A parlamenten kívüli Fletó

Négy-öt évvel ezelőtt, ha hinni lehet a mindig tévedhetetlen baloldali publicisták véleményének, a magyar demokrácia legnagyobb baja az volt, hogy Orbán Viktor miért nem a parlamentben politizál? Miért nem ott vív szócsatákat Gyurcsány Ferenccel, és természetesen az ország házában kellett volna menetrendszerűen alulmaradnia. Most valamiért a legismertebb baloldali blogger mégsem vállalja a nyílt parlamenti ütésváltást, lapít, legfeljebb magát hősi pózba vágva fenyegetőzik. Pedig korábban éppen ezen szócsaták kerülése miatt gyávázta le politikai ellenfelét.
A napóleoni ambíciókkal megvert Gyurcsány első pillantásra nagyszerűen megtervezte visszatérését elbai száműzetéséből. A legsúlyosabb megszorítások bevezetése, továbbá egyes szálak elvarrása és bizonyos üzleti ügyek lebonyolítása érdekében tavaly kiszervezte a miniszterelnöki posztot dublőrének, Bajnai Gordonnak. Mivel úgy érezte, az MSZP–SZDSZ-kormány elmúlt nyolcesztendős tevékenysége elegendő aknát helyezett el a leendő új kormány alatt – a gazdasági-társadalmi válságjelenségektől egészen a teljesíthetetlen 2010-es költségvetésig –, az új Fidesz–KDNP-kormány is olyan gyorsan hitelét veszti, mint ahogyan az a 2006-os választásokat követő hetekben vele történt. Nem véletlenül próbáltak csapdát állítani a kampányban a baloldali médiamunkások a Fidesznek. Hol ígéretcunamiról beszéltek, miközben azt követelték, legharciasabb amazonjuk vezetésével a hetente változó nemzetközi gazdasági környezet közepette, hogy azonnal készítsenek napokra lebontott cselekvési tervet, pontos számokkal, százalékokkal. Hogy kinek szurkolnak valójában az MSZP-ben, tökéletesen megmutatta az, hogy micsoda üdvrivalgással fogadták azt a hírt, amikor az EU világossá tette: a 3,8 százalékos hiány szent és sérthetetlen. Őket ugyanis nem hatja meg az egészségügy válsága, vagy éppen az ország jelentős részét romba döntő, a mezőgazdaságot is rendkívül súlyosan érintő ár- és belvíz. Persze az ellenzékben, legalábbis szóban mindig kisember-barát baloldal azért örült ennek, mert mint egy falat kenyér, úgy kellene nekik még az önkormányzati választások előtt egy kis megszorítás.
Gyurcsány Ferenc saját Őszöddel megvert példáján túl azt is látta, mi történik Németországban. A tavaly szeptemberben 14 százalékos eredményével történelmi sikert elérő és szinte csak adócsökkentéssel kampányoló liberálisok kormányra kerülésüket követően nem tudtak mit kezdeni a szövetségi köztársaság pénzügyi-gazdasági helyzetével. Így a belső viták káoszába süllyedt berlini kormány teljesen lebénult, s ma már az FDP az ötszázalékos bejutási küszöbben is vélhetőleg elbotlana. Koncepció hiányában szinte az előre hozott választásoktól való félelem az egyetlen, ami még egyben tartja a német koalíciót.
