Pragmatikus viszonyt építene Moszkva

A külpolitika átideologizáltsága mindig kontraproduktív, így pragmatikus megközelítést ajánl a kétoldalú kapcsolatokban is a szolgálati idejének lejártával lapunknak nyilatkozó Igor Szavolszkij. Az Oroszországi Föderáció magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az elmúlt éveket összegezve úgy értékel, hogy a két ország kapcsolatainak új lendületet adott Vlagyimir Putyin 2006-os budapesti látogatása, s a viszonyt ma már akár stratégiainak is nevezhetjük. A búcsúzó nagykövet reméli, hogy a kétoldalú viszony kiszabadul a belpolitikai viták fogságából, és a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés elé a jövőben nem tolulnak mesterséges akadályok.

Igor Szavolszkij 1943-ban született. A Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerzett diplomát 1966-ban. Mostani nagyköveti megbízatása előtt többször is dolgozott diplomataként Budapesten (1966–72, illetve 1986–1992). Kiválóan beszél magyarul, németül és angolul. A Külügyminisztériumban 1998-tól 2000-ig a FÁK-országok tartoztak hozzá miniszterhelyettesi rangban, és a külügyminiszter első helyettese volt. Ezután 2004-ig nagykövet Csehországban. Hazatérése után a Külügyminisztérium kollégiumának tagja, utazó nagykövet, illetve FÁK-ügyekben illetékes szóvivő. Budapesti nagyköveti mandátuma lejártával nyugdíjba vonul. (MN)

Nagykövet úr, az elmúlt négy év ellentmondásos időszaka volt a magyar–orosz kapcsolatoknak. Egyrészt hosszú idő után ismét orosz elnök látogatott Budapestre, rendszeressé váltak a felső szintű találkozók, látványosan nőtt a kereskedelmi forgalom, másrészről viszont, a hazai bel- és geopolitikai térbe kerülve, feszültebb lett a viszony. Ezek a viták önt is személyesen is érintették. Mindezek fényében adódik a kérdés: sikerként, avagy inkább diplomáciai pályája folyamatos kihívásokkal teli kemény időszakaként élte meg ezeket az éveket?
– A kétoldalú kapcsolatok nagyon érdekes és összességében eredményes időszakát hagytuk magunk mögött. Közvetlenül az új fejezetet nyitó, addigra jól előkészített elnöki vizit előtt kerültem Budapestre, amelyen egy sor olyan dolog került az asztalra, ami évekre tartalommal töltötte meg a két ország kapcsolatát. Akkor született megállapodás arról, hogy Oroszország és Magyarország együttműködik az akkor még másképp nevezett Déli Áramlat nevű gázvezeték megvalósításában, a csúcstechnológiák cseréjében, vagy együttműködnek az atomenergia felhasználásában. A látogatás adta lendületnek is köszönhető, hogy a kétoldalú kereskedelemben javult az egyensúlytalanság, és az elmúlt évtizedben a magyar export megtízszereződött. Kulturális téren a sárospataki kincsek visszaszolgáltatása hozott áttörést, s azóta, ha nem is nagyon intenzíven, de megindult egy intellektuális párbeszéd, szélesedtek a kulturális-oktatási kapcsolatok. A politikai párbeszéd légköre segítette ezeket a folyamatokat, amelyek tartalmassá tették a párbeszédet. Kialakult egy olyan partneri viszony, amit tulajdonképpen stratégiainak nevezhetünk. Mivel Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja, ebben az értelemben nem vagyunk szövetségesek, ugyanakkor mindkét ország érdekelt abban, hogy stabilitás legyen a nagy euroatlanti régióban.
– Mint említette, nagykövetként rögtön egy elnöki vizittel indított, amely szerencsétlen, a 2006-os választási kampány idejére eső időpontja miatt a kétoldalú kapcsolatok egyértelmű előrelendítése ellenére is megosztotta a magyar politikai elitet. A kormányon lévő szocialisták bátorításként értékelték a látogatást, s ezután lényegében privatizálták a magyar–orosz kapcsolatokat. Nem tart attól, hogy ez a helyzet a rövid távú előnyök ellenére középtávon még problémákat okozhat a kétoldalú kapcsolatokban?
