Lépéskényszerben a földpolitika

Mielőbb törvényt kell alkotni a mezőgazdasági üzemek jogállásáról, amelynek hatálya a teljes földalapra, minden árutermelő üzemre kiterjed, és az agrártámogatás feltételévé teszi a gazdaságnak a törvény szerinti üzemmé alakítását. Bárki, bármely jogcímen csak egy üzemet tarthat fenn, amelynek legkisebb és legnagyobb mértékét közérdekből a törvény korlátozza

A csatlakozási szerződés hazánk uniós tagságától számítva hét év átmeneti mentességet adott arra, hogy Magyarország kizárja a külföldi magánszemélyek és a gazdálkodó jogi személyek termőföld-tulajdonszerzését. E moratórium 2011. május 1-jén lejár. Ettől fogva korlátlan földpiacot kell nyitnunk a kül- és belföldi tőke földtulajdonszerzésének, akár magánszemélyként jelenik meg, akár jogi személyként. Mivel az uniós jog a tőkeszabadság vívmányaként a földet is tőkének tekinti, a földforgalom tagállami korlátozása 2011. után csak a tőkemozgás kivételes, megengedett korlátozása szerint lehetséges. Ennek bonyolult feltételrendszere van, amely az EU döntéshozatalának nagyfokú mérlegelést nyújt. A korlátozás jogalapja csak olyan nem diszkriminatív, objektív és állandó feltétel lehet, amit közzétettek, ami a közérdek érdekében kötelező elvárásokat támaszt alá, és nem sérti az arányosság elvét. Nem lehet gazdasági ok, mert az nem minősül kötelező elvárásnak. Az arányosság követelménye pedig maga is összetett kérdés, amely a tőkeérdeket külön kikötésekkel védi. Így a földforgalomra vetítve a közhatalmi korlátozás csak megfelelő, szükséges, arányos és kiegyensúlyozott lehet: a korlátozással a tőkének okozott sérelemnek egyensúlyban kell állnia társadalmi előnyökkel. Az ötpárti egyetértéssel hozott parlamenti határozat felkérte a kormányt, hogy Brüsszelnél kezdeményezze szakmai indokok alapján a földmoratórium három évvel meghosszabbítását. Kérdés: a közvélemény hogyan ítélje meg a földügy helyzetét? Tény, hogy a földpolitika töretlenül az idegen tőke uralmának kiterjesztését, a nagybirtokrendszer megszilárdítását, a hazai gazdák ellehetetlenítését, a falu és a vidék felszámolását szolgálja. Az uniós tagság földjogi diktátuma a hazai politika számára már 2002 óta ismert. Ennek ellenére – az Orbán-kabinet ciklusát és a családi gazdaságok létrehozásának meghiúsult kísérletét leszámítva – egy lépés sem történt a nemzeti önvédelmi eszköztár létrehozására.
A csatlakozási szerződés 24. cikke a tanács egyhangú döntéséhez köti a védzáradéki eljárásban a moratórium további három évvel meghosszabbítását, azaz a 27 tagállam agrárminisztereinek már egyetlen vétója is elvetheti a magyar kérelmet. A sikert itt csak valóságos agrárdiplomáciai bűvészmutatvány érhetné el, ami leszereli a nemzetközi tőke ellenérdekeit. Csak egy adalék: az osztrák agrárkamara közel 70 ezer hektár magyar termőföldre tartja nyilván burgenlandi gazdák zsebszerződésre alapított, tehát jogellenes tulajdoni igényét, amit a moratórium lejártával érvényesíteni akarnak. Ausztria ezért aligha támogathatja mentességünk meghosszabbítását. Ha netán a magyar kormány eléri az Európai Bizottságnál, hogy a tanácsnak javasolja kérelmünk teljesítését, ennek semmilyen jogi kötőereje nincs, mert a tanács önállóan, saját mérlegelésével dönt, az egyetlen ellenszavazat pedig a kérelem elutasítását jelenti.
Van-e akkor hazai mozgástér és kitörési pont földjeink tőkeuralmi elsajátításának a fékezésére vagy kizárására? Intézményi bizonyítékok és a földügy szakmai nemzetstratégiája meggyőzővé teszik, hogy igen. Ehhez csupán a mai neoliberális földpolitikával kellene szakítani, ami kizárólag az idegen tőkeuralmat szolgálja. 2011 májusáig az új kormánynak legalább egy éve lesz, hogy meghozza azokat a feles törvényeket, amelyek pillérei a nemzeti megmaradást szolgáló, közérdekű földpolitikának. A polgári kormányt minden oldalról a nemzetek feletti tőke elvárásai fogják majd szorongatni. De erősíthetik őt a jogi fogódzók és a társadalmi támogatottság.
