Diáksóderparti

A N Y A N Y E L V Ü N K

A mai fiatalság nem ér fel velünk. Viselkedése szabados, ruházata bosszantóan rendetlen, hajviselete illetlen. Szórakozásai, táncai nélkülözik a méltóságot. Szomorú a szív, amikor az ész rádöbben, hogy nekik kell majd a helyünkre lépniük.
Bármennyire hihetetlen, ezeket a gondolatokat több mint kétezer éve írta a híres filozófus és drámaíró, Seneca. A világ tehát nem változik – mondhatnánk. A diákok nyelvhasználata viszont igen, hiszen alapvető jellemzője az újszerűség és ezzel együtt a meghökkentés. A diáknyelv szélsőséges: durva és ötletes, fésületlen és színes, nyegle és játékos, de mindenekelőtt humoros, ironikus és szókimondó. Íme máris néhány példa. Az IQ-harcos a buta, a homálytizedelő a tanári magyarázat, a koszelhárító a takarítónő, a fejradiátor pedig a sapka. Tovább folytathatjuk a sort Szűts László Diáksóder, II. című könyvéből, amelyet az idén adott ki a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó.
Több szempont szerint csoportosíthatjuk a diáknyelvi kifejezéseket. Egyrészt a tartalmuk alapján. Leggyakoribbak a tantárgy-, a jármű-, a foglalkozásnevek és az érdemjegyek elnevezése. Ez utóbbiak közül az elégtelenre született a legtöbb. Íme: bizonyára környezetvédő lesz az a diák, aki közli, hogy környezetbarát jegy, hiszen fa. A gazdasági alapon fifikás tanuló az egyest így állítja be: ötös részletre! Az a nebuló pedig, aki olaszul tanul, ezt mondja: karó de gamma. Egyébként jellemző az idegen szavak hangalakutánzása, ilyen például az ehetetlen menzakoszt kínaiul: öntsük csak ki, japánul: kaja nuku, angolul: vájlinglé és dézsalé. Franciául az építész: dől a fal, a szerelem: dúl a lamúr, és végül kínaiul a tévészerelő: hang van, kép nincs.
Másrészt a diáknyelvi szavak csoportosíthatók aszerint, hogy milyen szóalkotási móddal keletkeztek. Az egyik legjellemzőbb a szórövidülés és annak -i kicsinyítő, becéző képzővel történő toldalékolása. Íme néhány példa: progi (program), csiripöri (csirkepörkölt), hasihusi (a haspóló alatti hasfelület tréfás megnevezése), bömbirongyi (papír zsebkendő). Az internetes folklórban már született egy összefoglaló „mű” ezzel a gügyögő szóalkotási móddal, nem kevés iróniával, Milyen lesz a világ, ha a cukiság végképp leigázza? címmel. Íme egy feleletrészlet földrajzból: „A Fölcsi a Napcsirendszerrel együtt a Tejcsiuccsirendszer nevű gali része.” Azaz a Föld a Naprendszerrel együtt a Tejútrendszer nevű galaxis része. „A Tejcsiuccsi lényegében egy ezüstös sáv, amely az egész éjszakai égcsin áthúzódik, és főleg olyankor figyizhető jól meg, amikor tiszta a levi és kicsi a párcsitarcsi.” Lefordítva a következőt jelenti: a Tejútrendszer lényegében egy ezüstös sáv, amely az egész éjszakai égen áthúzódik, és főleg olyankor figyelhető meg, amikor tiszta a levegő és kicsi a páratartalom.
Úgy vélem, nem szükséges kommentálni, csupán azt hozzáfűzni mindehhez, hogy az iskola legfontosabb feladata e tekintetben nem az, hogy ellenségesen viseltessen a diáknyelvvel szemben, hanem az, hogy elsajátíttassa a tanulókkal, hogy ez a kommunikációs forma megfelelő az egymás közötti társalgásban, azonban ha felnőttel, tanárukkal, egy általuk tisztelt személlyel beszélgetnek, feltétlenül kerülendő. Címkézhetjük is a másik kommunikációs helyzetet: hogyan veszítsünk el egy állásinterjút tíz perc alatt? Nos, így. Diáknyelvi szlengelemek használatával.