
origo.hu
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
A korábbi iskolai támadások. Balassagyarmaton 1973. január 7-én egy határőrtiszt két fia apjuk géppisztolyával fenyegetőzve túszul ejtette a helyi leánykollégium lakóit. A Pintye testvérek autóbuszt és repülőgépet követeltek, és nyugatra akartak távozni. A rendőrség itt alkalmazott először túsztárgyalót, de a hat napig tartó egyezkedés nem vezetett eredményre. A nagyobbik fiúval mesterlövészek végeztek, öccse megadta magát. Baján 1993. december 10-én, a III. Béla Gimnáziumban egy harmadik osztályos tanuló gépfegyverrel túszul ejtette öt osztálytársát, és elbarikádozta magát a tanteremben. A túszejtőt, aki azt követelte, hogy nyilatkozatot tehessen a televízióban, a rendőrség különleges szolgálata végül fegyverhasználat nélkül lefegyverezte.
Elsőéves gyógyszerészhallgatóknak tartottak órát tegnap fél tizenkettő körül az intézetben, miközben a csoport egyik tagja elővett egy pisztolyt, s lövöldözni kezdett. Bojtor Bernadett, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy mi volt az indítéka az elkövetőnek, akit a bűncselekmény után húsz perccel fogtak el a szomszédos klinika hetedik emeletén. Győrffy Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem szóvivője szerint a tettes zavartan viselkedett az órán. A lövöldözésnek egy halálos áldozata, egy életveszélyes és két súlyos sérültje van. Győrffy elmondta, az eset miatt megvizsgálják, milyen biztonsági változtatásokat kell végrehajtaniuk azért, hogy hasonló tragédia többé ne fordulhasson elő. Az orvosi kar dékánja, Németh Péter az egyetem szenátusi ülésén számolt be a történtekről, s elmondta: a tettes először a folyosón kezdett lőni, aztán visszament az előadóterembe és ott folytatta. Értesülésünk szerint egy 19 éves pécsi gyógyszerészhallgató vesztette életét a helyszínen, egy másik, szintén hasi sérült, 21 éves kaposvári fiatalt pedig újra kellett éleszteni. Őt életveszélyes állapotban szállították a pécsi traumatológiára, ahol állapotát hétórás műtéttel stabilizálták. Testéből öt golyót távolítottak el. Egy harmadik embert – egyes hírek szerint a gyakorlatvezetőt –, illetve a terembe berohanó takarítónőt a combján érte a találat. Úgy tudjuk, a gyilkos nem csupán négy, hanem sokkal több lövést is leadott, de egyelőre nem tisztázott, pontosan miként követte el tettét.
Az órán részt vevő diákokat kihallgatták a rendőrök, és pszichológust is kirendeltek melléjük. A lapunknak nyilatkozó hallgatók a történtekből nem vettek észre semmit, csak a szirénázó autókra lettek figyelmesek, s arra, hogy több tucat rendőr lepi el az egyetem udvarát.
Az elkövető, G. Ákos az Első Pécsi Polgári Lövészegylet tagja is volt sporttársai szerint egy 22-es kaliberű sportpisztolyra van engedélye – tudtuk meg. Fél évet töltött a Pécs Városi Lövész Klubnál szabadidős lövészként, s onnan jelentkezett át az említett egyletbe. Úgy tudjuk, pszichiátriai kezelés alatt állt a gyilkos.
Megdöbbenéssel értesültek a pécsi egyetemi lövöldözésről a kormány tagjai és a parlamenti pártok. Együttérzésüket fejezték ki az elhunyt hallgató hozzátartozóinak, és felépülést kívántak a sérülteknek.
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Ez egyre rosszabb, Sallai Roland máris távozhat a Galatasaraytól
Botrány Brüsszelben: Kollár Kinga elárulta Magyarországot, Lázár János kőkeményen visszavágott + videó
Vilmos herceg betartotta a legfontosabb ígéretét, amit a rákbeteg Katalin hercegnéről tett
Szörnyű tragédia történt Ráckevén
Botrány a miskolci önkiszolgáló kasszánál, az üzletvezető-helyettes a testével akarta megakadályozni a csalárdságot
Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Teljes az összeomlás a Tisza Pártban Magyar Péterék adatbotránya miatt
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.