Ügyvédi munkaközösség – Palmer Studio Legale – Milánó központjában, tizenöt perces sétára a világhírű dómtól. A két lakásból kialakított helyiségek egyikében négy Pármában tanuló fiatal magyar – a Pármai kvartett – Mozartot játszik. Az ügyvédek és a vendégek ünnepre készülődnek. Az egybenyitott szobákban, előterekben és tárgyalókban, a könyvtárban és a közös, hosszú folyosón szobrok és újszerű alkotások hívják fel a figyelmünket. Madarassy István ötvös-szobrászművész kiállításának megnyitóján vagyunk.
A művész 2008-ban a Pármától 19 kilométerre fekvő Fontanellátóban rendezett tárlatot, abban a vízzel körülvett komor várban, amelyet még a Gonzagák építettek, s ahol 1500 körül Parmigianino festett ki egy kisebb termet. Stendhal Pármai kolostorának regényhőse is itt lobbant szűzi szerelemre, és ebben a várban raboskodott. A bemutatón részt vett Madarassy István egyik barátja, aki feltette a művésznek a kérdést: lenne-e kedve egy milánói ügyvédi iroda falait megtölteni a munkáival?
– Úgy éreztem, hogy egy barát hívására nem szabad nemet mondani – emlékezik Madarassy –, annak dacára, hogy nem ismertem a körülményeket. Elismerem, kockázatos vállalkozás volt, de szeretem az ilyen kockázatokat Olaszországban. Ez mindig egyfajta izgalmat és töltődést ad, ami nem mindennap éri az embert.
A művész májusban kereste fel a helyszínt, és októberre kész volt az új tartalommal. A sok újdonság meglepte magyar barátait is, akik Budapestről látogattak el egy kirándulás állomásaként Milánóba.
– Szerettem volna ügyvéd barátomnak, Francesco Adaminak meglepetést szerezni – mondja –, de elsősorban a magam számára kipróbálni egy új megoldást. Adami Velence szülöttje, ezért készítettem erre az alkalomra egy velencei sorozatot, tulajdonképpen a néhány éve rögzített rajzaimnak az adaptációját – újfajta technikával. Olyan eljárás ez, minthogyha akvarellezne az ember, csak éppen nem papírra fest vízfestékkel, hanem rézlemezre tűzecsettel. Az elnevezés tőlem származik. Számomra az volt a kihívás, hogy megpróbáljam oly módon átültetni a rajzokat rézlemezre, hogy formailag és tartalmilag mondjanak is valamit. Egy kicsit Velence színeit szerettem volna visszavarázsolni a képzelet, a hangulat, az atmoszféra segítségével.
Madarassy István bevallja, hogy Magyarországon kívül még Olaszországban tudna élni, amely a művészetek terén kincsesbánya. Bárhová megy az ember, mindenhol, a legkisebb faluban is talál olyan értéket, aranyló fényt, ami talán csak ebben az országban lelhető fel. S ha konkrétan kellene megneveznie egy élhető várost, Velencére szavazna. Véleménye szerint ugyanis ehhez hasonló ékszerdoboz nincs sehol a világon. Színvilágával és harmóniájával nem vetélkedhet más város. Az épületek és a víz viszonya, a víz hangja megnyugtatja a művészt, kicsit lefogja, türelemre és rajzolásra szólítja, hogy aztán a műtermében visszaidézze azt a hatást, amit ott szívott magába.
Az ötvös-szobrászművésznek a ceruza és a papír a fényképezőgépe. Másfajta szemszögből, másfajta objektíven keresztül, másfajta eszközzel igyekszik rögzíteni az impressziót, ami az adott pillanatban éri.
Madarassy Istvánnak ez az ötödik egyéni és harmadik csoportos kiállítása olasz földön. És egy új műfaj születésének ideje. A festészet az, amit az ember nem tud lefényképezni, a szobrászat az, amit nem tud mintába önteni, a tűzecsettel való ábrázolás pedig a tűz és a láng útja lélektől lélekig.
Mozart zenéje felerősödik. „A szép – a látás és a hallás kelleme” – vallotta Szókratész. Jóleső érzés tehát a kiállítás megnyitóján jelen lenni.
Minden elcsendesedik, mert Manuela Bartolotti-Ablondi művészettörténész szólásra emelkedik.
(A tárlat decemberig tekinthető meg a Via Cosimo del Fante 4. alatt.)
origo.hu
Magyar Péter testvérének portálja teliben tolja a Pride-ot és Karácsonyt
