Tizenegy éves voltam, amikor megláttam egy úszótanfolyam hirdetését – mesél a kezdetekről Fábián István, aki hallását hét hónapos korában, egy járvány következtében veszítette el. – A Császár uszodában három hónap alatt minden úszásnemet megtanultam, s négy évvel később, 1973-ban már a siketek világjátékán (2001 óta hívják siketlimpiának – a szerk.) szerepeltem, ahol a 4x100-as vegyes váltóval ezüstérmet szereztem. A hallók között is úsztam, van egy ob-bronzérmem 1981-ből. Közben, 1974-ben a koppenhágai siketek Európa-bajnokságán a győztes csapat legfiatalabbjaként már a vízilabdázók között is bemutatkoztam, s a 80-as évektől kezdve már csak a pólósok között szerepeltem.
– Melyik csapatban játszott?
– Siketek néven szerepeltünk az országos bajnokság másodosztályában, s ez így volt 2006-ig, amikor csődbe ment az egyesület. Az OSC-vel fuzionálva játszottunk tovább OSC-Siketek néven, egészen a legutóbbi szezonig. Most azonban újra csapat nélkül vagyunk.
– Vízilabdázóként melyek a legnagyobb sikerei?
– Hét siketlimpián vettem részt, három arany- és három ezüstérmet szereztem.
– Idén az összes mérkőzésüket fölényesen megnyerték.
– Igen, Tajpejben a legszorosabb meccsünkön hat góllal győztünk. A döntőben nagyon izgultunk, az elején még az olaszok vezettek 3-1-re, de végül 17-11-re nyertünk. Rengeteget számított, hogy előtte nyolc hetet edzőtáboroztunk, napi két edzéssel. Ráadásul sokáig úgy tűnt, ki sem utazhatunk, mert a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége nem járult hozzá a vízilabdázók részvételéhez. Így nekünk kellett előteremtenünk a kiutazás költségeit, néhány szponzor, valamint Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnökének segítségével.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok a siketlimpiákon?
– 1997 óta én vagyok a magyar küldöttség zászlóvivője, s a megnyitóünnepségek nagyon szép emlékként élnek bennem. Érdekes, hogy a siketlimpiák megnyitóján nincs zene, csak dobolás, mert azt tudjuk érzékelni. Elismerésünket pedig kezünk felemelésével fejeztük ki, ugyanis ez jelenti a tapsolást.
– Kapnak anyagi elismerést a sikereikért?
– A mostani győzelem jutalmazásáról még tárgyalnak, szerintem egy fillért sem fogunk kapni. A hazaérkezésünket követő minisztériumi fogadáson reklámpólókkal, sapkákkal, tollakkal ajándékoztak meg minket… A legtöbb pénz a 2005-ös ezüstéremért járt, 250 ezer forint. Az uszodabérlést is magunk fizetjük, az olimpiára csak egy fürdőköpenyt kaptunk, a melegítőt vissza kellett adni.
– Hogy egy parasportolónak mennyire nehezebb úszni, vízilabdázni, az magától értetődő. De miben szenved hátrányt egy siket?
– Vízilabdában főleg abban, hogy nem halljuk a játékvezetői sípot. Nagyon kell koncentrálni, mikor jár le a támadóidő, mikor van kiállítás, mikor kell visszafordulni. Egymás között mimikai jelekkel kommunikálunk, s általában a szélső próbálja az edző utasításait továbbítani. Úszásban a rajtnál van különbség, tized másodperces lemaradásokat lehet összeszedni, mivel nem halljuk a rajtjelet. Egyszer 1500 gyorson két hosszal többet tettem meg, mert nem hallottam, hogy jelezték a végét.
– Ötvenegy évesen milyen céljai vannak még?
– 2006-ban megválasztottak az Európai Hallássérültek Sportszövetségének vízilabda-technikai vezetőjévé. Négy évre szól a megbízatásom, szeretném, ha meghoszszabbítanák. Emellett levezetésként járnék még az uszodába. Az edzőnknek, Gábor Áronnak szüksége van rám, de olimpián már nem fogok szerepelni. Szeretnék foglalkozni az utánpótlással, mert tudom, hogy a gyerekeknek sokkal könnyebb egy siket edzővel kapcsolatot létesíteni.
Díjazott dobogósok. A Széchenyi Tudományos Társaság elsőként jutalmazta meg a tajpeji siketlimpián érmes magyar versenyzőket és edzőiket. A játékokon a sportlövő Biatovszki Mira és a férfi vízilabda-válogatott tagjai a dobogó legfelső fokára állhattak, a tájfutás középtávján Mihályi Ferenc, a cselgáncsozók női 63 kg-os súlycsoportjában Godó Kitti és Máthé Gábor teniszező bronzérmes lett. Az ünnepségen a díjazottak aranyérmet, oklevelet és százezer forintot vehettek át. „Nemcsak a tudósok hoznak Magyarországnak hírnevet és dicsőséget, hanem a sportolók is – fogalmazott Szunai Miklós, a társaság ügyvezető elnöke, aki csalódottságának adott hangot, hogy a meghívás ellenére a hivatalban lévő sportért felelős állami vezetők nem jelentek meg a rendezvényen. (MN)
origo.hu
Ki gondolta volna? Petőfi leszármazottja egy budapesti étteremben dolgozik!