– Sajnos az orosz kapcsolat a magyar belpolitikai viták témájává vált, ami engem mindvégig zavart. Nem létezik baloldali vagy jobboldali külpolitika. Egy országnak érdekei vannak. S ha szétnézünk a világban, kifelé a kormányok többsége a nemzeti érdekeket képviseli, amit Oroszország teljes mértékben megért. Az érdekek és az érvek nyílt feltárása csak növeli a bizalmat. Úgy érzem, nem rajtunk múlt, hogy Magyarországon folyamatos vita folyt arról, milyen kapcsolatokat kell fenntartani Oroszországgal. Mi a kapcsolatok más európai országokkal működő modelljét próbáltuk követni itt is. Egyesek ezt túlzott barátkozásnak titulálják, követve ebben főleg az amerikai neokon vonalat. Nem éreztük, hogy ezzel ártanánk Magyarország szövetségessé kötelezettségeinek, sőt azt mondanám, az egyértelmű gazdasági előnyök mellett csak az európai stabilitást erősíti, ha minél jobb a viszony Oroszország és egy uniós ország között.
– Ez az Európai Unió legtöbb országával a kétoldalú kapcsolatokban működő modell az erős belpolitikai megosztottság miatt Magyarországon nem működött. Nem gondolja, hogy a sajátosan magyar belpolitikai helyzetet jobban figyelembe kellett volna venni a kétoldali kapcsolatok alakításánál is? Megértem, a helyzet diplomáciai szempontból nem szokványos, de Magyarországon két, nagyjából egyenlő erő feszült egymásnak, s közülük az éppen nem kormányon levő a kapcsolatoknak igazi lendületet adó vizit idején úgy érezhette, hogy nem mondhatja el a véleményét…
– Konkrét ügyekben csakis a mindenkori kormánnyal lehet együttműködni. Úgy érzem, a két ország közt vannak megoldandó kérdések, de nincsenek ellentétek. Gazdasági kérdésekben mindig természetes az alku, de az egyértelműen leszögezhető, hogy nincsenek elvi ellentétek a kér ország között. Mi úgy érezzük, hogy a kormányzati együttműködés alakításakor a továbbiakban is ebből kell kiindulni. A mesterségesen felmerülő problémákat pedig így is kell felfogni és kezelni. Szélesebb összefüggésben az orosz külpolitika már rég az ideológiai lefegyverkezést ajánlja. Úgy gondolom, a külpolitika átideologizálása mindig kontraproduktív.
– Bízzunk benne, hogy a jövőben is a Merkel kancellár által is sokszor hangoztatott konstruktív pragmatizmus szellemében alakulnak a kétoldalú kapcsolatok. Ha jól értem a szavait, abban bízik, hogy a Magyarországon várható hatalomváltástól sem várja a kapcsolatok különösebb döccenését.
– Ilyen esetben minden kormánynak egy kis időre van szüksége, ami természetes. Oroszország továbbra is nyitott az együttműködésre, ezt illetően megtette a javaslatait, kialakult a kapcsolatoknak egyfajta napirendje, amit készek vagyunk követni.
– Melyek lehetnek a jövőbeni együttműködésnek a súlypontjai?
– Egyértelmű, hogy energetikai téren a helyzet alapvetően a jövőben sem változik, tehát az együttműködés is folytatódik. Az atomenergetika mint a magas technológiák egyik ága is napirenden marad. Az is világos, hogy egymás számára tranzitország vagyunk, s érdekeink egybeesnek az innováció támogatásában is. Előbbre kell lépni az emberek közötti kapcsolatokban is, így a kultúra, az oktatás, a tudomány vagy a turizmus terén erősíteni kell az együttműködést. Ezek a kapcsolatok segíthetnek megszüntetni bizonyos fóbiákat is.
