Bár továbbra sem ért egyet az EU intézményrendszerét megreformálni hivatott lisszaboni szerződésben foglaltakkal Václav Klaus cseh államfő, szombaton annak a véleményének adott hangot, hogy nem tehet mást, kénytelen aláírni az okmányt. A cseh Lidové noviny napilapnak adott interjúban Klaus a következőket mondta: „Szerintem a lisszaboni szerződés nem tesz jót Európának, Európa szabadságának, vagy a Cseh Köztársaságnak. (…) A vonat azonban már olyan gyorsan olyan utat tett meg, hogy valószínűleg nem lehet megállítani vagy visszafordítani, akármennyire is szeretnénk.” Klaus szerint a szerződéssel egy európai szuperállam jönne létre, ezzel sérülne a tagállamok szuverenitása, ezért legutóbb ahhoz a feltételhez kötötte annak aláírását, hogy Csehország felmentést kap a szerződés részét képező emberi jogi charta hatálya alól. Klaus szerint csak így lehet megakadályozni, hogy a második világháború után a Benes-dekrétumok alapján Csehszlovákiából kitelepített németek visszakövetelhessék elkobzott vagyonukat.
Robert Fico nem zárta ki, hogy Szlovákia szintén kivételt fog kérni a Benes-dekrétumok miatt. Ha Csehországnak sikerülne elérni, hogy kivételt kapjon, Szlovákia szintén fontolóra veszi ezt a lépést, mondta a szlovák kormányfő.
Klaust élesen bírálta a Le Figarónak adott interjúban a francia elnök, amiért cseh kollégája halogatja az aláírást. Nicolas Sarkozy arra is utalt, hogy ennek még lehetnek következményei, de a konkrétumokat kerülte. A francia elnök egyben kijelentette: már nem támogatja, hogy Tony Blair volt brit kormányfő legyen az unió elnöke. Szerinte Európának karizmatikus elnökre van szüksége, vagy egy olyanra, aki segíti a konszenzus megteremtését.

Ezért van óriási tétje az Ukrajnáról szóló szavazásnak