”. Beszélje meg ennek mikéntjét a miniszterjelölt a főnökével, hiszen Magyar Péter – aki egyetemi évfolyamtársai visszaemlékezései szerint hencegett a jogi karon közismert felmenőivel – a sógorát jelölte igazságügyi miniszternek. – Nálunk mindenki jogász – mondja a leendő kormányfő a róla és pártjáról készült, a választási kampányba illeszkedő propagandafilmben, a Tavaszi szél – az ébredésben. Ezzel nincs is gond, Magyar nem tehet róla, hogy így alakult, vannak Magyarországon jogászdinasztiák, ahogyan orvosdinasztiák is léteznek. Ám a sógorpajtás kinevezése különösen a kampányban beígért elszámoltatások (lásd: Jogi esetek) után kicsit erős, hogy azt ne mondjuk, Erőss.

Ebben az ügyben a leendő minisztert csak Major Tamás egykori színigazgatót átfogalmazva biztathatjuk, aki a nála fizetésemelésért folyamodó Suka Sándor színészt a fennmaradt anekdota szerint ekként buzdította: Hajrá, Suka! Nos, most akkor Hajrá, Tarr! – arccal a nepotizmus ellen.

„Itt az ideje a nemzetegyesítésnek. Újra kell fogalmaznunk, mit jelent magyarnak lenni a 21. században” – folytatja a leendő kulturális miniszter. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a Tisza Pártra lenne szükségünk annak meghatározására, hogy mik is vagyunk, de értjük, hogy nem akarta elárulni minden tervüket a választási kampányban. Néhány szónokias fordulatot követően Tarr Zoltán arról is szót ejt, „a megújuló kulturális diplomácia révén nem kevesebb a célunk, mint visszaállítani hazánk történelmi rangját és méltó hírnevét a nagyvilágban. Közös munkával el fogjuk érni, hogy a magyar egységes, újra elismert és tisztelt nép lehessen, akire felnéznek a nemzetek.” 

Meg fog lepődni, de a magyarság a Tisza Párt nélkül is „elismert és tisztelt nép, akire” – valójában: amelyre; ezt református lelkészként a Bibliá­ban is több helyütt így olvashatta – „felnéznek a nemzetek”. Kulturális intézeteink eddig is méltón öregbítették hírnevünket, erről számtalan rendezvényük, más nagy kultúrákat képviselő nemzetekkel közös évadjaik is tanúskodnak. Művészeink a maguk útját taposva is bejárták a világot, és kisebbségben maradtak azok, akik, mint Schiff András, politikai okokból nem léptek fel hazánkban az elmúlt időszakban. 

Április 12-e óta a széles Tisza-táborban mindenki úgy érzi, ő győzött. Ez olyan, mint amikor a cárizmus utáni Oroszországban Kerenszkijék, bolsevikok, mensevikek és trockisták egyszerre hitték, itt az ő idejük. Márpedig a Tisza Párt az Orbán-kormány megbuktatására létrejött szerveződés, ebben egyetértettek, a hogyan továbbot illetően viszont ilyen széles platformon nem fognak. Mások a kormányváltással most térvesztéstől tartanak.

Ennyi, olykor egymásnak ellentmondó igényt képtelenség egyszerre kielégíteni, behatárolt pénzforrásokból, óhatatlanul „limitált kiadásban” osztott tisztségekkel és díjakkal. De mi, kultúrafogyasztó, tudatos polgárok addig is tehetünk magunkért, amíg a Tisza Párt kultúrkorifeusai felosztják az új nyerteseket és veszteseket. Most még személyi jövedelemadónk egy százalékáról is kedvünkre rendelkezhetünk, utána pedig olyan zenére, színházra, könyvre, mozira és kiállításra költjük a már leadózott forintjainkat, amilyenekre csak szeretnénk.