– Hosszú a sor, ám szándékos, hogy a súlyponti kérdések között politikait nem említett? Adódna például az együttműködés a mindkét országot érintő kisebbségi kérdések terén. Elképzelhetőnek tartja ezt?
– Mindkét ország tagja az EBESZ-nek, az Európa Tanácsnak, így a nemzetközi színtéren természetes lehet az együttműködés, de felmerülhet az egyeztetés kétoldalú szinten is.
– A felsorolást aligha véletlenül kezdte az energetikával. Ellenzéki oldalról több olyan, nem egyértelmű nyilatkozat is elhangzott az elmúlt időszakban, amelyből az a következtetés vonható le, hogy kormányra kerülve a Fidesz legalábbis jegelné a Nabuccóval szemben nem prioritásnak tekintett Déli Áramlat építését. Mit léphet ilyen esetben Oroszország?
– A jövőbe látni ilyenkor nehéz, de azt azért le kell szögezni, hogy a Déli Áramlat európai projekt. Európa déli részén szükség van orosz gázra, ezért nem véletlen, hogy immár a franciák is be akarnak lépni az orosz–olasz kiindulópontú együttműködésbe. Ehhez a tervhez tehát megvan a gáz és a piac is, ami jelentősen növeli a megvalósulás esélyét. Ha pedig valaki ki akar lépni az együttműködésből, akkor minden bizonnyal ugyanazt a választ kapja, mint a közelmúltban az ezt felvető bolgár miniszterelnök, akitől Vlagyimir Putyin gyors döntést kért, mondván, ez esetben Oroszország más útvonalat is talál a gáz célba juttatásához.
– Ha már e kérdésnél tartunk, meg kell jegyezni, nem használt a kétoldalú viszonynak sem, hogy egyfajta hitvitává fajult a Nabucco kontra Déli Áramlat kérdése. Miként látja Oroszország e két vezeték viszonyát?
– Jó meghatározás a történtekre a hitvita, mert kívülről nézve sok, egyáltalán nem hozzáértésre valló kijelentés hangzott el e kérdésben. Félrevezetés például a Nabucco kapcsán az európai háttér hangsúlyozása, amikor a Déli Áramlat hasonlóan európai projekt. Úgy gondolom, hogy a Nabuccóval foglalkozó szakemberek a saját tervezéssel foglalkozzanak, ne pedig a másik vezetékkel. A sikerhez pedig csupán három dolog kell: kereslet, kínálat és tőke. Ha ez összeáll, akkor a Nabucco megvalósulhat, ami Oroszországot nem zavarja, hiszen elsősorban a Déli Áramlatra koncentrál, amelyet, a fent említett három feltételt figyelembe véve, reális projektnek tart.
– Nagyjából hasonlóan látja e kérdést az eurázsiai energiaügyek amerikai különmegbízottja, Richard Morningstar is, aki az EUobservernek nyilatkozva az Oroszországgal folytatandó együttműködés fontossága mellett arra is figyelmeztetett, hogy a Nabucco sem oldja meg Európa problémáit. Ez is arra utal, hogy Washingtonban más szelek fújnak…
– Alapvetően megváltozott az orosz–amerikai kapcsolat az Obama-adminisztráció hatalomra kerülése után. A Fehér Ház nemcsak velünk, de más partnerekkel szemben is sokkal nyitottabb, meghallgatja mások érveit, s hozzáállása nem ideológiai indíttatású. Így már szó lehet valódi partneri viszonyról, amit csak erősít, hogy az új kihívások több kérdésben is közös platformra hozták Oroszországot és Egyesült Államokat. S a közös pontok között ott van az energetikai együttműködés is.
– Oroszország egyértelmű visszatérése a nemzetközi politika nagyszínpadára, ezzel párhuzamosan az Obama-adminisztráció pragmatikus külpolitikai vonalvezetése Közép-Európában többeket megrettentett, mondván, a térség nagypolitikai alku tárgyává válhat. Mivel tudná megnyugtatni az ilyenféle alkuktól tartókat? Hol a helye Közép-Európának az orosz külpolitikai gondolkodásban?
