Tyúktolvajok nyomában

A tyúktolvaj, az uborkatolvaj magatartásáról így – mint eddig – ezután is a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságnak kell döntenie, hiszen a bekerített hely bűncselekménnyé teszi az eltulajdonítást. Bűntettes lesz az is, aki gázóra-leolvasásra hivatkozva, megtévesztéssel jut be mások lakásába, hogy értékeket vigyen el. Az alvó sértett megkárosítása is bűntény

Egy most beterjesztett törvényjavaslat szerint Draskovics Tibor megtalálta a megoldást a tyúktolvajlás problematikájára. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium azt ajánlja az Országgyűlésnek: módosítsák a szabálysértési törvényt, s ezzel tegyék lehetővé, hogy a húszezer forint értékhatárt meg nem haladó szabálysértések ügyében a rendőrség indíthassa meg a nyomozást, a jegyző pedig ennek alapján hozza meg a döntést. Az elkövetőt a jegyzőnek – a büntetés kiszabása mellett – a kár megfizetésére is köteleznie kellene. A büntetést adók módjára hajtanák be.
Draskovics Tibor fantasztikus sikerként harangozta be az ötletet. Javaslata azonban szakmai és politikai szempontból is ezer sebből vérzik. A miniszter és munkatársai nemcsak a megoldást nem találták meg, de a bajt is tovább tetézik. Még silányabb eljárás körvonalai bontakoznak ki előttünk. Az aktatologatás most kiegészül azzal, hogy a kormányzat a politikai felelősséget áttolja az önkormányzatokra, nem tud, s nem is akar tenni a közbiztonság, a közrend helyreállításáért. Mellékesen egyelőre annyi jegyezhető meg, hogy Draskovics Tibor a szocialista kormányzat egyik legkártékonyabb személyisége. A jogalkotásban elkövetett hibái elévülhetetlenek lesznek.
Nézzük a tyúktolvajok ügyeiben a hatóságok végtelenségig összekuszált tevékenységi-felelősségi köreit. A rendszerváltozás után a kormányzatok nyolc évig dolgoztak a szabálysértési törvény kimunkálásán. A feladat döntő részét a Kuncze-adminisztráció, vagyis az akkori belügyi apparátus végezte el. A kész törvényjavaslat az Orbán-kormány idején, 1999-ben lépett hatályba. A törvénykönyvet Gyurcsány Ferenc kormányzata új formába öntötte. A szabálysértési kódex azóta is torzszülöttnek tekinthető: képtelen az alapvető jelentőségű viszonyok rendezésére, az enyhébb jogsértések szankcionálására. Az Alkotmánybíróság sorozatosan semmisíti meg a józan hétköznapi felfogással is ellentétes rendelkezéseit. A törvényhozók a jogszabályt előkészítő igazságügyi, rendészeti szakemberek jóvoltából valóságos jogalkotási műhibát követtek el.
Az egyik ellentmondás az, hogy a kis összegű lopást, csalást, sikkasztást elkövető személyek ügyeiben a lakóhely szerinti jegyző szabja ki a szabálysértési bírságot. A kis összeg 2007. július 1-jéig maximum tízezer forint lehetett, onnantól kezdve az értékhatárt húszezer forintra emelték fel. A húszezer forint feletti vagyon elleni jogsértés bűncselekménynek számít, az ilyen ügyekben a rendőrség nyomoz és a bíróság dönt. Ám nem a vádlott lakóhelye, hanem a tett elkövetésének helye szerinti rendőrség indítja meg az eljárást. Ez azért is érdekes, mert számos alkalommal előfordult, hogy a megélhetési tettesek tíz- vagy húszezer forintnál kisebb értékű cikkeket loptak el különböző települések boltjaiban. Azaz: magatartásuk üzletszerű volt. Ez a körülmény pedig egységbe foglalta tevékenységüket: az értékeket egybeszámították a hatóságok. A lebukás után viszont az egyes boltok, illetve a rendőrök a tettes lakóhelye szerinti jegyzőnek küldték meg a dokumentumokat. A jegyző észlelte, hogy üzletszerű lopásról, tehát bűncselekményről van szó, emiatt a papírokat visszaküldte a hozzá forduló kapitányságoknak. Büntetőeljárást kellett ugyanis indítani.