Először is, az uniós jog minket védő, kötelező szabályának szerezhet érvényt, amit a szocialista kormány alkotmányos mulasztásként semmibe vesz. Tudni kell, hogy a földbérleti piacon uniós tagságunktól fogva kötelesek vagyunk betartani a szereplők hátrányos megkülönböztetésének a tilalmát, ami a földhaszonbérletnél nem tűrheti a nagyüzemek kiváltságait. A jogegyenlőség olyan uniós alapjog, amit az Európai Bíróság – a római szerződés 4. cikke alapján – kiterjeszt a piacokon az azonos versenyfeltételek biztosításának a követelményére. E szerint a nagyüzem haszonbérleti mértékét a magánszemélyek mércéjére kell leszállítani, ami hatékonyan gátolja a közérdekbe ütköző korlátlan üzemi és földkoncentrációt.
Mielőbb törvényt kell alkotni a mezőgazdasági üzemek jogállásáról, amelynek hatálya a teljes földalapra, minden árutermelő üzemre kiterjed, és az agrártámogatás feltételévé teszi a gazdaságnak a törvény szerinti üzemmé alakítását. Bárki, bármely jogcímen (akár tulajdonos vagy földhasználó) csak egy üzemet tarthat fenn, amelynek legkisebb és legnagyobb mértékét közérdekből a törvény korlátozza. Az üzemlétesítés a fenntartóra olyan további alanyi és tárgyi követelményeket írhat elő (állandó helyben lakás, szakképzettség stb.), amelyek kikényszerítik a föld személyes művelését, és kizárják a nem termelői célú földspekulációt. (Jogi személy csak úgy jogosult agrárüzem működtetésére, ha az üzemlétesítés törvényi feltételeit a cégtulajdonosok, mint természetes személyek teljesítik. Hatvan év alatti életkor, az üzem fekvése szerinti településen legalább öt éve letelepedés.) Ez a bevált uniós jogintézmény, amellyel ma az EU hét tagállama, továbbá Svájc és Norvégia él, öt-tíz éven belül lebonthatja a nagybirtokrendszert, meghatározóvá teheti a kis- és középüzemek arányát, teret ad a családi gazdálkodásnak, viszszaadja a föld eltartóképességét, javítja a vidék életminőségét.
A fentiek csak kiragadott példák nemzeti megmaradásunk földprogramjából. Ez az állam közfunkcióit a földviszonyok átfogó rendszerében újrafogalmazza, így a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem és a földügyi szakigazgatás terén összehangolt intézményrendszerre bízza a hazai földalapnak és vízkészletünknek a megőrzését az állampolgáraink számára. A lehetséges változtatás irányára még egy példa. Az állami földtulajdon kiterjesztése egyszerre lehet intézménye a családi gazdaság megteremtésének és a népességzuhanás fékezésének. Az állam ugyanis a földkészletéből tartós (25-50 évi és örökölhető) használatba földet, kedvezményes hitelt, beruházási támogatást adhat a gazdálkodó fiataloknak, akik két-három gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalják. Nem meglepő, hogy a szocialista kormány még mindig – remélhetőleg végjátékként – épp ennek az ellenkezőjén, a nagybirtok kiterjesztésén munkálkodik. A szakminiszter szerint a földtörvény azért elavult, mert a magánszemély tulajdonszerzési mértékét már 600-700 hektárra kellene növelni. Az állattartó gazdaságnak pedig alanyi jogon, állategységekként 0,8 hektár földtulajdon járna. (Így egy 3000 hektárt bérlő tőkés társaság a törvény alapján 600-700 hektár földtulajdont szerezne.) Ez a közérdekbe ütköző törekvés a hazai alkotmányon is nyíltan átgázol: nem veszi figyelembe, hogy a tulajdonszerzés joga nem alkotmányos alapjog, így az állam nem köteles senkit sem tulajdonhoz vagy annak élvezetéhez juttatni.
A moratórium meghosszabbításának kezdeményezése tehát eltörpül a hazai földpolitika lépéskényszere mellett. Az előbbi sikerét, vagy kudarcát nem lehet számon kérni az új, polgári kormánytól. Az viszont az új kabinet másra nem hárítható felelőssége lesz, hogy a rövid egy éven belül megtesz-e mindent a nemzeti földprogram feles törvényeinek a megalkotására, amelyek úgy szolgálhatják a föld és a víz mint természeti őselemek nemzeti megtartását, hogy intézményrendszerük összhangban áll a közösségi és a hazai joggal.

A szerző az MTA doktora, egyetemi tanár