– Szeretném leszögezni, hogy Oroszország Magyarországra és a térség más országaira a NATO és az EU tagjaiként tekint. Mi tehát ebben a rendszerben látjuk Közép-Európát, ugyanakkor az is igaz, hogy e régióval van egy régebbről megerősített kapcsolatrendszer, amely a gazdasági és az emberi kapcsolatokban is pluszt adhat. Normális partneri viszonyra törekszünk ezekkel az országokkal, így nem tudom, mitől tartanak a hivatalosan félők és nyilatkozatokat aláírók. E félelmekre senki nem adott alapot. Mi nyíltan megmondjuk, hogy mit szeretnénk, mik az érdekeink, s ahol erre van fogadókészség, ott a kölcsönös előnyök alapján együtt tudunk működni. Ahol pedig ezt mesterséges ideológiai problémák, a régmúlt fóbiái gátolják, ott kevésbé. Úgy gondolom, hogy az egész régió hasznára válik, ha az orosz–amerikai kapcsolatokban kevesebb a feszültség.
– Említést tettünk arról, hogy vannak a térségben, így Magyarországon is olyanok, akik túl szorosnak tartják a magyar–orosz kapcsolatokat, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy politikai oldalaktól függetlenül sokan látnak kitörési pontot Oroszországban. Ön még annak az orosz generációnak a képviselője, amelynek nemcsak pozitív emlékei, de használható tudása is van Magyarországról. A fiatalabbak egyre kevesebbet tudnak rólunk, ami, logikus módon, folyamatosan leértékeli Magyarországot az orosz társadalmi tudatban. Megállítható ez a folyamat?
– A rendszerváltás után sokkal lazább lett a kapcsolatrendszer, s az új generáció számára kevesebbet mond az, ami minket Magyarországhoz vonzott. A földrajzi közelség, a kölcsönös érdek azért megmaradt, így van remény és lehetőség. A gazdasági kapcsolatok is erősíthetik ezeket a szálakat. Jó példa erre Ausztria, amelynek lakossága kevesebb Magyarországénál, mégis sokkal többen tanulják az orosz nyelvet. Közhely, hogy a világválságot esélyként is felfoghatjuk, de tény, hogy két, az exporttól erősen függő ország esetében a kétoldalú kapcsolatok is segíthetik a kilábalást. Mindkettőnket erősíthet például, ha jobban odafigyelünk az innovációra. Itt kell keresni a kitörési pontokat. Ezenkívül Oroszországban van egy sor továbbra is támogatott projekt, benne a mezőgazdaság vagy az egészségügy, aztán épül Szocsi mint olimpiai város, és sok minden megmarad a lakásépítési programból is. A belső fogyasztás serkentésére most a tartalékokból többet fordít az állam, ebben az évben 30, jövőre több mint 40 százalékkal nőnek a nyugdíjak, tehát a romló makromutatók ellenére sem annyira rossz ez a piac.
– Ha már a válságot említettük, az Oroszország nemzetközi beágyazódására is kihat. Egyrészről a feltörekvők javára írja át az erőviszonyokat, másrészt késlelteti a nagyhatalmisághoz elengedhetetlen modernizációt. Hol látja Oroszország helyét a válság utáni világban?
– Az orosz kormány most arra koncentrál, hogy megerősödve, modernebb, liberálisabb piacgazdasággal jöjjünk ki a válságból. Ebben az államnak komoly szerepe van. Emellett azt szorgalmazzuk, hogy a világban új, igazságosabb, átláthatóbb, a világgazdaság minden szereplőjének érdekeit tükröző pénzügyi rendszer épüljön ki. Egyrészt tehát kifelé egy modern, erősebb Oroszország képét szeretnénk mutatni, másrészt ott akarunk lenni a koncert egyik szereplőjeként a világ nagyszínpadán.