A botrány a kis összegű lopások ügyeiben azt követően robbant ki, hogy 2007. június 1-jén tízezerről húszezerre emelték fel az értékhatárt, de az eljárásra illetékes hatóságok megnevezésén nem változtattak. Szabálysértés miatt továbbra is a tettes lakóhelye szerinti jegyző járhatott el, a bűncselekményekért viszont a tett elkövetésének helye szerinti rendőrség nyomozott. Ezt az ellentmondást csak megerősítette az az igazságügyi rendelet, amelyet az akkori miniszter, Takács Albert írt alá 2008 januárjában a rendőrség hatásköréről és illetékességéről. A jogszabály a korábban beindított és nagy sikernek nevezett rendőrségi reform konklúzióit vonta le: központi, regionális és helyi kategóriákba sorolta a bűnfelderítő hatóságot. A regionalizáció az MSZP és személy szerint Gyurcsány Ferenc országátalakító kezdeményezésének központi eleme volt. A rögeszmés Gyurcsány úgy vélte: a megyerendszer eltörlésével megváltja az országot. Az eredmény mostanra nagyjából láthatóvá vált.
A másik visszásságot a települési jegyzők jelezték a tömegesen előforduló, úgynevezett kis ügyekben: a rendőrség csupán a húszezer forint alatti összegekből indult ki és úgy vélekedett, hogy emiatt nem bűncselekményről, hanem szabálysértésről van szó. A rendőrök az aktákat ezen a címen több esetben is áttették a jegyzőkhöz. A polgármesteri hivatalban azonban kiderült: bűncselekmény történt. A kis összegű elsajátítás is bűncselekménynek számít, ha a tettes úgy vette el az értéket, hogy a tulajdonos tudta vagy akarata ellenére bement annak házába, kertjébe. A bírói gyakorlat helyiségnek tekinti a valamennyi oldalról fallal körülhatárolt és tetővel ellátott építményt, amely az emberek lakásául, összejövetelére, munkavégzésére, állatok elhelyezésére, dolgok őrzésére, tárolására szolgál, ha ez utóbbiak mérete olyan, hogy abba ember bemehet. A bekerített hely olyan összefüggő körülhatárolt terület, ahová csak az erre szolgáló eszközök, ajtó, kapu használatával lehet bejutni. Kerítésnek számít a drótháló, a deszka, a tégla és az élősövény is.
A tyúktolvaj, az uborkatolvaj magatartásáról így – mint eddig – ezután is a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságnak kell döntenie, hiszen a bekerített hely bűncselekménnyé teszi az eltulajdonítást. Bűntettes lesz az is, aki gázóra-leolvasásra hivatkozva, megtévesztéssel jut be mások lakásába, hogy értékeket vigyen el. Az alvó sértett megkárosítása is bűntény.
Az úgynevezett minősítő körülmények végeredményben a kis lopások túlnyomó többségét bűncselekménnyé teszik. A helyiségbe, a bekerített helyre besurranó személy, a zsebtolvaj, a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználó tettes bűncselekményt követ el akkor is, ha húszezer forintnál kisebb értéket lop. A joggyakorlat azt mutatja, hogy szabálysértésről csak akkor van szó, ha valaki közterületről visz el például egy le nem lakatolt biciklit vagy más kis értékű eszközt. Ekkor kellene a jegyzőnek döntenie. A bírságot azonban hiába rója ki, mert nincs, aki megfizesse. Draskovics ezen most feleslegesen akar úgy változtatni, hogy a büntetést adók módjára kell behajtani, hiszen nem lesz miből levonni az összeget. Szemfényvesztés az is, hogy a jegyzőnek kártérítésre kell köteleznie a biciklitolvajt, mert azt sem fogja soha senki megfizetni. Ráadásul a kártérítésre kötelezés pillanatnyilag a bíróság feladatköre.
Félrevezető tehát, hogy az igazságügyi miniszter azt mondja: a szabálysértési törvény most beterjesztett módosítása nagy segítség lesz, mert – ha nála teszi a feljelentést – a rendőrség indítja meg az eljárást a jegyzőkre tartozó szabálysértési ügyekben. A rendőr nyomozni fog: megkeresi a tettest, kihallgatja a tanút, a szakértőt, s helyszíni szemlét tart, mert a jegyzőnek ehhez nincs apparátusa, felkészültsége.
A korrekt, jogállami megoldás az volna, ha a tulajdon, a közbiztonság védelmét a kormányzat teljes egészében az erre hivatott hatóságra: a rendőrségre bízná. S persze nemcsak szavakban, de ténylegesen is megerősítené a rendőrséget.