Igazságtalan közteherviselés

Százmilliók úsznak el a fogyasztók védelmére, de háborítatlanul lehet olyan tejet árulni, aminek alig van köze a tehén tőgyéhez, olyan mézet forgalmazni, ami a méhecskék által gyűjtött méz helyett répacukrot tartalmaz. Trehányság, csalás és hazugság mindenhol.

Miközben naponta sulykolják belénk, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében a nadrágszíjat még szorosabbra kell húzni, még nagyobb megtakarításra van szükség, még kevesebb jut oktatásra egészségügyre, a rászorulók szociális támogatására, aközben számolatlanul ömlik szét a közpénz felesleges látszattevékenységekre a kedvezményezett politikai holdudvar kiválasztottjaihoz, illetve egyre több ilyen érthetetlen, fiktív szerződésen alapuló javadalmazást övez a gyanú, hogy végső célja a pártkasszák feltöltése.
Miközben a nyomozó hatóság a hatalmon lévő politikai elit pártkasszái környékén kutakodik, majd bilincsel, vagyis lényegében a választási kampány kellős közepén igyekszik elzárni a gyanús pénzcsatornákat, a -kapillárisokon elszivárgó tíz-száz milliók teljes feltérképezésére az elévülési időn belül aligha van elegendő kapacitás, még ha akarat lenne is. A feleslegesen elszivárgó közpénzekre, ha nem kapcsolódik hozzájuk a bűncselekmény gyanúja, alig-alig figyelünk oda. A közelmúltban például lapunk a Hír TV-vel közösen ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy egyes gyártók hamis mézet forgalmaznak, ismételten és háborítatlanul.
Felmerül a kérdés, miért nem működik sokkal hatékonyabban a fogyasztóvédelem Magyarországon, miért nem loholnak a laboratóriumi háttérintézményekkel megerősített fogyasztóvédelmi hatóságok legalább a sajtó által feltárt gyanús ügyek nyomába. Illetve hivatalból miért nem ők tárják fel ezeket az ügyeket? És ha már adóforintokból működhet ilyen fogyasztóvédelmi hatóságnak nevezett műintézmény, akkor vajon a közpénzen végzett vizsgálataik eredményét miért úgy teszik közzé, hogy nem nevezik meg konkrétan, mely gyártó melyik termékét vizsgálták? Miért nem árulják el nekünk, melyik termék vizsgálata során derült ki, hogy silány minőségű és hogy megtévesztették a fogyasztókat? A legutóbbi fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat például antibakteriális hatású bőrápolási és szájápolási termékek antibakteriális hatásának ellenőrzésére irányult. Kilencféle bőrápolási és tizenegyféle szájápolási terméket vizsgáltak. A jelentés szerint a multinacionális cégek ismert márkájú termékeinek ígért antibakteriális hatását a mikrobiológiai vizsgálatok egyértelműen igazolták, csupán egy magyar gyártmányú terméknél tapasztalták a hatás elmaradását. De azt, hogy melyik terméket ne vegyük meg, azt nem kötik az orrunkra.
Miközben a főfelügyelőség a saját kíváncsiságát kielégítve a mi pénzünkön vizsgálódik, évekkel ezelőtt arra is volt példa, hogy nem árulták el a gyártó multicég üzleti jó hírnevére tekintettel, melyik gyártó szaloncukorkájába került kólibaktérium, hogy legalább ne etessük meg a gyerekkel. Miközben költségvetési pénzből milliárdok mennek el az állami hatósági ellenőrzésekre, aközben társadalmasítanák is a fogyasztóvédelmi feladatokat, vagyis bizonyos civil szervezetek támogatásával kipipálják e nemes cél teljesítését.