A német példa mellett természetesen saját múltjából is merített az MSZP legfontosabb stratégája. Hiszen a mimikri egyszer már, 1990-ben sikerült. Amikor néhány hónap alatt a közvélemény többsége szemében az első szabadon választott kormányt tehették felelőssé minden bajért, amivel az ország akkor szembesült. Az őszi önkormányzati választásokon a polgárok már az Antall-kormányt büntették azért a borzalmas örökségért, amit a negyvenöt év pártállami múlt hátrahagyott. S eközben a párt ifjabb harcosai szinte akadálytalanul menthették át politikai befolyásukat gazdasági hatalommá. E folyamatok közepette a széles, már-már népfrontos értelmiségi kórus állandóan önkorlátozást követelt az Antall-kabinettől, a médiában állandó visszavonulásra késztetve az első nem kommunista kormányt, miközben a mind magabiztosabbá váló régi káderek és új csatlósaik megalapozták szakértői mítoszukat. S amint azt jól mutatja a Biszku-film kapcsán kirobbant legfrissebb vita is, lehetetlenné tették az elmúlt évtizedek bűneinek és bűnöseinek számonkérését. Gyurcsány hasonló hangulatváltozásban, és részben az általa gerjesztett elégedetlenségben bízott most. A felelősség áthárítsa érdekében a Fidesz elleni küzdelemben egységet mutatni képes szocialisták a vicc kategóriába tartozó eszközöktől sem riadtak vissza. Már éledeztek azok a szakszervezetek, amelyek létezéséről évek óta alig lehetett hallani. S az új kormány megalakulása előtti héten az MSZP képviselői kérdések és interpellációk tucatját nyújtották be, többek között azért, hogy már a második munkanapjukon leckéztessék az új tárcavezetőket a romló közbiztonság, a nyugdíjasok sanyarú helyzete, vagy éppen a MÁV siralmas állapota ürügyén.
Gyurcsány stratégiája július elejére megbukott. Reményei és tervei ellenére nem hangzott el a Fidesz őszödi beszéde, és nem tapasztalható a kormány lendületének a megtorpanása. Nyoma sincs annak, hogy széles dolgozói tömegek követelnék a visszatértét önkéntes száműzetéséből. A Fidesz partra szállásának megakadályozása lett volna az a haditette, amire hivatkozva magának követelhette volna az MSZP elnökségét. S a viszszaszerzett pártvezetéssel kívánta vereségről vereségre hajtani maga előtt a személyes ellenségének tekintett Orbán Viktort.
A gyurcsányi stratégia megbicsaklása egyrészt arra vezethető vissza, hogy ez az MSZP már meszsze nem viseltetik feltétlen hűséggel egykori vezére iránt. Amint az a zsoldos seregeknél a történelemben gyakran bekövetkezett, vereségek után, vagy fizetségük elmaradása esetén már nem követték a parancsnokukat. Sőt, a még megkaparintható javak megszerzése érdekében sokszor egymás ellen fordultak, nem ritkán megölve addigi vezetőjüket, éppen annak ajánlva levágott fejét, aki fizetést ígért nekik.
A másik ok, hogy a Fidesz tanult az elmúlt húsz év tapasztalataiból és az előre megjósolható figyelmeztetések, intések és fanyalgások ellenére azonnal és példás gyorsasággal nekilátott programja véghezviteléhez. Ellentétben az ellenzéki vádakkal, valóban tele voltak a fiókok jól körülhatárolt elképzelésekkel, sőt amint a hiány uniós kőbe vésése mutatta, még vészforgatókönyvekkel is. Egyrészt, aki egy kicsit is foglalkozott az ország helyzetével, az tudja, a gazdaság, a közélet szinte minden területe vagy éppen az árvízbe fulladt régiók azonnali beavatkozásért kiáltanak. Bármennyire is dehonesztáló a törvénygyár kifejezés, nagyon rövid időn belül kell kijavítani az elmúlt évek hibáit. Ezzel is magyarázható, hogy számos törvénytervezetet képviselők terjesztenek elő.
A Fidesz tisztában van azzal, hogy a példátlan mértékű felhatalmazással egyszeri és megismételhetetlen lehetőséget kapott. Ha nem él a kellő határozottsággal, akkor politikai értelemben vége a szövetségnek. Így az ország iránti elkötelezettség mellett jól felfogott pártérdeke, hogy végig magánál tartsa a politikai kezdeményezést. Az MSZP ugyanis 2002–2003 fordulóján nem titkolta, hogy az osztogatás az elsődleges célja (Medgyessy Péter: 100 nap, száz százalék), hogy e mögé rejtőzve felszámolhassa legfontosabb ellenfelét. Végül, a magyar társadalom a saját kárán megtanulta, hogy többé ne higgyen a baloldali szirénhangoknak. S a helyén tudja értékelni az olyan alakításokat, amit legutóbb a Borsod megyét minden értelemben magára hagyó MSZP szóvivője adott elő. Aki hosszasan sorolta pártja elvárásait az árvíz okozta károk újjáépítésével kapcsolatban.

A szerző történész