Vita a rendőrség igazoltatási gyakorlatáról

A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) empirikus kutatásban vizsgálta a rendőrség igazoltatási gyakorlatát, és abból azt a következtetést vonta le, hogy az cigányellenes rasszista. A kutatás közreadott számaiból azonban ez a következtetés nem vonható le, sőt. Ezt állította cikkében prof. Mérő László, és ezt állítom én is nála régebb óta, csak eddig visszhangtalanul. Válaszában az MHB a legkisebb hajlandóságot sem mutatott arra, hogy prof. Mérő bírálatát komolyan megfontolás tárgyává tegye, holott ő matematikusként bizonnyal jól eligazodik a számok világában, jobban, mint az MHB e kérdésben hangjukat hallató – ismereteim szerint jogász – munkatársai. Ehelyett egy pontatlan félmondatába kapaszkodtak tíz körömmel mindahányan.
Az MHB kellően bornírt szervezet, vontam le a következtetést, hogy elviselhetetlen teher legyen számára annak kimondása, miszerint „ezen kutatásunk nem igazolta, hogy a rendőrség igazoltatási gyakorlatában jelen van a cigányellenes rasszizmus”, amihez hozzátehették volna, hogy „ennek ellenére továbbra is szükségesnek tartjuk a rendőrség igazoltatási gyakorlatának megfigyelését és kutatásunk közeljövőben történő megismétlését”. De ennek kimondásával csak azt bizonyították volna, hogy alkalmatlanok a feladatra. Mert olyan nincs, hogy a rendőrség nem rasszista. Csak olyan balfékek vannak, akik ezt nem tudják bizonyítani. Ne számítsanak többé se EU-, se Soros-pénzekre! Mert ha Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni, akkor Bástya elvtárs bajban van, már nem is számít. Tehát a forgatókönyvből nem maradhat ki, hogy őt is meg akarják gyilkolni.
Prof. Mérő és köztem nem lényegtelen különbség, hogy rá – meghökkenésére – szertedübörgő testvéri tankok támadtak, rám viszont jelző nélküli, menetrend szerint érkezők. Prof. Mérő válaszában (Magyar Narancs, 2009. december 17.) nem csupán becsületét kívánja megvédeni, hanem a tankok visszarendelését is el kívánja érni. Ezért koncessziót tesz, s mond olyat, hogy a kutatás nagyon korrekt, példamutató – szerintem viszont nem érdemli meg, hogy komolyan veendő, a szakma szabályainak megfelelően végrehajtott empirikus szociológia kutatásként tekintsünk rá, már csak az adattáblák és az elmélyült elemzés hiánya miatt is –, és olyat, hogy Kádárék (Kádár András Levente) igazát további kutatásokkal kell igazolniuk, „amelyek ezt az ugyanannyira logikus alternatív interpretációt kizárják”.
Hát igen, prof. Mérő, hogy a testvéri tankokat visszarendeljék, saját értelmezését az MHB értelmezésének alternatívájaként állítja be. Ezzel lehetővé teszi, hogy az MHB presztízsveszteség nélkül visszavonuljon – mert nem történt más, sugallja, mint hogy a ti helyes értelmezésetek mellé tettem a saját helyes értelmezésemet. Azonban prof. Mérő válaszcikke más helyein tagadja, hogy alternatív értelmezések volnának lehetségesek. „Kádárék értelmezése ugyanis nem győzött meg arról, hogy ezek az adatok valóban a rasszizmusát támasztják alá” – mondja, ami udvarias megfogalmazása annak, hogy nem támasztják alá. És amit nem támasztanak alá, az alternatívaként se lehet helyes értelmezés. Másutt „logikailag is tévesnek” mondja azt, ahogy Kádárék „az adatokból a rendőrség rasszizmusára következtetnek”. És ami logikailag téves, az válaszként nem lehet helyes. Prof. Mérő leglesújtóbb megjegyzése az, miszerint „Készségesen elismerem, hogy a hitvita műfajában vitapartnereim az erősebbek” – mert hitvitát folytatnak ellene, miközben ő tudományt művelne. De azért egy mondat erejéig menekülési útvonalat nyit Kádáréknak – idézték fentebb –, és írásának végére a Magyar Narancs liberális törzsközönségének bocsánatát kiérdemlendő „vörös farok” kerül, abba meg Auschwitz, Morvai Krisztina, Lovas István és Tomcat.
Térjünk a részletekre!
Az állítottam, a „kutatási jelentésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy lakossági arányukhoz képest a cigányok bűnelkövetési gyakorisága körülbelül háromszoros”. Elismerem, tévedtem, bűn- és szabálysértés-elkövetési gyakoriságról kellett volna szólnom. A lényegen ez persze nem változtat, bár némi jogászi szőrszálhasogatással ezt a látszatot igyekeznek kelteni.
A rendőrség igazoltatásokban szerepet játszó rasszizmusa legfeljebb a bűncselekmény gyanúja miatti igazoltatások esetén állhatna meg – akkor is hajszállal –, de az MHB kutatási jelentésében az egész igazoltatási gyakorlatot minősítette annak. Fentebb azt a vádat kapom, hogy az erre vonatkozó adatokat mint prekoncepcióimba nem illőt a kis elemszámra hivatkozva megbízhatatlannak tituláltam. Hogy melyikünk hajlamosabb a prekoncepcióra, arról ne essék több szó, de megemlítem, hogy Kádárék úgy félik, mint ördög a tömjénfüstöt, annak tudatosítását, hogy e kategória esetszáma két százalék, félezer körüli, ami bármiféle szociológiai módszertan szerint kis elemszám. Azt állítottam, hogy ez „túl kevés messzemenő következtetések levonására”. Ez nem a megbízhatatlan szinonimája.
Az MHB okfejtését egy számtanpéldával zárja. A kapott eredmény konklúziója az, hogy a „nem konkrét gyanún, hanem pusztán az érintett etnikai hovatartozásán alapuló igazoltatási gyakorlat az azonosított jogsértők közötti jelentős etnikai aránytorzuláshoz vezet”. Én ezt sem most, sem a múltban nem vitattam. Olyan viszont nincs, hogy a rendőrség száz személy igazoltatásának feladatát kapja, amit a politikailag korrekt rendőrök 92 nem cigány és nyolc cigány igazoltatásával teljesítenének, az inkorrektek pedig 76-24 arányban teljesítenek.
A rendőrök – mint írtam – a „rendőri megérzés tapasztalatokra alapozott elve” alapján igazoltatnak. És ennek eredménye – az MHB kutatási jelentéséből tudható – döbbenetesen „színvak”.

A szerző közgazdász, szociológus