Az elmúlt két évben az ESZA Nonprofit Kft.-n keresztül összesen 732,8 millió forintot fizettek ki pályázatok útján fogyasztóvédelmi civil szerveződéseknek. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület három sikeres pályázatnak köszönhetően 205,5 millió forintot kapott, míg a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete négy pályázaton nyert összesen 130,9 milliót. Nem emlékszem egyetlen olyan nagy visszhangot kiváltó ügyre sem, ami a 330 millió forintot bekasszírozó két szervezet nevéhez fűződne. Vélhetőleg minden szabályosan történt, az odaítélése is a pénzeknek, meg az elszámolás is, csak mégis felmerül a kétség az emberben, hogy vajon a 730 millió forintot tényleg a leghasznosabb dologra költöttük-e el. Az idei hideg télen már több mint nyolcvanan haltak meg fűtetlen lakásukban kihűlés miatt, vagy mert hajléktalanok, és megfagytak az utcán hálva. Miközben feleslegesnek tűnő, úgynevezett szakértői jelentések, tanulmányok gyártására milliók, milliárdok úsznak el, aközben gyerekek dőlnek ki az éhségtől az iskolapadokból, emberek pusztulnak el – nem a veszélyes influenzajárvány miatt – hanem csupán a hidegtől. A rászorulók tűzifa-vásárlási támogatására nincs pénz, de a közpénzen végzett vizsgálatoknak köszönhetően megtudhatjuk, hogy van egy magyar termék az áruházak polcain, amivel hiába mossuk meg a kezünket, a baktériumok ezután is vidáman vigyorognak a képünkbe.
Százmilliók úsznak el a fogyasztók védelmére, de háborítatlanul lehet olyan tejet árulni, aminek alig van köze a tehén tőgyéhez, olyan mézet forgalmazni, ami a méhecskék által gyűjtött méz helyett répacukrot tartalmaz. Lelkiismeretlen trehányság, csalás és hazugság a hétköznapi élet minden színterén. Ha a befizetett adóforintjaink elosztásának és elköltésének módja erkölcstelenül zajlik, akkor vajon miért is lenne elvárható, hogy a polgárok becsületesen bevallják és befizessék az adót, ami az államot illetné meg? Ha mind a mai napig, lelepleződése után is, a magyar jegybank elnöke, miniszterelnök, pénzügyminiszter lehet valaki, aki úgy akart kibújni a magas adófizetési kötelezettsége alól, hogy adóparadicsomba menekítette ki a profitját, vagy azzal kereste a kenyerét, hogy „adóoptimalizálási” tanácsokat osztogatott, akkor milyen jogkövetés várható el az egyszerű emberektől, akiket valahogy mindig első körben találnak meg a vagyonosodási vizsgálatokkal, rosszul kitöltött adóbevallások miatt kiosztható bírságokkal? A bejelentett munkavállalókat, alkalmazottakat a köz- és a magánszférában egyaránt a legkönnyebb megtalálni, érdekérvényesítő képességük igen csekély, ők nem képesek kenőpénzt fizetni egy-egy jogi kiskapuért, nem képesek offshore cégeket beiktatni munkaerejük árának adókímélő módon történő kifizetése érdekében, ők fegyelmezett adófizetésre vannak kényszerítve, mert egyszerűen levonják a bérükből azt, ami az államot illeti. Ők csak szavazhatnak. Négyévente egyszer megmondhatják, kiknek a politikai hatalmát viselnék el szívesebben.
A pazarlást lehetővé tévő közpénzcsapok és -kapillárisok elzárása mellett a jelenleginél sokkal igazságosabb közteherviselés megteremtése lesz a legnagyobb kihívás az új kormány számára, miközben „mellesleg” még a gazdaságot is lendületbe kell hozni. Az mégsem járja, hogy az adóparadicsomokba kimenekített pénzeket alacsony kamat befizetése mellett – büntetlenül – haza lehet hozni. Legalizálni lehet az adócsalással szerzett profitot, ugyanakkor vagyonadó címén – alkotmánybírósági jóváhagyással is – az értékalapú ingatlanadó eltörlése után érvényben maradhat egy olyan jogszabály, ami egy félmilliós értéket képviselő autóra évi hatvanezret meghaladó adófizetési kötelezettséget ró.
Az mégsem járja, hogy az állam, miközben panaszkodik, hogy nem születik elég gyerek, vagyis potenciális majdani adó- és járulékfizető, aközben mindent megtesz azért, hogy ne szülessenek gyerekek: az adórendszer nem veszi figyelembe, hogy hány gyermeket nevelnek a megadóztatott személyi jövedelemből, leszűkítette a gyes idejét, gyakorlatilag kivonult a lakástámogatásból, cserbenhagyta a – kilakoltatással fenyegetett – devizahitelre kényszerült gyermekes családokat.
Rosszabb a helyzet, mint egy világháború után. A romok eltakarítása után alapjaitól kell felépíteni egy országot és egy erkölcsösebb társadalmat.